Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-379

gj Jg 379. országos ülés 1894. november ló-én, csütörtökön. szólván képtelenné vált. Ez az egy adat nagyon eleven indok arra, hogy a kormányzat köreiben is foglalkozzanak azzal az eszmével, nem volt-e helyesebb, nem volt-e jobb az a három éves országgyűlési cziklus, mely hasonló helyzetek teremtésétől megóvta az országot. De mondom, t. ház, bármennyire alkalmas volna ma, a feszííít politikai helyzetben, foglalkoznunk például azzal a kérdéssel, vájjon okszerű dolog volt-e a kormánytól a felekezetnélkííliség kérdésében felmerült vitával felfelé megakasztani az egyházpolitikai reformot, én ezekkel a dolgokkal foglalkozni egyáltalában nem foglalkozom. Azok közé számítom magamat, t. ház, a kik azon a meggyőződésen vannak, hogy az egyházpolitikai harcz folytán felabajgatott szenvedélyeket — értem a felekezeti szenvedélyeket — nekünk tőlünk telhetőleg le kell csillapítanunk. Ha nem kínálkoznának, mint a hogy kínálkoznak nekünk bőségesen a vitatkozásra anyagot szolgáltató kérdések, keresnünk kellene azokat, hogy az ország közvéleményét ezen minden államra nézve veszélyes áramlattól tőlünk telhetőleg megkíméljük. Azért, t. ház, én a magam részéről előre is kijelentem, hogy én közgazdasági és ezek között főleg mezőgazdasági bajaink kérdésével ég az itt felvetett konkrét tényekkel szándékozom foglalkozni. És hogy e téren a kritikát megkönnyítsem, szívesen teszem meg azt a töredelmes vallomást, hogy ezen kérdések taglalásánál, mint kezdő nemzetgazda, talán több jóakarattal, mint hivatottsággal és tehetséggel fogok e kérdések tárgyalásába, de azért szívesen elfogadom magamra nézve a legszigorúbb bírálatot. Én, t. ház, Darányi Ignácz t. képviselő urnak azon felfogását, mely szerint mi a közgazdasági és ezek között eminenter a mezőgazda sági kérdéseket ne vonjuk be a politikai pártharczok keretébe, teljesen elhibázott alaptételnek tekintem. Mert, t. ház, nem szükséges nekem nagy világtörténeti mozzanatokra utalnom, melyek egy gabnatörvény alkotásának kérdésénél egy egész világrészt szólítottak harczba. Elég, ha ráutalok a mai nap eseményeire, melyek nap nap mellett igazolják, hogy Ameiikában, Franeziaországban, Németországban, mindenhol közgazdasági kérdések dominálják a helyzetet, és egy-egy ezüst-bili kérdése nemcsak pártokat, de világrészeket szólít egymással szemben harczba a megélhetésnek, a vagyonnak, a kenyérnek nehéz kérdéseiben. Még nálunknál kevésbbé földmíves államok is, mint például Németország, hatalmas nagy akcziót indítanak meg a közgazdaság kérdéseiben és a földmívelési kérdések élére állítanak egy férfiút Hammerstein személyében, a kiről tudjuk, hogy egész életét az agrár-kérdések tanulmányozásának szentelte és az agrárius iránynak a leghatározottabb híve, támogatva nem kisebb hatalom által, mint maga Bismarck herczeg által. Nálunk, t. ház, midőn ezen kérdések szőnyegre kerülnek, a gyanúsítás fegyvereivel találkozunk, mindenféle epithetonokat sütnek rá azokra a férfiakra, a kik a mezőgazdaság bajainak orvoslásával kívánnak foglalkozni. Én nem titkolom, sőt igen természetesnek is tartom, hogy akkor, midőn a közéletnek bizonyos kérdéseiben, legyenek azok mezőgazdasági, ipari, vagy kereskedelmi érdekek, bizonyos elégííletlenség a tényekben nyilatkozik, hogy Ott más politikai áramlatok szívesen kínálják szövetségüket az ilyen mozgalmaknak. Ez igen természetes és az oppoziczió természetével okszerű összefüggésben álló dolog. A mi azonben az én kérésem a t. házhoz, az az, hogy ha látjuk is helylyel-közzel, sőt talán szervezet alakjában is feltűnni ezen áramlatokat, az bennünket ne téveszszen meg az igazság alkalmazásában; ne azt keressük, hogy quis, hanem quid, és ne keressük, ki mond valamit, hanem azt, hogy mit mond, és ha igazat mond, jöjjön az bármely oldalról, kövessük és vizsgáljuk meg. Én a magam részéről tehát ezen gyanúsító epithetonokkal a legkevésbbé sem törődöm, mert a mikor én, épen akkor, midőn az egész világon ezzel foglalkoznak, mozgósított földről és annak érdekeiről beszélni akarok, magamról azt hiszem, hogy egy olyan neutrális területen állok, a hol rang- és felekezeti különbségek nincsenek és az ezek által szított szenvedélyek harczba nem vihetők, mert a földnek sem vallása, sem rangja, sem állása nincs. Egyet azonban nem mulaszthatok el hangsúlyozni: kiindulási pontom tudniillik az, — s alig lehetséges, hogy valaki más meggyőződésre juthasson, a ki objektíve mérlegeli a tényeket, — hogy teljesen igaz, hogy úgy a kereskedelem, mint az ipar, valamint a földmívelés és hitel érdekei helyesen egy állami organizmusban csak úgy elégíthetők ki és védelrnezhetők meg, hogyha egymással kellő reláczióba hozatnak, mert teljesen bizonyos az, hogy bármelyiknek egyoldalú vagy félszeg védelme visszahatással lehet nemcsak a többi ágakra, de magára azon ágra is, a melynek védelme czéloztatik. Hogy világosabban fejezzem ki magam: a mezőgazdasági érdekek egyoldalú védelme nemcsak káros kihatással volna az iparra és kereskedelemre, hanem magára földre is. Azonban a midőn ezt mind axiómát igen szívesen elismerem: ott, a hol felismertetik azon tény, hogy egy állam inkább földmívelő állani, mint akár avilágkonjektnrák figyelembe vételével, akár lokális viszonyainak figyelembe vételével kereskedelmi, vagy ipari állam, ott figyelembe kell venni különösen azt, hogy van ebben egy nagy nemzeti mozzanat, a melyet figyelmen kivűí