Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-353
353. országos ülés 1894. június 15-én, pénteken. 153 következő állításai erősebbek voltak, a miért én szándékosan tértem ki azok elől, bátor leszek azok közül egyszerre kitérni. (Halljuk ! Halljak ' a szélső baloldalon.) A pénzügyi kormány oszlopos tagja az előadói székből fixa ideának mondotta azon állításomat, hogy egy font ezüstnek 45 írttal kellene fölérnie. Erre nézve megjegyzem, hogy, úgy látszik, miszerint az előadó úr nem gyakorlati téren mozgó ember, mert itt ezen kérdésnél is csak három fődologról feledkezett meg. Első sorban megfeledkezett az 1847. szeptember 19-iki császári pátensről, melyet bátorkodom felolvasni (olvassa) : »1857. szeptember 19-ikén kelt császári nyilt parancs oly czélból, hogy a pénzügyet birodalmunkban, a Bécsben 1857. január 24-én kelt s az 1857. évi birodalmi törvénylap XXIII. darab 101. számában közzétett pénzszerződvénynyel összhangzólag szabályozzuk, minisztereink s birodalmi tanácsunk meghallgatása után a birodalom összes területére nézve a következő határozatokat találtuk megálhtpítandóknak : 4. czikk. A törvényes országos pénzláb a negyvenöt forintos láb. Egy font finom ezüstből 45 frt fog veretni. Az ausztriai pénzegység a forint, mely száz részre, s mindegyik századrész tiz részre osztatik. Áz ezen pénzláb szerint vert pénzek »ausztriai értéktí« pénzeknek fognak neveztetni.« Mint ebből látható, a mi osztrák értékű forintunk csakugyan egy font ezüst 45-öd része volt De hisz mindannyian tudjuk azt is, hogy az ezüst forint keletkezésétől fogva egész máig a bankópénzzel ugyanegy értékben adatott és fogadtatott el, mint törvényes fizetési eszköz, ott is, a hol, mint pl. a vámoknál, papírral nem lehetett fizetni. Elfeledte az előadó úr azt is, hogy lehet idő, a midőn más érdekek is parancsolhatják, hogy az ezüstkurans forintot törvényes érezpénznek fogadjuk el. Hisz e törvényjavaslatmásodik oldalán is láthatjuk, hogy az osztrákmagyar bank az ezüst forintokat, mint a bankókkal egyenértékííeket akarja nekünk eladni. Az előadó úr azt is mondta, hogy ha valaki képes lenne elhinni, hogy az ezüst az, melynek alapján Európa bármely állama vattáját rendezhetné, akkor helyesek lennének azon szemrehányások, a melyekkel én a kormányt és a házat ilietem. A t. előadó úr ezen nézetére vonatkozólag legyen szabad megjegyeznem mindenekelőtt, hogy nekem senkivel szemben sincs okom szemrehányásokat tenni. Én képviselői kötelességemből kifolyólag megteszem a tárgyalásokra vonatkozó megjegyzéseimet. Ez összeg teendőm. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Különben KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XIX. KÖTET, Hegedüs Sándor t. képviselő úr ugyanezen állítását beszédének következő részében saját maga is megczáfolta, midőn azt mondta, hogy azoknak a szaktudósoknak számát, kiket én, mint olyanokat tüntettem fel, kik az ezüstvalutáról az aranyvalutára való áttérést reánk nézve károsnak tartják, kétszer annyival tudná megszaporítani. E szerint nemcsak én vagyok egyedül, a ki a mai valutarendezést károsnak tartja, hanem az ő beismerése szerint is, akárhány van Európában, és arról is meg vagyok győződve, hogy a mi hitelezőinken kivííl alig lehetne ma az egész világon számbavető szaktudósokat kapni, kik a mi egész valutarendezésünket nem a legeltévesztettebbnek, a legnagyobb mértékben károsnak és végzetesnek ne mondanák Magyarországra nézve. Bármennyire óhajtanám is, mégsem térhetek ki Hegedüs Sándor képviselőtársamnak még egy megjegyzése elől. (Derültség a jobboldalon. Halljuk I Halljuk! a szélső baloldalon.) 0 még azt is mondotta, hogy reméli, hogy én az ő válaszában fel fogom találni azon fontos okokat, a melyek pénzügyi kormányunkat ezen nagy horderejű műveletre rábírták. Hegedüs Sándor t. képviselőtársam ezen véleménynyilvánítására csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy én bizony nem voltam képes egyáltalában felfogni, hanem ellenkezőleg ép arról győződtem meg, hogy nem tarthatom magamat nemzetem hű fiának és hű tagjának, ha most felfogott kézzel nem kérném a házat arra, hogy ne segédkezzünk saját nemzetünk, saját fajunk sírját megásni, mert azt a sírt, melyet magunk ásunk meg magunknak, ellenségeink gúnykaczajjal fogják kőrülállani, és még a síron túl is fogjuk hallani azon gúnyos megjegyzéseket, hogy a mi rongált, zilált pénzügyeinket ma is tömérdek adósságoknak magasabb mérvű felemelése által akartuk rendezni. A magyar állam pénzügyi helyzete, daczára annak, hogy sikerűit a magyar állam kiadásaiban és bevételeiben az egyensúlyt helyreállítani, daczára annak, hogy a magyar állam külső képe az utóbbi évek alatt igen előnyösen alakúit át, azért mégsem olyan kedvező, mint azt velünk hitelezőink ez alkalommal elhitetni akarták. A takarékpénztárak és más intézetek által felmutatott tőkeszaporodások elenyészők azon rengeteg összegekhez képest, melyekkel mi ezen idő alatt a külföldnél beadósodtunk. (Igás! Ügy van! a szélsőbalon.) De a mint mindannyian tudjuk, a takarékpénztárak és pénzintézetek ezen tőkéje is csak névleg képezi a magyar állam és nemzet vagyonát, maga a tőke már rég második, harmadik országba vándorol, s a mi ebből részünkre megmaradt, az csak a teher, a 20