Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-354

192 364. országos ülés 1894. június 16-án, szombaton. hogy az osztrák aranybeszerzésnek és még inkább a bank aranybeszerzésnek tulajdonítandó a diszázsió keletkezése. T. ház, én e tekintetben is mindenkor teljes őszinteséggel és egyformán nyilatkoztam. Talán igen indeezens lett volna, hogy itt bírálatot gyakoroljak az osztrák aranybeszerzés czélszeríítlensége, vagy a bank aranybeszerzéseinek hátrányai felett. Ilyenektől ebből a Székből mindenesetre tartózkodnom kellett; hanem azt merem állítani, hogy igenis, a biztosítékokat megszereztem, a mennyiben még a valutarendezés megindítása és az első arany-beszerzések előtt azon megállapodásra jutottam még az akkori osztrák pénzügyminiszterrel, hogy az aranyat csakis külföldről, az itteni értékpapíroknak külföldön való elhelyezése útján szerezzük be, s azt hiszem, ez az egyedüli mód, a melylyel a díszázsió keletkezése megakadályozható. Ezt a biztosítást igenis megszereztem. A bankra nézve, t. képviselőház, úgy nyilatkoztam, hogy nagyobb erkölcsi előnynek tartottam azt, hogy a bank tényleg angazsirozza magát a valutareformban, mint tartottam azt a hátrányt, a melyet az a diszázsióra gyakorol, és azért a bank aranybeszerzéséhez részemről is járultam. • A t. képviselő úr felállított még egy kérdést, a melyben igen parlamentáris kifejezéssel azt mondja, hogy nem tudja, hogyan fogok kibújni az alól, hogy 1893. őszén úgy nyilatkoztam, hogy mennyire nem tartanám indokoltnak, ha a diszázsió megszüntetése végett — bár czélhoz vezetőnek sem tartottam volna — emelnők a kamatlábat. Engedelmet kérek, a ki a diszázsiót meg akarja szüntetni a kamatláb felemelésével, annak — a mint akkor is kifejtettem — először is jelentékenyen kell a kamatlábat emelnie, mert különben nem fogja megszüntetni a diszázsiót; különösen az akkori viszonyok között nem fogta volna megszüntetni azt a természetellenes állapotot, a mely akkor jelentkezett először, — és bocsánatot kérek a természetellenes« kifejezésért, azt hiszem, hogy ez maradandó állapot is fog lenni, — mondom, a mely akkor jelentkezett először, hogy a tőkében gazdag külföldön magasabb volt a kamatláb, mint minálunk. Ezekkel a jelenségekkel szemben mondottam, t. képviselőház, hogy odahatni nem fogok, hogy a kamatlábat emeljük azért, hogy ezen az úton a diszázsiót megszüntessük, (Helyeslés jobb felől) mert ebből a magyar közgazdaságra nagy hátrányok keletkeznének. Az iránt kötelezettséget nem vállaltam, hogy azután a kamatlábat akkor sem emeljük, a mikor ettől eltekintve, maguk a pénzviszonyok teszik indokolttá a kamatláb emelését, azon egyszerű okból, mert az adómentes jegytartalék a minimumra apadt. A mikor én itt nyilatkoztam, t. ház, már is folytak a kamatláb-emelés iránt tárgyalások, először azért, mert az osztrák-magyar bank adómentes jegy tartaléka a minimumra apadt, másodszor azért, mert 1893. őszén, a mikor ez törtónt, különben is a spekulácziónak oly jelei mutatkoztak, a melyek legalább is azt tették indikálttá, hogy ha ez az adómentes jegytartalék a minimumra apad, a rendes kamatláb-emelést, melyet a bankpolitika helyes kezelése tesz szükségessé, foganatba vegyük. És így ha én arról szólok, hogy a kamatlábat ne emeljük mesterségesen a diszázsió megszüntetése végett, azt hiszem, pénzügyi kérdésekhez értő emberek előtt ez nem jelenthette azt, hogy én azt a kötelezettséget vállaltam magamra, hogy akkor is meg fogom akadályozni — a mihez nincs sem módom, sem alkalmam — a kamatláb emelését, mikor a kamatláb emelését a bankpolita teszi indokolttá. (Helyeslés jobb felöl.) A t. képviselő úr még olyat inputál nekem, a mit nem mondtam, legalább — engedelmet kérek— ha mondtam volna, nem akartam mondani, mintha az ő felszólalása Európában a bizalmatlanság felkeltésére fogna vezetni. (Derültség jobb felöl.) Bocsánatot kérek, a t. képviselő úr meg lehet nyugodva, hogy különösen ezen vita után Európában a bizalmatlanság felkeltésének megnyugtatására édes-kevés befolyással bír az, hogyan méltóztatik e kérdésben nyilatkozni és pedig azért, mert, — bocsásson meg a t. képviselő úr, én igen sok pénzügyi kérdésben elismerem szaktekintélyét, és nem tartózkodom itt kinyilvánítani azt, hogy a házban lefolyt viták során igen sokszor bámultam azon, hogy a t. képviselő úr önszorgalmából és utánjárásából hogyan tudott egyes kérdésekben oly alapos tájékozottságra szert tenni, hogy olyan adatoknak a bir tokába jutott, a melyet olyan, a ki a hivatalos körökön kivííl áll s talán nem ex professione foglalkozik a kérdéssel, csak igen nehezen, csak igen nagy szakértelemmel szerezhet meg, — de már ebben az egész valutarendezési kérdésben, sajnálatomra, épen az ellenkezőt kell állítanom, mert a t. képviselő úrnak minden egyes állítása merőben tarthatatlan. Vegyük sorban Újra. Először is szólok a bank tartaléktőkéjéről. Hiszen a bank-alapszabályokban sehol sincs kimondva, hogy 20°/o-nak kell a maximális összegnek lenni, s azontúl nem emelkedhetik a bank tartaléktőkéje. Itt csak az van mondva, hogy ha 20°/o-ot elér a tartaléktőke, akkor az az évi tiszta jövedelemből többé nem növelendő. Ez egészen más. De a 101. §-ban viszont az van mondva,