Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-371

371. országos ülés 1894. október 19-én, pénteken. 107 javaslat kontemplálja, reczipiálni annyi, mint államilag megállapítani, hogy nemcsak egyenlő a keresztény vallásokkal, de a pusztán elismert keresztény vallások felett még magasabban is áll erkölcsi értékben s jogállásában az a vallás, a mely a kereszténységgel még az étkezés közösségét is tiltja, mert hisz a zsidónak a keresztény főztéből, szóval oly ételből, a mely a »kóser« fogalma alá nem esik, tehát ez értelemben a kereszténynyel egy tálból étkeznie nem is szabad a miből azután nem a keresztények, hanem az ő részükről folyik a keresztény társadalomtól való elzárkózás s elkülönzésre való törekvést. Nem akarom e vallási felfogás minden túlzását festeni, csak egyes jelenségére mutatok rá. Legutóbb olvastuk csak, hogy Magyarország egyik községében az izraelita temetőben sírkövet állítottak fel, melyre azonban az illető, valószínűleg a modern zsidósághoz tartozó család a keresztény időjelzést: »1894« vésette. E sírkövet azért onnan eltávolították és csak hatósági karhatalommal helyezhették vissza. Képzelhető-e, hogy a zsidóság, a mely szereti a nyugalmat, provokálta volna az összeütközést a hatósággal, ha nem tiltaná vallásának szigorú parancsa a keresztény időszámítással való közösséget is? És vájjon hoztak volna-e olyan határozatot, hogy azt a sírkövet, ha már ott van, körííl kell ültetni, hogy senki se lássa ? A kereszténység a haladásnak nem volt soha gátja, s nem is képezi annak gátját egyetlen felekezete sem, habár hívei vallási törvényeikhez a legszorosabban ragaszkodnak is, sőt ellenkezőleg az állam s társadalom mai fejlődésének irányát ép a kereszténység szabta meg, az teljesen annak alapján épült föl. A zsidóság, mint elismertem, annak neológ részében szintén támasza a fejlődésnek s haladásnak, de támasza vallása szigorú parancsaitól való eltérés árán, míg ennek azon része, a mely mint orthodox, szigorúan ragaszkodik vallásának parancsai, régi hagyományai s szertartásaihoz, valósággal akadálya is a modern haladásnak s a társadalmi összeforradásnak. És a kormány mégis ugyanakkor, mikor a zsidó vallás külön reczepczioját inicziálja, azt sem tartja szükségesnek, hogy egyidejűleg legalább arról gondoskodjék, hogy ezen, a modern haladás akadályát képező elemek a bevándorlás által túlságosan el ne szaporodjanak. A t. ház meg lehet arról győződve, hogy engem e fejtegetéseimben semmiféle antiszemitikus velleitás nem vezet. Mert ha ilyen volna bennem, akkor, mint mindig, most is volna elég erkölcsi bátorságom meggyőződésemet nyíltan kifejezni. És ezt nem védekezésül mondom azokkal, kik — s az általam értékében és jelentőségében különben nem kicsinyelt sajt5 azon részével szemben, a mely rosszakaratúlag és rosszhiszeműleg az úgynevezett liberális eszmékkel, jobban mondva jelszavakkal űzött terrorizmust annyira viszik, hogy mindenkit, ki tőlük eltérő nézeten merészkedik lenni, és elég bátorsága van eltérő nézetét kifejezésre juttatni, a sötét reakczió, az nltramontánizmus és az antiszemitizmus vádjával illetik. Ezekkel szemben védekezni Önérzetem is tiltja, (Helyeslés bal felől) hanem ha teszem, teszem azért, mert kötelességet vélek teljesíteni a jóhiszemű, de talán nem minden irányban kellő tájékozottsággal biró nagy közönséggel szemben. A ki ismer engem úgy a társadalmi, mint a politikai életből, az tudja, hogy ember és ember között nem szoktam sem a társadalmi érintkezésben, sem a becsűlésben különbséget tenni, hanem az embert egyéni benső értékének becse s nem vallása szerint mérlegelem. Nyugodtan hivatkozhatom e tekintetben itt a képviselőházban ülő volt tanítványaimra; s hivatkozhatom nemcsak azon választókerületre, melyet most van szerencsém képviselni, hanem azon kerületre is, melyet előbb képviseltem, melynek igen számos zsidóvallásu polgárai közül sokan még most is hozzám, s nem mostani képviselőjükhöz fordulnak, a ki pedig bizonyára épúgy támogatná igazságos és méltányos ügyeiket, a milyeneket még én sem támogatnék. A politikai küzdtéren is az antiszemitizmussal szemben állást foglaltam, mert nem akartam sohasem, s nem is akarom az emanczipácziót visszacsinálni, mert nem kívánok polgár és polgár között nemcsak a kötelességekben, de a jogokban sem vallás szerint különbséget tenni, mivel követem a keresztény vallás azon tanát: »Szeresd felebarátodat, mint önönmagadat«, a melyből folyik, hogy magadat felebarátod fölé ne emeld, hanem tekintsd öt, akár minő vallású vagy fajú legyen is, mint embert magaddal egyenlőnek; de az már aztán nem folyik belőle, hogy a nem keresztény vallásokat, mint olyanokat is, benső értékökre nézve egyenlőknek kelljen tartani a keresztény vallásokkal, sőt ellenkezőleg a keresztény hit megtagadása volna, ha saját vallásomat nem szeretném jobban, s nem emelném magasabra, mint más, különösen nem keresztény vallást. S épen azért nem is teszi jól az állam, ha a kategorizálás által a vallási jogegyenlőséget megbontva, egyik vallásnak a másik fölött kiváltságos helyzietet nyújt, a mint azt épen a külön reczepczió czélozza, a minek a törvényjavaslat által kontemplált keretben való elejtése megint nem a haladás zászlajának elejtése, mert ismét hivatkozhatom a haladás élén levő számos más államra, mint például Poroszországra, Angliára, a melyek szintén nem ismerik a zsidó vallás külön reczepczioját. De egy14* i