Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-385
ggg 885. országos ülés 1894.no Elnök: A földmívelésügyi miniszter úr I válaszolni fog az interpelláczióra. Gr. Festetits Andor földmívelésügyi miniszter: T. ház! Legyen szabad a hozzám intézett interpelláczióra a feleletet megadnom. (Bálijuk ! Halljuk!) A képviselő úr hozzájárulásával az első és második kérdésre együttesen fogok felelni. Én az ottani állapotokat oly rendkívülieknek tartom, hogy tekintetbe véve ezen ügy nagy fontosságát, tekintetbe véve azon óriási áldozatokat, melyeket az állam ezen baj kiirtására máris hozott, tökéletesen indokoltnak tartom azt, ha a szabályok bizonyos törvényes intézkedésektől egy időre eltérnek is, vagyis, ha a szigor ott egy időre még fokozottabb módon érvényesül. Szepes megye egyike azon megyéknek, melyeket e baj a legnagyobb mérvben sújtott; de nem is csoda, ha ép ezen megye maradt leghosszabb ideig ezen bajnak súlyos nyomása alatt. 1890 végén hat, 1891 végén 48 községben lett a fertőzés konstatálva. 1892-ben kezdetett meg az irtási eljárás a vidéken, azonban Szepesmegyében, minthogy a vármegye nem akart hozzájárulni, hogy a költségek fele részét ő viselje, az irtási eljárás nem is lett még megkezdve, és minthogy abban az esztendőben 50.000 forintnyi hitel állott a földmívelésügyi miniszter rendelkezésére, ezen aránylag csekély összegből akkor csakis Pozsony- és Nyitramegyében történtek az irtások. 1893-ban kezdték meg Szepesmegyében az irtási eljárást, azonban akkor is csak 15.000 forint erejéig, a mi szemben a baj elterjedtségével, alig volt számbavehető összeg. Szepes megyében tulajdonképen 1894. év elején lett az irtási eljárás foganatosítva. (Egy hang jobbfelöl: Megindítva.) Nem, mert megindítva 15.000 forint erejéig az előző esztendőben lett. De mondhatjuk, hogy egész erővel 1894-ben lett foganatba véve, és akkor február 14-től június 14-ig 149 í darab marha lett, 56.092 forint értékben, kiirtva. Ezen eljárás után beállott a legeltetési idény, és természetes, hogy ezen idő alatt a baj terjedése csökkenni látszott. Az irtási eljárást azonban ezen idő alatt is folytatták, de mikor a legeltetési idény véget ért, és a marhák visszahajtattak, kitűnt, hogy ezen baj kiirtásáról szó sincsen. Kitűnt az is, hogy ott a legnagyobb mérvű eltitkolások történtek. Itt van a kezemben egy kimutatása azon községeknek, a hol később a legnagyobb mérvű" eltitkolásokat konstatálták. Ezek a községek: Felső-Sunyava, F.-Szalók, Podolin, Lavnik, Kis-Lomnicz, Szepesvéghely, Friedman, Klubechon, Holló-Lomnicz, Alsó-Erdőfalu stb. Mindezen községekben a legnagyobb mérvű eltitkolások voltak konstatálhatok, és a legeltetési idény eltelte után ismét egész erővel kellett hozzálátni ahhoz, a mi máris ötven és ember 22-én, csütörtökön. néhány ezer forintba került, és nagyrészben eredménytelen volt, úgy, hogy június 15-étől október 20-ig ismét 434 darab marha — 11.671 forint értékben — irtatott ki. Ezen marhaszámban, és ezen körülbelül 70.000 forintra rúgó Összegben nincsenek benn azok a marhák, a melyeket a hatóság a helyszínén vágatott le. A tömeges eltávolítás és lebunkózási eljárás még most is foly, és nézetem szerint, a bajt elhárítani és gyökeresen orvosolni csak akkor lehet, ha a legszigorúbb elj alkalmaztatik. De szükség van ezen fokozott szigor fentartására annyival is inkább, mert sajnálattal kell konstatálnom, alkalmam volt adatokat beszerezni arról, hogy még a hatóságok eljárása is e részben többször nagyon hiányos volt. Oly lanyha magaviseletet tanúsítanak a visszaélések konstatálása körűi, másrészt a községi elöljáróság az eltitkolást mindig annyira támogatta, hogy ily állapottal szemben felelősségemnél fogva, és az ügynek nagy jelentőségénél fogva, a magam részéről nem merem ezen óvintézkedések szigorát az ügynek jelen stádiumában csökkenteni. (Helyeslés.) A mi a t. képviselő úrnak harmadik kérdését illeti, megjegyzem, hogy tévedésen alapúi az ottani felfogás, mert a marbalevelek bevonására való rendelet ejtette tévedésbe az ottani közegeket. A községek határán belül ugyanis a cserebere és adásvétel hatóságilag, a minisztérium részéről soha eltiltva nem volt, és erre vonatkozólag a szükséges felvilágosításokat már meg is adtam a múlt héten. Tudom jól, hogy ezen vidékeken, — hiszen nem csak Szepesmegyében vannak ily viszonyok de vannak részben Árvában és még Sárosmegyében is, — tudom, hogy ez a közönséget, a melynek jó része a marhaeladásra és vételre van utalva, nagyon sújtja. Én azt hiszem, hogy nem jó szolgálatot tennék á népesség épen azon részének, ha ezen eljárás szigorúbb érvényre emelését elmulasztanám. Azonban vannak mégis bizonyos intézkedések, a melyeket eszközölni lehetségesnek tartok, és ez nevezetesen az ezen most adott felvilágosításon kívül, hogy tudniillik soha rendelet nem kontemplálta azt, hogy a községi határon belül ne adhassanak el az illető marhatulajdonosok marhákat egymásnak, hogy tudniillik megengedhető lenne nézetem szerint az, hogy ne csak tiszta megyékből, hanem a fertőzött megyék területén belül is megvásárolhassák az ottani hizlaldák számára a hizlaldatulajdonosok vagy birtokosok a marhát, a mitől most el vannak tiltva. Ezen intézkedéssel talán szűkebb köröknek némi enyhítés volna nyújtva; de egyelőre legalább nem mernék részemről nagyobb enyhítésre kilátást nyújtani. Részemről csak ismételve hangsúlyozhatom, hogy ezen állapottal szemben nem tar-