Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-376

140 376. országos ülés 1894. noTember 12-én, hétfőn. séges befolyás gyakoroltatik az árak képződésére, azt én ezúttal nem kutatom. Polónyi Géza: De én majd be fogom azt bizonyítani! Molnár József: Annyi bizonyos, hogy a magyar mezőgazdákat nem szabad így kiszolgáltatni a közvetítő kereskedelem kényének. Polónyi Géza: És a börzének! Molnár József: Már most, t. ház, nagyon jól tudjuk, hogy nincs a mezőgazdaságnak egyetlen ága sem, hol a magyar gazdát kalamitás ne fenyegetné. (Úgy van ! a szélsöbaloldalon.) A rozs néhány év óta kezdett jó kiviteli czikk lenni, de versenytársa lett az orosz szerződés folytán, az orosz rozs. (Halljuk! Halljuk!) Hasonlóan vagyunk a zabbal. A kukoricza tekintetében Romániával kell a piaczon osztoznunk. Szóval mindenütt bajokkal kell a magyar gazdának küzdenie, (Úgy van! bal felöl.) s talán csak egy téren van kivétel: a sertéskereskedés terén, hol örvendetes a lendület. Ilyen gazdasági állapotok mellett hogy meri reményleni a pénzügyminiszter úr, hogy — mint ő mondja — könnyen előkészíthetjük bevételeink fokozását? Hiszen bármire is fektetjük a súlyt, — ha ez a főczél, — hogy valamely jövedelmi ág több bevételt adjon a kincstárnak, kétségtelen, hogy e több bevételt az ország lakosságának 75°/o-át képező mezőgazdák és napszámosok fogják megfizetni. Pedig a gazdát nemcsak a válság, hanem egy óriási jelzálogi teher súlya is nyomja, melynek nagyságára elég csak annyit felhozni, hogy 1874. óta megháromszorosodott. Hozzávehet)ök, hogy nálunk igen nagy, még pedig túlnyomólag, a mezőgazdasággal foglalkozó napszámosok száma. Az utolsó népszámlálás szerint 3,171.000 volt, a mely szám óriásilag mutatja a proletárság terjedését. És ez államférfiúi figyelmet érdemlő körlűmény és annyival veszedelmesebb, mert a szellemi proletárság is óriásilag növekedik. A szegénység oly nagy falanxával szemben adóemelésekkel előállani közeljár a könnyelmű politikai'*cselekményhez. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Altalános szólás, de nem eléggé ismételhető, hogy a szegénység nem a legjobb tanácsadó. Ha a szegény embert a megélhetés gondjai nyomják, más az igazsága, más a morálja, mint a mikor tűrhető állapotban van. A történelem, kivált mai körünk napjai, ezer példát mutatnak arra, mily veszedelmes növelni a szegények és jómódúak közötti különbséget. Higyje el, tisztelt ház, hogy minél több terhet rakunk a szegény ember vállaira, annál inkább siettetjük akaratlanul is a szocziális harczot, melyre világszerte készül a proletariátus. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Taine, a híres franczia filozófus szerint az egyedüli gyakorlati szocziális reformátor csak az állam lehet az ő adózási törvényhozásával, És mert ebben sok igazság van, épen szocziális szempontból nagyon veszedelmesnek kell tartanom a t. miniszter úr által tervezett szeszmonopóliumot. Báránybőrbe másutt is megjelent már ez a farkas, de úgy Franczia-, mint Németországban átlátták, hogy a szeszmonopólium voltaképen egy rejtett adóemelés. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mutatja a monopólium jellege is, mert nincsen olyan egyeáárúság, a melyből bármely állam pénzpolitikát nem csinált volna. Én nem ismerem ugyan a tervezett adóreform részleteit, de azt hallom, hogy a kormány szándéka a nyers szeszt a termelőktől megvásárolni és azt tisztított alakban a nagy közönségnek a szabad vállalkozás útján átadni. Ebben a reformtervezetben így magában véve nem látszik adóemelés, sőt nem is mutat erre azon általánosságban hangoztatott elv sem, hogy a kincstár haszna abból a különbségből fog állani, a mely a szesznek beváltási és annak eladási ára közt van. De épen az a baj, hogy ki fogja megállapítani a beváltási árt? Azt előre meghatározni és fisirozni nem lehet, hiszen a beváltási árnak simulnia kell az előállítási és termelési költségekhez, ezek pedig mindig változnak és így, tekintve azt, hogy külföldi szeszpiacz is van, bármily magas védvámot rakjunk a külföldi szeszre, annak termelési költségei mindig befolyással lesznek a belföldi szesztermelési költségekre is. Nem marad tehát más mód, miat a t. kormányra bízni a szesz beváltási árát; már pedig, hogy ez esetben milyen kezekbe jutnak a szegény szesztermelők, annak megítélését a volt regáletulajdonosokra bízom, (Helyeslés a szélső baloldalon.) kiknek egyetlen dicsérő szavuk sincs a regáleváltság miatt. De nem hagyhatom figyelmen kívül azt sem, hogy a kormány fogja ezután megállapítani a termelendő szesz ^mennyiségét minden egyes gyárral szemben. Összefügg ez azzal, (Halljuk! Halljuk!) hogy az új szeszgyárak felállítása valószínűleg engedélyhez lesz kötve és nem lehet tudni azt sem, vájjon a kormány nem rendelheti-e el egyes szesztermelő akarata ellenére is egy bizonyos mennyiségnek termelését ? Ha ezen előterjesztett aggodalmakat komolyan fontolóra veszszük, akkor tiszta képet alkothatunk magunknak arról, hogy minő veszedelmes hatalmi eszközt adunk a kormány kezeibe. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Kegyeket osztogathat és villámokat szórhat, a mint épen kénye-kedvének tetszik. De bármilyen legyen is a szesztermelők helyzete, kétségtelenül a legrosszabb lesz a szeszfogyasztóké, mert minél nagyobb lesz a költségvetési szükséglet, vagy minél kevésbbé akarja vagy tudja a t. pénzügyminiszter úr a szesztermelőkkel szemben a beváltási árt lenyomni, annál