Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-370

370. orsztgos ülés 1894, október 18-án, csütíirtSkon. 61 ügyi bizottság átalakítása folytán a legtöbb bevett vallásfelekezet jogi helyzete és a pusztán elismert vallásfelekezetek jog ihelyzete között az állammal szemben? Megengedem, hogy a kormányjavaslatban volt egy nagy különbség, a mennyiben az a jogi személyiséget az elismert vallásoktól megvonta, de az igazságügyi bizottság azt megadja nekik, csupán azt a figyelembe vehető, de nagyobb jelentőség-nélküli különbséget tartván fenn, hogy a bevett felekezetek egyházi adójukat nemcsak bírói, hanem közigazgatási, az elismert vallásfelekezetek ellenben csak bírói úton hajthatják be. Ez nem elég különbség kategóriák felállítására, de a mellett nem is indokolt, mert ha a jogi személyiség nekik megadatik csakugyan nincs ok megtagadni tőlük azt, hogy egyházi adójukat közigazgatási úton is behajthassák, hacsak nem azért, hogy maradjon valami ürügy a katbegorizálás megmentésére, mert arra a másik különbs'gre, mely még tehető, maga as igazságügyi bizottság sem fektet súlyt, hogy tudniillik az elismert vallásfelekezetek kötelesek lesznek hitczikkelyeiket bemutatni, mert hiszen ez, ha elismert vallásfelekezetekké válnak, jogi helyzetükben semmi különbséget nem idéz elő, ez természetes folyománya annak, hogy sokkal rövidebb idő óta működnek, semhogy hitezikkelyeik teljesen ismeretesek lennének, mig a bevett vallásfelekezetek századokon át szabályozott jogéletet folytattak, hitezikkelyeik ismeretesek, tehát azok bemutatásának szüksége ez ok ból nem mutatkozik. Ezen javaslatot tehát, mely egyik irányban a történeti fejlődéssel szakít, másrészről belső ellen mondásokba bonyolódva, jelen alakjában még a katholikus egyház szabadságának megtagadása által arra nézve sérelmet is képez, én a magam részéről nem pártolhatom, annak daczára, hogy híve vagyok az igazi vallásszabadságnak, a mi nézetem szerint a katholikus egyházra nézve sem lenne sem sérelmes, sem hátrányos, mert minden egyháznak egyenlő szabadságot, erőinek egyenlő mérvű erőteljes kifejtését biztosítja. Ily irányú törvényjavaslat megalkotását magam részéről is tudnám támogatni, de ehhez a javaslathoz nem járulhatok. Mielőtt, t. ház, befejezném felszól lásomat, nem tehetem, hogy némi megjegyzést ne tegyek a t. miniszterelnök úr tegnapi fek zólalásának a katholikus autonómiára vonatkozó azon kijelentésére, hogy ennek nyugalmasabb időkre elhalasztása politikai előrelátásnak a következése. Hát, t. ház, vájjon politikai előrelátás-e az, az egyházpolitikában mindent megvalósítani, a mi nagy izgalmakra vezet, és a mi a katholikus egyházra nézve több irányban egyenesen sérelmet képez, és egyedül azt nem, a mi az ország kilencz millió katholikus polgárának hő óhajtása, s a mi igazán egyedül 'hathatni némileg a kedélyek megnyugtatására ? Ez nem lehet más, mint ürügy arra, hogy annak megvalósítása ad calendas graecas elhalasztassék annak daczára, hogy e részben az előbbi t. kultuszminiszter által határozottabb igéret tétetett, még pedig feltételezve a kormánynak tegnap a t. miniszterelnök úr által hangsúlyozott szolidaritását, azt hiszem, az egész kormány nevében is, En csak felszólíthatom az igen t. kultuszminiszter urat azon nagy eszmének: a katholikus autonómiának megvalósítására, melyet boldogult nagynevű édes atyja, kinek emlékét mindig legkegyeletesebben őrzöm meg, kezdeményezett, a minek megvannak a katholikus kongresszus javaslataiban nagy mérvben felhasználható és értékesíthető előzményei. De azután, a kormánynak ezen eljárása mellett, csodálkozni méltóztatnak azon, hogy annak egyházpolitikai akczióját az antikatholikus irányzat vádjával illetik, midőn épen azt, a mi a katholikus egyház nyugalmának helyreállítására a leghathatósabb tényező volna, az izgalmas időkre való hivatkozással, el akarják odázni. De a mint egyrészről csalódnának, ha azt hinnék, hogy ebbe az elodázásba belenyugszik az ország katholikus lakossága, mert azért lankadatlanul fogunk mindaddig küzdeni, mig ki nem vívjuk: úgy másrészt a t. miniszterelnök úr ezen nyilatkozata valódi igazolása és fényes elégtétel a nemzeti párt állá'-pontja helyességének, melyet az egyházpolitikai javaslatokkal szemben elfoglalt, mikor a kormány ürügyet keres a katholikus autonómia elhalasztására azzal, hogy azt nyugalmasabb időkre kell halasztani, mert ezzel mintegy elismeri, hogy a kormány egyházpolitikája oly nagy izgalmat keltett az országban, a mely mellett még az olyan iüt.ézmény megmegvalósításához sem mer hozzáfogni, a mely az országban épen semmi izgalmat nem idéz elő, a mely talán egyes kisebb körök tetszésével -nem találkozik. (Úgy van! hal felöl.) Nem fogadom el a t. miniszterelnök úr határozati javaslatát. (Helyeslés a baloldalon.) Hock János jegyző : Horánszky Nándor ! Horánszky Sándor: T. ház! A vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatot, midőn e házban első ízben tárgyaltatott, én a magam részéről általánosságban elfogadtam. Elfogadom azt ma is, az előttem szólott t. képviselőtársamtól eltérőleg, a mennyiben én egy ilyen törvénynek megalkotását szükségesnek tartom. Minthogy pedig a főrendiház ezen törvényjavaslatot általánosságban elvetette, és ezen elvetésnek indokául olyan megnyugtató és figyelemreméltó érveket nem hoz fel, a melyek