Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-371

371. országos ülés 1894, október 19-én, pénteken. 95 tuk ellen csak adózások kötelékével vannak odakapcsolva. Azok egy idegen, hideg, gyűlölködő elemet képeznek az egyházban, és a kibékülés az egyházukkal meg van nehezítve, mert mindig nehezebb kibékülni azzal az egyházzal, mely akaratom ellen jogilag kötelékében vissza tart, mint azzal, a melyet elhagytam, de melyhez jobb megfontolás és érzésem megtisztulása után önként ismét visszatérhetek. Ha az egyház igazi jellemének a bensőségét tekintjük, akkor nem szabad magunkat abban a csalódásban ringatnunk, hogy az egyháznak erkölcsi érdeke volna ez elemeket magában tartani. Az újabb idők e tekintetben nagy tanúságot hoztak. Hivatkozom mindenkire, ki a felfogások átalakulását minden egyházban, — a római katholika egyházat sem véve ki, — utóbbi időkben megfigyelte. Régebben — még jól ismerjük azt az időt — azt hitték, hogy állami érdekből, a közerkölcsiség fentartása érdekében kényszeríteni kell az embereket nemcsak arra, hogy egyházhoz, hanem hogy valamely határozott egyházhoz tartozzanak. Kényszeríteni kell, hogy vallásos cselekményeket végezzenek, kényszeríteni kell, hogy legalább külsőleg mutassák, hogy vallásosak. Ismerünk ily korszakot, nem is nagyon régen múlt el. De mindenki tudja, hogy ma már még oly egyházak is, melyeknek jogi rendjében a kényszer benne van, melyek követelték az államtól és szívesen vették a kényszerítő hatalmat, a fentartásnak, a gyarapodásnak ma már egészen más eszközeihez nyúlnak. A perszváziónak, a vallási élet ápolásának, ahivek érzései, — mint önkéntes adományok — kinyerésének munkája az, a mire az igazi súlyt fektetik : az élő munkásságnak, annak a szőlőművelésnek, a melyre az üdvözítő ezélzott, csak egyet tartanak; a vallási élet szükségét felkelteni és ébrentartani a szivekben, és folytonos munka által ennek termékenyítő hatalmát biztosítani. (Zajos tetszés jobb felöl.) Sem állami, sem egyházi szemponcból nem helyes e motívumot, rugót szolgáltatni, mely ha részben is, ösztönözze őket arra, hogy kevésbbé buzgó működés párnájára hajtsák fejüket, mert az állam jogrendje úgy is biztosítja a külső odatartozást. (Ügy van! jobb felől.) És méltóztassék csak a róm. kath. egyház jelen fejének azt az encziklikáját elolvasni, melyet XIII. Leo pápa politikai végrendeletének tartanak. Abban a »Praeclara«encziklikában ehhez sokban hasonló hangot és felfogást fognak találni. Ugron Gábor: Én nem olvastam! Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: De én igen, és ezt fontos, mindenesetre örvendetes jelenségnek tartom. Ott oly hangot fognak találni, mely a perszváziónak, a meggyőzésnek, nem pedig a hatalomnak és kényszernek fegyvereivel akar dolgozni. Ha tehát a vallásosság érdeke ezt nem kívánja, sőt a vallásosság érdekét inkább veszélyezteti, nézzük meg, kívánja-e ezt az egyházaknak az érdeke? Nem vagyok azon az állásponton, a melyet t. képviselőtársam gr. Ápponyi Albert. .. (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: . . . úgy jelöl meg, hogy doktriner álláspont, a melynek közönbös az, hogy a nagy történeti egyházai ennek az államnak szétmállanak-e, vagy sem. Én nem vagyok ezen az állásponton, nekem nem közönbös ; egyikünknek sem, a mennyire én az ország szabadelvű elemeiben elterjedt nézeteket ismerem, nem közönbös az. Adtuk mi ennek jelét, nagyon sok jelét adtuk ennek eddigi politikánkban is. Avagy mi az oka annak, hogy ezeknek úgy jogi állása, mint az az állami védelem, a melyben részestílnek, változatlanul fenmarad; mi az oka annak, hogy még azon a téren is, hol —• a polgárok jogegyenlősége, összetartozása, — a házassági intézmény szilárdsága kívánta, hogy az állami és az egyházi hatáskör teljesen elkülöníttessék, a házasság terén a házasság vallási oldalának szabad kultiválását nemcsak odaengedtük, de hivatásukat el is ismertük; mi az oka annak, hogy az elhanyagolt egyházak álbimi dotálását kilátásba helyeztük? Mi ennek elég jelét adtuk. Hanem az nigy kérdés, — és azért azt meg kell gondolni, — vájjon kívánja-e ezen egyházak szétmállásának államilag védhető érdeke azt, hogy a vallás- és lelkiismereti szabadságnak a szabad kilépésben levő követelménye megtagadtassák. Meggyőződésünk szerint nem. Ily követelést csak önző felekezeti érdek alapján emelhetnek. Hiszen mi fenyegeti t. képviselőtársam szerint a szétmállás veszélyével ezeket az egyházakat? A kiválás ténye, azt mondja, s hozzáteszi, s általánosságban én sem vagyok hajlandó azt kétségbe vonni, hogy a kiválás nem mindig méltó okokból és a vallási meggyőződés alapján történik. Ennek oka sokszor kicsinyes, sőt méltatlan. Ha összevesz papjával vagy egyházi felsőbbségével; ha az adózások súlyos terhe alól menekülni akar, ha egyéb viszálykodásban magát legyőzöttnek érzi, akkor lehet, hogy ki fog lépni egyházából. Ez a lehetőség, a kilépés „szabadságának megtagadására nem vezethet. 0 maga sem ismeri el ezt olyannak. Mert ha oly súlyúnak tartaná, akkor az áttérést is meg kellene tiltania. Ez is történhetik, történik is, kicsinyes vagy nem méltó indokokból. Jelenlegi házassági jogrendszerünkben még prémium is van reá téve. Ha ily tekintet nem ok az áttérés meggátlá-