Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-352
S»2. ors?íégos ülés ÍH9Í. jnnliis 14-én, cstítörtökön. 141 nmzható az ügyviteli nyelv tekintetében és még számos apró kérdésben is. Ha azokat szem előtt tartva, az osztrák-magyar bank oly propozicziókkal fog a kormányok elé lépni, melyek egyrészt az államnak bizonyos határig jogos befolyását megóvni alkalmasak és másrészt a kincstárak igényeit az eddiginél fokozottabb mérvben fogják kielégíteni, akkor, szerény felfogásom szerint Magyarország jól felfogott érdekének szempontjából a bankszabadalomnak a mai alaponvaló meghosszabbítása ellenében kifogás nem emelhető. A mi a törvényjavaslatban említett bankegyezményt illeti, annak csak egyik pontjára van megjegyzésem, és ez az egyezmény 4 ik pontját illeti. Az egész törvényjavaslat abból a szempontból indult ki, hogy az egész művelet, a 200 millió forintnyi államjegynek a bevonása a jelenleg forgalomban levő pénzösszeg mennyiségére mesterségesen befolyást ne gyakoroljon, a miről különösen az egyezménynek második pontja intézkedik. És ez helyesen volt így, mert ha ez másképen történik, akkor talán látszólag igazolt lett volna azon vád, a melyet főleg Ma gyarország ellen hangoztattak azon állítással, hogy a magyar kormány a forgalmi eszközök szaporítására törekedik és a nagyon jelentékeny pénztári készleteinek a budapesti piaezon való elhelyezése által a kamatlábat szertelen alacsony színvonalra sälyeszti, mi által egyrészt a diszázsióna'i keletkezése elősegíttetett volna és más részt a budapesti helyi spekuláczió tápot nyert és financziális túlcsapongásra, túlzásokra ragadtatta magát. Főleg azok részéről hangoztatik ezen vád,a kik jő szemmel nem nézhetik azon fejlődést, a melyet a budapesti piacz vett, a mely azt mindinkább idegen pénzpiaezok hatalmától függetlenné teszi, (Úgy van ! jobb felöl.) a kik jó szemmel nem nézhetik, hogy mint önálló tényező ezek vetélytársává nőtte ki magát, és hogy a magyar financz-üzletet azok kezéből rántja ki, a kik mindeddig ezen a téren domináltak. De tagadnom kell, t. ház, hogy ezen pénztárt készletek elhelyezése oly jelentékeny, vagy egyáltalán nagy befolyással lett volna a magyar pénzpiacz fellendítésére. Jele ennek, hogy most, midőn ezen pénztári készletek túlnyomőlag visszavonattak, ezen visszavonás pénzpiaezunk szituácziójában semminemtí nyomot hátra nem hagyott; ez természetes is, mert ezen lendület nem mesterséges módon idéztetett elő, hanem az ország gazdaságának gyarapodásából, a nép szunnyadozó anyagi és értemi erejének ébresztéséből és a vállalkozási kedvnek üdvös emelkedéséből meríti forrását. De hiába, a mióta ezen jelzett körülmények tulajdonítják a magyar pénzpiacz nagyobb szabású fejlődését az a jelszó adatott ki, hogy a kamatláb viszonyok csak együttesen csak összpontosítva szabályozhatók, és hogy ennek folytán mindkét állam pénztári készletei az osztrák magyar bankra lennének utalandók, más szóval, hogy el vonatván Budapestről és beleolvasztatván a nagy osztrák-magyar kazánba, a magyar pénzügyminiszter kezéből ragadtassák ki az eszköz arra nézve, hogy támogathassa a magyar pénzpiaezot úgy és akkor, a mint és a mikor ezt szükségesnek látja, hogy elősegíthesse ennek függetlenségét és önállósítását, és megakadályozza, hogy az egyedííli nemzeti pénzpiaezunk idegen pénzhatalmaktól függőségi viszonyba ne kerüljön. Itt is mindig külföldi példákra szoktak hivatkozni, de elfelejtik, hogy ott mindenütt számos, nagyon jelentékeny pénzforrás szokott befo'yást gyakorolni, a j.:énzpiaczi viszonyok alakulására, mint ezt a szomszéd Ausztriában látjuk, holott Magyarországon nekünk nélkülöznünk kell ezen sok esetben üdvös és szükséges versenyt. Wekerle Sándor miniszterelnök ós pénzügyminiszter: És ennek örül Horánszky! Lánczy Leó: Aggódó jó barátaink utalnak arra, hogy minő rohamos módon alapítanak, nagyobbítanak, sürögnek-forognak a budapesti piaezon, hogy mily óriási kurzusokat produkál a budapesti tőzsde, hogy az osztrák-magyar bank váltótárczájában — horribile dictu — több magyar váltó van, mint osztrák, és hogy ezen szituáczió előbb-utóbb válságra kell, hogy vezessen. Távol legyen tőlem, t. ház, hogy én a budapesti piaezot és annak tőzsdéjét, a mely reánk nézve annál fontosabb közgazdasági intézmény, mert egyedüli központi vásárunk, arra buzdítsam, hogy pillanatnyi sikerek által elbódítva, nem számítva saját belső erőnkkel, tisztán a jövő esetleges fejlődhetésére, és a közönség pillanatnyi spekulatív hajlamára alapítsa tevékenységét. Ellenkezőleg. E helyütt is akarnám felemelni intő szavamat arra nézve, hogy a magyar pénzpincz és az abban uralkodó tényezők, ne felejtsék el soha, hogy csak azon sikerek tartósak, csak azon fejlődés egészséges, mely az ország gazdasági gyarapodásával és belső fejlődésével összhangban áll, mert úgy mint az egyének, az országok, a nemzetek is összeroskadnak, ha túlsókat raknak vállaikra. De ezen intő szavam mellett azonban konstatálni kívánom azt is, hogy a budapesti piaezon olyan beteges szimptómákat bármely irányban felfedezni nem lehet, melyek azon mérges, rosszakaratú, egyenesen hazug gáncsoskodá sokat és ítéleteket igazoltakká tennék, miket az utóbbi időkben oly sokszor és oly helyről kellett hallanunk, melytől joggal elvárhatnók azt, hogy frivol és alaptalan rágalmakkal ne illesse az egész magyar közgazdasági világot.