Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-352

138 852. országos ülés 1894. június 14-én, csütörtökön. (Szűrhet után.) (Az elnöki széket b. Bánfy Dezső elnök foglalja el.) Elnök: Méltóztassanak helyöket elfoglalni. A felfüggesztve volt ülést ezennel megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Perczel Béni jegyző: Láuczy Leó! Lánczy Leó: T. ház! Tartózkodni fogok azon retrospektív módszertől, melyet Horánszky t. képviselőtársam beszédében alkalmazott, még pedig azért, mert annak gyakorlati értéket nem tulajdoníthatok, és mert, ha beszéde egyes mozzanataira válaszolni akarnék, újra kellene kezdenünk az egész valuta-szabályozási vitát, mert ő ezen akezió egyetlen mozzanatát sem hagyta kritika nélkül; már pedig azt hiszem, ezt mindenekelőtt a t. elnök úr is ellenezné. A jelen törvényjavaslat szerintem két szempontból bírálható meg. Először abból, hogy mennyiben fejleszti a valuta-szabályozási munkálatot s ezzel kapcsolatban mennyivel viszi közelebb a megoldáshoz az e nagy akezió keretében fennálló, számos másodrendű, de azért fontos kérdést ; azután azon szempontból, mily közvetlen befolyást gyakorolnak a javaslat rendelkezései az aktuális pénzügyi és pénzforgalmi viszonyokra. A valuta-szabályozással kapcsolatban, illetve ennek korolláriumaként főleg három kérdés vár megoldásra, mely mindmegannyi lényeges befolyással bir pénzforgalmi és pénzügyi viszonyainkra: nevezetesen az ezüst kurans kérdése, azután az osztrák sóbányajegyek konszolidálása, és végre azon jog komplexuma, melyek a bankkérdés fogalma alá szubszummálandók. Az előttünk levő törvényjavaslat mindezen kérdéseket érinti és befolyásolja, a nélkül, hogy ezeket a teljes megoldás elé vinné, a mint az nem is volna lehetséges. Különösen a monarchia ezüstkészlete körűi történik egy újabb fontos lépés az által, hogy az osztrák-magyar bank ezüst készletének egy része, ámbár egy eddig meg nem határozott arányban, lesz hivatva azon űr betöltésére szolgálni, mely a 200 millió forintnyi államjegy tervezett levonása által keletkezni fog, azaz, t. ház, a kormány megkísérli azon határig, a meddig lehet, a meddig népünk forgalom viszonyai, kényelme, szokásai és az ezüst belső értékkörnlményei ezt engedik, a monarchia ezüstkészletének jelentékeny részét a forgalmi csatornáiba bevezetni, szerintem ezzel az ezüst kurans kérdésének végleges rendezése körül újabb etappal állunk szemben. T. ház! Azon nagy devalváczió folytán, mely az ezüstpénz benső értékében azon időpont óta beállott, melyben a valutaszabályozási akezió megindíttatott, számosan azok közül, köztük magam is, kik annak idején az ezüstkurans kérdésben ugyanazon állásponton állottunk, a melyen ma látjuk a t. kormányt, lényegesen rektifikálták nézeteiket, félnek attól, hogy azon, a sántikáló valuta mellett felhozott fényes példák, értem Francziaországot és Németországot, mireánk nézve sántikáló hasonlatot jelentenek, mert nálunk jobban, mint más országokban, arra kell törekedni, hogy lehetőleg tiszta, monometallista, a mi viszonyaink között tehát lehetőleg tiszta aranyvalutánk legyen. Ha szabad hasonlattal élni, utalok Olaszországra, mely bizony ^megitta ezen sántikáló bázison nyugvó valutarendezkedésének a levét, és utalok ijesztő példaként ezen országra, azért, mert úgy, mint az, a mi országunk is, egy, jellegében ingadozó fizetési hányattatásnak van kitéve, és úgy, mint az a mi monarchiánk, egy, bár az utóbbi időben lényegesen csökkent, de még mindig óriási külföldi adóssággal van megterhelve, már pedig, hogy a nemzetközi egyenleg kiegyenlítésére más érez jöhessen forgalomba, mint az arany, arra kevesebb kilátás van ma, mint valaha, bármennyire is erőlködjenek és gyülekezzenek is a kongresszusokban a bimetaliizmus apostolai, valamint az ezüst-ércz szerepében nagyban érdekelt tengeren túli államok. Az a körülmény, .^hogy az ezüstezirkuláczió az úgynevezett kisebb forgalmi igények kielégítésére van szánva, azért nem megnyugtató, mert felfogásom szerint pénzviszonyaink rendezésével párhuzamosan keli, hogy járjon a pénzszurrogatum, a kiegyenlítési, a clearing rendszernek fejlesztése és a chequenek lehető széles mértékben való propagálása. Már pedig nagyobb ellensége az ezüstnek nincs, mint a cheque, és minél szélesebb körökben fog behatolni ezen fizetési eszköz, annál nagyobb tömegekben fog az ezüst visszakerülni a bank pinczéjébe, és annál nagyobb szerepet fog az játszani a bankjegy-forgalom arányában, (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) és így tartok attól, ha egyszer állandóan be lesz vezetve éremrendszerünkbe az ezüstércz aleatorikus eleme, akkor már az első alkalom, mely valutarendezésünk egészséges voltát fogja próbára tenni, már ezen első tűzpróbán felszínre fogja hozni mindazon hátrányokat, a melyek a mi viszonyaink közt, — melyek lényegesen elütnek Franczia- és Németország viszonyaitól, — a sántikáló valutának természetes folyományai, s így félő, hogy a törvényjavaslatnak az ezüstre vonatkozó intézkedései valutaviszonyainknak valóban egészséges alakítására jótékony hatással talán nem lesznek. Ha mindezáltal ezen felfogásomnak konzekvencziáit abban nem vonom le, hogy azt javasolnám, hogy tekintsünk el az ezüstnek forgalomba hozásától, úgy a mint ezt a törvény-