Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-370

B8 S70. országos ülés 1894. október 18-án, csütörtökön. az előbbeni t. vallás- és közoktatásügyi miniszter J ár, mint a kormány más tagjai is, mint egyházpolitikájuknak kiindulási alapelveit jeleztek, teljes I mértékben helyeseknek tartanám is, még akkor sem tudnék ezen javaslathoz hozzájárulni; ebből a szempontból pedig azért nem, mert ezen javaslat még azon alaptételekkel sínes összhangban, a mely alaptéte'ek: az állami és egyházi hatáskörök teljes szétválasztása egyrészről és másrészről az, hogy az állam teljesen felekezetnélktílivé váljék. És a midőn ezen eltéréseket az igazságügyi bizottság »a történelmi fejlődés biztos alapjával* akarja indokolni, ezen indokolás sem áll meg, az nem egyéb puszta frázisnál, mert a javaslat tényleg több tekintetben lényegesen letér a történelmi fejlődés talajáról, még pedig épen ott, a hol az a legveszélyesebb. Mert ha a történeti fejlődésre akarunk visszamenni, úgy a történeti fejlődés menetében azt látjuk, hogy a katholikus egyház századok hosszú során keresztül ebben az államban mint uralkodó és állami gyház szerepelt, a mely mellé hosszú küzdelem és harezok árán s után léptek a többi bevett keresztény felekezetek, a melyeket általában véve »recepta religio« elnevezés alatt szoktunk érteni, a mellekhez járult utóbb, mint jogilag tűrt vallás, az izraelita vállá*. 1848-ban ezen állapoton lényeges elvi változás eszközöltetett, a melyet részben gyakorlatilag is keresztülvitt, az 1867/8-iki törvényhozás, a mclylyeí a zsidó vallás is tűrt helyzetéből az elismert vallás minőségével ruháztatott fel, de megszűnt ez időtől fogva a katholikus egyháznak uralkodó jellege is, de semmiesetre sem teljesen egyszersmind államegylázi minősége, minthogy a többi bevett vallások irányában a teljes kölcsönösség és viszonosság állapíttatván meg, többé előjogokkal ezekkel szemben nem bír; de minden más irányban az állam szervezetével való szoros összefüggése megmaradt, tehát az állammal szemben államegyházi jellegén lényeges változás nem eszközöltetett, a mi nemcsak az »apostoli király« elnevezésben, a mely végre puszta czím is lehetne, hanem — az apostoli királynak, szemben a katholikus egyházzal, alkotmányos s felelős kormánya útján gyakorolni szokott, az állam főfelügyeleti hatáskörén messze túlmenő igen lényeges jogaiban nyer kifejezést és mindazon jogi institucziókban, a melyek bizonyos vallási jelleggel ruházvák fel, s így nem áll az, habár újabb törvényeink már a katholikus egyházat is szokták olykor a bevett vallások közé sorozni, hogy az a szó szoros értelmében a bevett egyházak közé tartoznék. Sem történeti kifejlődésében, sem jelen helyzetében, — a mi különben az igazságügyi bizottság indokolásában is bizonyos mértékben elismeréshez jut akkor, mikor azt mondja, hogy a bevett vallások szabadsága, jogállása nem egyenlő egymással, — egyik több, a másik kevesebb szabadsággal bir. Azért ebben tökéletesen igazat adok Ugron Gábor t. képviselőtársam tegnapi felszólalásának, mikor nem tartja a kath. egyházat a bevett egyházak közé sorolhatónak, legalább a szó tulajdonképeni értelmében, mert végre is nem az elnevezés dönt, mivel a törvényhozás alkalmazhat épúgy hibás elnevezéseket is, mint hibás fogalommal meghatározásokat, a melyek mint nem intézkedő tartalmúak, nem is lehetnek kötelezők, hanem döntenek a tényleges állapotok, dönt a jogi helyzet minősége. Olyas valamire alkalmaztatik tehát a »bevett v,illás« kifejezése a katholikus egyházzal szemben, a mely állapot, a múltból tartatott fenn teljes változatlanságában, a melyre a múltban sohasem alkalmaztatott és melyre azt szorosan véve nem is alkalmazhatjuk. Azért az az elnevezés a történeti fejlődésnek nem is felel meg, sem a jelenlegi helyzetnek; de nem felel meg azon állapotnak sem, a mely a javaslat törvényerőre emelkedése esetén fog e tekintetben alakulni, miután a katholikus egyház és az állam közti viszony ezen irányban lényeges változásnak e törvényjavaslat által sincs alávetve. A törvényjavaslatnak pedig ép ezen irányban az eddig fejlődött jogállapotokhoz való szívós ragaszkodása tulajdonképen nem történeti természetszerű továbbfejlesztést, nem a történeti fejlődésnek előbbrevitelét, hanem az inkább annak természetszerű folyamatában való megakasztását, a sztagnácziót jelenti, akkor, mikor minden vallás, minden egyház megkapja a teljes szabadságot, csak a katholikus egyház nem, a mi pedig a vallási jogegyenlőség felé irányított fejlődési proczesszusból nemcsak természetszerűleg, de szükségkép következnék. De azután, t. ház, e javaslat egy igen nagy ugrást is tesz a történeti fejlődéssel szemben akkor, a mikor a felekezetnélküliséget — én is ezt a kifejezést használom rövidség okáért, a felekezeten kivtíl állás helyett, mert ezt értem alatta — az állami jogrendbe külön intézményként illeszti be. A magyar jogélet, a magyar jogrend eddig a felekezeten kívül állást tulnjdonkép nem ismerte, s hiába történik itt hivatkozás, úgy az igazságügyi bizottság .... Madarász József: Combumntur! Sághy Gyula: Tessék a végét meghallgatni, s akkor lessék majd mondani, hogy az én álláspontom az-e, hogy comburantur. (Halljuk ! Halljuk.') T. ház! Hiába történik itt, mint mondám, hivatkozás, akár az igazságügyi bizottság részéről, akár Wlassies igen t, képviselőtársam részé-