Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-380

252 380. országos ülés 1894. november 16-án, pénteken. sodásba vihetik. (Egy hang a szélső baloldalról: Eleget

t csalódott már a politikában !) És még a politika tekintetében mást is kell kívánnom, illetőleg elvárnom, és ez az, hogy sem azok, sem itt egyes képviselő urak ne akarják úgy feltüntetni magukat, mintha a magyar gazdaközönség érdekeinek ők volnának egyedüli képviselői. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Zaj. Közbeszólás: Hiszen a miniszterelnök úr nem magyar gazda!) Arról, t. ház, hogy ki a magyar gazda, bizonyítványt kiállítani senki által sem hagyok magamnak. Én is magyar gazda voltam és az is vagyok, és ha nem leszek politikus, engem is megtalál a képviselő úr egy szerény mezőgazdaságban, de magamnak bizonyítványt arról kiállíttatni, hogy mezőgazda vagyok, senki által sem hagyok. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Zaj a szélső baloldalon.) És a legrosszabb mód az, hogy a midőn ily kérdések merülnek fel, a melyekre nézve minden erőnek együttes működésére van szükség, azokat úgy kívánják megoldani, — és ezzel nem czélozok a gazdasági egyesületre, hanem az itteni tanácskozásra, — hogy másokra már előre kimondják, hogy nem a mezőgazdaság érdekeinek szolgálatában állanak. Itt, t. ház, igenis minden erő közreműködésére van szükség, s ha a közös czél elérésére minden erő közre is működik, akkor erős bennem a meggyőződés, (Nagy zaj a szélső baloldalon.) hogy a mint más kérdéseket sikerrel oldottunk meg, úgy a mezőgazdaság érdekeit is sikerrel fogjuk szolgálni. (Zajos helyeslés jobbfelől.) Ajánlom a költségvetést elfogadásra. {Élénk helyeslés és tetszés a jobbodalon.) Elnök: T. ház! Horánszky Nándor képviselő urat illeti a zárszó! (Halljuk! Halljuk/) Horánszky Nándor: T. ház! (Nagy zaj.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek, t. képviselő urak, (Halljuk! Halljuk! Nagy zaj.) méltóztassanak csendben lenni! (Halljuk! Halljuk!) Horánszky Nándor: T. ház! A tulaj donképeni zárszó jogával élni nem szándékozom; nem szándékozom pedig azért, mert beszédemnek azon része ellen, a melyben a pénzügyekkel foglalkozom, semmi támadások nem intéztettek sem oly kifogások nem emeltettek, a melyekkel szemben álláspontomnak további megvédése szükséges volna. Sőt konstatáltatott minden oldalról az, hogy pénzügyi viszonyainkban államháztartásunkban a legnagyobb gondosságra van szükség a ezélból, hogy az államháztartásnak azon egyensúlya, a melyet nagy áldozatok árán értünk el továbbra is fen tartható legyen. Ha van valami különbség köztünk . . . (Zaj.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek! Horánszky Nándor:... az csak azon mértékben nyilvánul, a melyet felfogásainkban a jövőre való tekintettel táplálunk, azz;d pedig, azt gondolom, foglalkozni felesleges volna, és én igen melegen óhajtom a magam részéről azt, hogy az az optimisztikusabb felfogás, a melyet az előadó úr és a t. pénzügyminiszter úr is képviselnek, meg is valósuljon. Ez az ország, a haza érdekében van, és ha az következnék be, hogy én voltam felfogásomban a pesszimisztikusabb, mint a minő a helyzetnek valóban megfelel, annak én a magam részéről csak örülni tudnék. A jövő majd meg fogja mutatni, hogy kinek volt e téren is igaza. Azonban, t. ház, egy pár megjegyzést kell tennem azokra, a miket a t. pénzügyminiszter úr (Halljuk! Halljuk!) részint a gazdasági kérdésekre, részint a politikai helyzetre vonatkozólag iménti felszólalásában mondott. Nem utoljára foglalkozunk e kérdéssel bizonyára, és azért a részletekbe most nem is akarok belemenni. De egy pár adatra, a miniszterelnök úrnak egy pár kijelentésére mégis nyomban válaszolni kívánok. Az első az, hogy a t. pénzügyminiszter úr szemére veti az ellenzék mindkét árnyalatának, vagy legalább azoknak, a kik 'a kikészítési eljárásra vonatkozó rendelettel foglalkoztak, hogy hisz az már 1882 óta létezik, és íme azoknak, a kik e kérdést oly fontosnak tartják mégis csak most jut eszébe, hogy e rendelettel 12 év után kezdenek foglalkozni. Tényleg így van; de mi ennek az oka? Ennek oka kettő. Az egyik az, hogy a közgazdasági helyzet válságossá csak most lett. Igen természetes tehát, hogy a törvényhozás figyelme mindazon mozdulatokra és így a kikészítési eljárásra is csak most hivatik fel nagyobb mértékben, a midőn a bajok tényleg előállottak. Másik oka az, hogy Romániával egy ideig vámháborúban állottunk, és ha emlékem nem csal, e vámháború után talaj donképen csak 1891-ben jött be először számbavehető román búza. Megelőzőleg, gondolom, csak igen csekély román búzáról szólnak a statisztikai kimutatások és csak azon időtől emelkedett progresszive a behozatal, a mikor a baj mutatkozni kezdett. Világos tehát, hogy addig, a mig román búza Magyarországba be nem özönlött, a kérdés oly természetűvé, hogy azt vizsgálódás tárgyává is tegyük, nem is válhatott. A miniszterelnök úr védekezése tehát nem felel meg sem az igazságnak, sem a valóságnak, legkevésbbé pedig annak, a különben a miniszterelnök úr által e kérdésben tanúsított komolyságnak sem, a melyet mindenkor meg keli óvnunk. (Helyeslés a baloldalon.) Azt is említi a t. miniszterelnök úr, hogy a román búza behozatal nem lehet valami nagy jelentőségű, mert hisz közelebb két ízben