Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-380

244 §80. országos ülés 1894. november 16-án, pénteken. Elnök: Bujanovics Sándor képviselő úr kíván szavai értelmének helyreállítása végett szólani. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Bujanovics Sándor: T. ház! Én is sza­vaim értelmének helyreállítása érdekében kérek a házszabályok értelmében Bzót. Az előadó úr az én múltkori igénytelen beszédemnek oly értelmet tulajdonított, hogy ha az igaz vagy való volna, akkor én nem ide, hanem a Lipótmezőre vagy az Angyalföldre való volnék. Azon értelmet tulajdonította ugyanis beszé­demnek, hogy én azt jelentettem ki, hogy mi­után mezőgazdasági bajainkat nagynak talá­lom, ne foglalkozzunk semmi egyébbél, zárkóz­zunk el minden egyéb követelmény elől, ne tegyünk semmi egyebet, csak is ezzel az egy tárgy gyal, csak is ezzel az egy ügy gyei foglal­kozzunk. Hivatkozott at. előadó úr arra, hogy beszédemben azt is mondottam, hogy épúgy, a mint akkor, midőn pénzügyeink rendezetlen­sége volt irányadó szempont, csak a pénzügyi rendezés volt egész politikánkban a vezérlő fő­szempont, ma is a gazdasági életünkben előfor­duló bajok szanálása iránti törekvés legyen az irányaaó és főszempont. Ezt így mondottam és így értettem. De hogy ebből azt a következtetést lehessen kivonni, mintha én már most elzárkóznám minden elől, és nem akarok semmit, csak azt, hogy mi egyébbel ne foglalkozzunk, csak mezőgazdasági bajaink­kal : no hát, t. ház, én sokkal jobb véíemény­nyel viseltetem a t. előadó úr éles felfogása iránt, semhogy föltételezzem róla, hogy beszé­demnek valóban ezen értelmet is tulajdonította. Hizelgek magamnak egyébiránt azzal is, hogy a t. előadó úr is sokkal jobban ismer engem, semhogy ezt feltételezte volna rólam. Polémiájá­nak ezen részét és ekként ellenem felállított okoskodását nem tekinthetem tehát egyébnek, mint olyan formának vagy figurának, melylyel polémiáját tetszetősebbé kívánta tenni, és a mely, nem akarom mondani, a gyengébbek félreveze­tésére volt szánva. (Helyeslés a baloldalon.) Beőthy Ákos: Előadói fantáziájának liczen­cziája volt az. (Zajos derültség a bal- és szélső bal­oldalon.) Elnök: Az előadó úr kíván nyilatkozni. (Halljuk! Halljuk!) Hegedüs Sándor előadó: T. ház! Mindkét személyes kérdésre, engedje meg a t. ház, hogy egész röviden és tisztelettel nyilátkozhassam. (Halljuk! Halljuk!) Polónyi Géza t. képviselő úr megint a dividendákat fejtegette. Én azon tételt állítottam fel, és ezt fenn is tartom, hogy a ki ma fekteti pénzét részvényekbe . . . Polónyi Géza: Ma! (Zaj a szélső bal­oldalon.) Hegedüs Sándor előadó: Én ezt mon­dottam, s nem tehetek róla, ha t. képviselőtár­sam mást értett. (Nagy zaj és félkiáltások a szélső baloldalon: Rosszabb a prókátornál!) Elnök: Csendet kérek! Hegedüs Sándor előadó: Nem tehetek róla, ha egyszer azt mondottam, hogy a ki ma fekteti pénzét részvényekbe, annak azon malmok csak 5*2 és 6"6°/o-ot adnak. (Úgy van! jobb felől.) Ennek következtében tehát nem lehet beszélni arról, hogy valami nagyon zsíros volna a divi­denda. A mi pedig Bujanovics Sándor t. képviselő­társam felszólalását illeti, most ő értett félre engem, mert én az Ő beszédének nem tulajdo­nítottam azt az élesen abszurd értelmet, a melyet ő kiolvasott szavaimból. Én tehát azt hiszem, hogy nem is tételezi fel rólam, hogy én itt a gyöngébbek, a minők különben nincsenek is, (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) félreveze­tésére ilyesmit mondtam volna, mert én azt mon­dottam, a mit a képviselő úr beszédéből világo­san ki lehet olvasni, hogy valamint régen csak a deficzit elenyésztetése volt a főszempont, mely­nek mindent alá kellett reikdeíni, úgy most a földmívelés van ebben a helyzetben. Erre azt mondottam, hogy semmiféle nemzetgazdasági ér­deket a másiknak alárendelni nem kell, hanem parallel, arányosan kell menni, és ez arányossá­got nem csak a költségvetésből kell megítélni, mert akkor kedvezőtlen színben tűnik fel a föld­mívelés, hanem mindazon tényezők köréből, a melyek annak rendelkezésére bocsáttattak, mind­azon befektetésből és szükségletekből, melyek évek hosszú során át a földmívelés javára föl voltak véve. Ezt mondtam. (Helyeslés jobb felől!) Elnök: Molnár képviselő urat illeti a zárszó! Molnár József: T. ház! (Halljuk! Hall­juk!) Ámbár a t. miniszterelnök úr nem nagy súlyt helyezett arra, hogy az eddig folytatott közgazdasági politika elleni aggályainkat elosz­lassa, sőt nézeteink rendszeres megczáfolását sem tűzte ki feladatául, mégis élek a zárszó jogával, és ezt főleg abból a szempontból teszem, hogy a t. miniszterelnök úrnak az általam mondottakra adott észrevételeit néhány rövid szóval tiszta világításba helyezzem. (Halljuk! Halljuk!) A t. pénzügyminiszter úr nekem szemre­hányást tett azért, hogy a nagy és szegényebb osztály súlyos megterheltetéséről szólottam és ugyanakkor nem említettem fel, hogy ő az egyenes adók tervezett reformjánál a létmini­mumot adómentesnek kívánja megállapíttatni. A kérdés azonban, t. ház, nem úgy áll, a mint azt a t. miniszterelnök úr felállította, mert midőn én e súlyos megterheltetésről beszéltem, akkor nem az adóreformról szólottam, hanem azt emeltem

Next

/
Oldalképek
Tartalom