Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-353

§53. országos ölés 18M. június 15-én, pénteken. J47 értékű aranynyal hozzászokik az érczpénz kezeléséhez, de az ezüstpénznek az arany nélkül való kibocsátása következtében a közönség máijó előre el lesz szoktatva, el lesz riasztva az érczpénz használatától. Hogy egy bizonyos mennyiségű ezüst a forgalomban fennálljon, az feltétlenül szükséges volt, de az ezüstöt nem szabad oly menuyiségben dobni a piaczra. mely a közönségre nézve ter hes, hanem csak oly mennyiségben, mely mellett azt a közönség megszokhatja, és mely kényelmét, vágyait nem zavarja. Erre azt fogják mondani, hogy a külföldön az ezüstpénz nagyobb mennyiségben van forgalomban. De az aranynyal együttesen van forgalomban és a külföldön az egyforintos, a kétfrankos bankjegyeknek alig találjuk példáját. Egy közönség, mely el van kényeztetve kis értékű államjegyekkel, nehezen megy rá, hogy az ezüstpénzt használja fizetési eszközül. Nagyon természetes, hogy a ki a valutakérdést rendezni akarja, annak a bankkérdést is rendeznie kell, és a mi valutarendezésünknek nemcsak az képezi egyik gyenge oldalát, hogy Ausztria a valntarendezésnél nem fejtette ki azt a buzgalmat, azt a jó akaratot, a melyet Magyarország kifejtett, hanem az is, hogy a harmadik tényező, az osztrák-magyar bank teljes bizonytalanságban van, mely bizonytalanság következtében ő az aranyvaluta érdekében nem akarja saját erőit mozgásba hozni, sőt mintegy ellenséges indulattal viseltetik ellene, mely őt ki fogja ragadni régi, megszokott kényelmi helyzetéből. A bankkérdésnek rendezése feltétlen szükséget képez, és minthogy Magyarországnak megvan a joga külön önálló jegybankra, erről mi lemondani hajlandók nem vagyunk. S épen azért, mert az államjegyek bevonását Horánszky t. barátom azon időig kívánja elhalasztani, melyben a bank privilégiuma megszűnik s egy önálló magyar jegybank létesíthető lesz, én az ő határozati javaslatához szivemből hozzájárulok. (Helyeslés hal felöl.) Ha azt akarjuk, hogy anyagi életünk megizmosodhassak, annak önálló létellel kell bírnia s anyagi forgalmunk kezelésének nem szabad közös intézményre bízatnia, mert abban, mint legutóbb is láttuk, nem a mi érdekeink dominálnak, hanem, ha vannak is érdekeinknek szószólói, a magyar és az osztrák érdek között erős küzdelem fejlődik. Pedig ily intézménynek, mely az egész anyagi élet regulatora, belső küzdelem nélkül, határozott öntudatossággal kell czéJja felé törnie. Pedig a hol, mint az osztrák sajtóból látjuk, azért is harez folyik, hogy az osztrák-magyar bank Magyarországon jelentékeny leszámítolási hiteleket nyújt: megdöbbenve kell kérdeznünk, vájjon az anyagi életet szabályozó hitelnél nem azt keli-e néznünk, hol értékesíthető az legjobban, a helyett, hogy azt kutassuk, hogy hány perczeutet helyez el a bank millióiból Ausztriában és hányat nálunk? Hiszen Ausztria nemzetgazdaságilag intenzive kifejlett állam, a hol a tőkegyűjtés háboríttatlanúl űzetvén, a tőke nagy mértékben megszaporodott; e tőkékkel maga is bírja szabályozni anyagi életét. Vannak Bécsben nagy bankházak, minő a Rotschildé és másoké, melyek a külfölddel állandó összeköttetésben lévén, az osztrák papírokat ott bírják értékesíteni. Ausztria tehát nincsen egyedül az osztrák-magyar bank hitelére szorítva, úgy, mint mi, a kiknek nagyon csekély összeköttetésünk van a külfölddel, s a kik a bankra vagyunk utalva, mint legfőbb hitelforiásra. Midőn ezért Bécsben megtámadják az osztrák-magyar bankot, hogy miért hitelez nekünk annyit: öntudatos rosszakarattal járnak el, mert czéljuk Magyarország anyagi életét diszkreditálni, fejlődése elé gátat emelni. Azt akarják, hogy a magyar szorgalom és életrevalóság legyen meghiúsítva oly bankpolitika által, mely anyagi föllendülésünknek ellensége ? Szabad-e ily közös intézményt fentartanúnk ? Nem kell-e ezzel szemben oly nemzeti jegybankról gondoskodnunk, melynek fennállása össze legyen kötve anyagi sikereinkkel? (Úgy van! bal felől) A jegybanknak a nemzeti életből kell merítenie az erőt, miként a nemzetnek is bőven kell merítenie belőle a támogatást. Midőn a jegybank, miként ma az osztrák-magyar bank oly helyzetben van, hogy tisztán az egyének jó akaratától és a bank tanácsának időleges felfogásától függ, hogy Magyarországon a hitelt mekkora mértékben endedélyezze vagy szorítsa meg, akkor Magyarország anyagi életének nincs meg azon nyugalmú és biztonsága, mely fokozatos fejlődés érdekében föltétlenül szükséges, (Igaz! Úgy van ! a szélsőbalon.) Hiszen jói érintette meg tegnap Lánczy Leó t. képviselőtársam, hogy az osztrák-magyar bank arra törekszik, hogy jövőben még az állami pénzkészleteknek is ő legyen a kezelője. A t. képviselő űr ugyan csak azt hozta fel indokul, hogy a kamatlábra egységes befolyás gyakoroltassák és az állam kezéből azon eszköz, melylyel a kamatlábra befolyást gyakorolhat, kivétessék; ámde szabad-e az állam kezéből a befolyásnak azon eszközét, melylyel a közgazdasági érdekek czéljából befolyást gyakorolhat a kamatlábra kivenni? Nem! De szabad-e oly bankintézetet fentartani, mely még a kamatláb unifikaczióját és az arravaló kizárólagos befolyást is magának akarja a jövőben vindikálni? Hiszen, t. ház, ha egy ily bankintézet, mely közösnek neveztetik, még az állami pénzkészle-