Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-345

345. országos ülés 1894. május 22-én, kedden. szól és nem Horvátországéra is, már a bizottságban is azt a kérdést intézte hozzám a t. képviselő úr, hogy ezen esetben, hogyan fognak alakulni a viszonyok. T. ház! Már a bízottságban is azt mondottam, a mit most csak ismételhetek, hogy Magyarországon közhitelességi! anyakönyveket csak állami könyvvezetők fognak vezethetni ezen törvénynek életbeléptetése után. Ha tehát az anyaparochia Horvátországban van, a fiókok pedig Magyarországban vannak, ezen fiókokban az anyakönyvi bejegyzéseket az ott illetékes állami anyakönyvvezető fogja bevezetni. Hogy azután a Horvátországban lévő anyaparochia lelkésze egyházi czélokra be fogja-e és miként fogja bevezetni e fiókokban lévő híveit, az az államra nem tartozik. Azt hiszem, hogy az állami anyakönyvek behozatala után Magyarországban is fognak az illető egyházak lelkészei egyházi czélokra anyakönyveket vezetni. E tekintetben tehát különbség nincs. A menynyiben pedig Magyarországban az anyaparochia és a fiók-egyházak Horvátországban vannak, az anyaparochiákban vezetett állami anyakönyvek lesznek egyedül hitelesek; azért a horvátországi fiókokban a paroehia vezetheti az egyházi anyakönyveket is. Ebben tehát nehézséget nem látok. A t. képviselő úr felszólalásának másik része arra vonatkozik, hogy léteznek horvát autonóm törvények, melyekben az a kifejezés fordul elő: »ungarisch-croatische Staatsbürger«, hogy tehát nemcsak magyar állampolgárokról van szó. Ha jól értettem a képviselő úr felszólalását, sérelem abban van, hogy helytelen a magyar állampolgároknak ily forma megjelölése. Tudomásul veszem a figyelmeztetést, de azt hiszem, hogy az nem olyan kérdés, a mely az anyakönyvekről szóló törvényjavaslat tárgyalása során rögtön megoldást igényelne, annál inkább, mert hiszen, ha jól értettem, 1880-ból és 1881ből szóló törvényekről van itt szó. Ismétlem, tudomásul veszem a felszólalást, és a kormány annak idején esetleg nyilatkozni fog e kérdésben ; de ismételve konstatálni kívánom, hogy szerintem az anyakönyvi törvényjavaslat tárgyalása során ezen kérdés megoldást nem igényel. (Helyeslés.) Hock János jegyző: Issekutz Győző! Issekutz Győző: T, képviselőház! A t. kormány azon lázas sietsége, a melylyel egyházpolitikai reformjait keresztül akarja hajtani, (Halljuk ! Halljuk!) nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a parlamenti munka minden helyes beosztást nélkülöz, hogy a parlamenti munka ideje úgyszólván meddő vitatkozással fecséreltetik el. T. ház! Azt megengedem, hogy a kormánynyal szemben a kormány kötelessége tekintetében ez nem teljesen mérsékelt vád, de ha valaki megfigyeli azon helyzetet, a melyben ma a parlament van, . . . (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek, t. ház! Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Issekutz Győző: ... és ha valaki megfigyeli azon helyzetet, a melyben az egyházpolitikai reformok sorsa van; ha tekintetbe veszi azt, hogy az egyházpolitikai reformoknak kiindulási alapjává, de egyúttal sarkpontjává is a házasságkötésnek kötelező formája lett téve a t. kormány által, és ha tekintetbe veszszük, hogy e javaslat csak tegnap küldetett vissza a főrendiházhoz, a honnan a reform hívei reménye szerint mint elfogadott törvény fog visszajönni, míg a kormáiiynyal szembenállókat az a jogos várakozás tölti el, hogy ismét visszautasításra fog találni: mondom, ily körülmények között, midőn ama javaslat elfogadására biztosan nem számíthatnak, s mégis tárgyaljuk az egyházpolitikai reformok konzequencziáját képező ezt a javaslatot, mely ily alakjában csak a házassági jogról szóló törvény kiegészítése, de a mely, ha az a törvény el nem fogadtatik ily alakban, szintén nem találhat elfogadásra és törvényt nem is képezhet: ez indokok kétségtelenül kitüntetik, hogy a t. kormány az egyházpolitikai reformok forszirozása által a parlamentet meddő vitatkozásra, és időfeesérlésre kényszeríti. (Úgy van! hal felöl.) T. ház! A kormány eredeti javaslatának egészen más volt a formája, mint a most tárgyalás alatt levőnek. Én az egyházpolitikai vita elején kijelentettem, hogy híve vagyok az állami anyakönyvvezetésnek. Tartozom önmagamnak és a következetességnek azzal, hogy kijelentsem, hogy az állami anyakönyvvezetés azon formájának, területének és alapgondolatának, mely az eredeti javaslatban volt lerakva, ma is híve vagyok. Híve vagyok annak, hogy a születések és halálozások államilag anyakönyveitessenek, de minthogy nem vagyok híve a kötelező polgári házasságnak, nem vagyok híve annak sem, hogy a házasság is állami anyakönyvbe jegyeztessék. S itt tartozom egy refiekszióval a t. igazságügyminiszter úrnak is, melylyel tegnap adósok maradtunk, mert a vita azon előrehaladott stádiumában a szólás joga már senkit sem illetett meg. Értem a miniszter úr azon aposztrofálását, melyre magát jogosultnak vélte azért, mert a kötelező polgári házasságnak e párton is akadt 5—6 híve. Ezért aztán Apponyi t. képviselő úrnak meglehetős brüszk modorban oda vetette, hogy hogyan kívánhatja, hogy a t. túloldal a kompromisszum terére lépjen, mikor saját híveivel sem tudott kompromisszumra lépni?