Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-352

852, országos ülés 1894. jxinins 14-én, csütörtökön. 131 a jelszó, a mely a miniszterelnök úrtól indáit ki, és végigment az egész sajtón, és tisztelt barátom Lánczy León végződött, a ki, gondolom, utoljára szólott e házban a valutakérdésről,, s a ki egy általánosságban mozgó, de eléggé becses beszédében egy lélegzet alatt két csodálatos dolgot ajánlott figyelmünkbe: örült t. i. annak, hogy a monarchia mindkét államának tőkegyüjtő ereje annyira fokozódott; azután nyomban hozzátette, hogy igyekeznünk kell, hogy az államnak, vagy a monarchia két államának czímletei a külföldön, minél tömegesebben elhelyezhetők legyenek, mert a külföld bennünket ezúttal — mint magát kifejezte — cserben hagy. Papírjainknak tömeges visszavándorlása és az ezen tömeges visszavándorlásban jelentkező fizetési mérleg megromlása tehát az, a melyből t. barátom szerint is első sorban a diszáizsó keletkezett. Mielőtt magának ezen kérdésnek a megvilágítására röviden áttérnék, kénytelen vagyok a t. miniszterelnök úrnak némely kijelentéseivel foglalkozni, a melyeket ő a múltban ezzel a kérdéssel kapcsolatban tett és a melyekkel foglalkozni azért becses, mert az országnak is érdekében fekszik, bogy bizonyos kijelentéseknek tartalma és az ezen tartalomban rejlő igazság kellőleg megvilágíítassék. A t. miniszterelnök úr ugyanis azt monda, hogy papírjainknak tömeges visszavándorlása kedvező jelenség, a mely momentán ugyan zavarólag hat a valuta rendezésére, de biztosít bennünket arról, hogy a súlyos áldozatok árán megszerzett arany^ megtartható is lesz. Én igen nagy vélemény nyel vagyok a t. miniszterelnök úrnak erőteljes kijelentései iránt, de csak abban az esetben, ha ezen erőteljes kijelentések meg is okoltattak. Senkisem tanított meg bennünket annyira, mint épen a t. miniszterelnök úr arra, hogy kijelentéseit kellő kritikával fogadjuk és azoknak tartalmát igyekezzünk kellő módon megvilágítani, és a mi igazság van benne, azt aprecziálni, a mi pedig abban nincsen, azt kellő értékére leszállítani. (Úgy van! bal felől.) Kénytelen vagyok tehát a t. miniszterelnök úrnak e kijelentésére néhány észrevételt tenni. (Halljuk!) Ezek egy része kérdések alakjában fog jelentkezni, mert, — gondolom, — ez világítja meg legjobban a helyzetet, azután minden egyes mozzanatot külön észrevétel tárgyává fogok tenni. Első kérdésem, hogy vájjon értékpapírjaink csakugyan visszaözönlenek-e monarchiánkba, vagy nem? Ezt nem tudjuk, erről adataink nincsenek. Maga a miniszterelnök űr is mire alapította költségvetési beszédében erről kifejtett nézetét? Arra, hogy megkérdezett különböző pénzintézeteket, melyek különbözőkép nyilatkoztak, de mind konstatáltak bizonyos mérvű visszavándorlást. Ez természetes, mert ha bármely tagtársam ülne is a miniszteri székben, s megkérdezné bizonyos czélok érdekében a pénzintézeteket, azok bizonyára nem adnának nagyon kedvezőtlen véleményeket. De, ám álljon fel valaki, és mondja meg, visszaözönlenek-e igazán papírjaink, s ha igen, mily mértékben? Nem mondok erre nézve véleményt, sem jobbra, sem balra; csak kérdést teszek, melyre nézve indokolt volna valamely felvilágosítást adni. A másik kérdés az, hogy vájjon reális tőkegyííjtés-e ez, vagy csak börzejáték, melyet a miniszterelnök úr a kasszakészleteknek a pénzintézetek rendelkezésére való bocsátásával is meglehetősen elősegített, s ezzel a saját valutareformja alatt vágta a fát, az ázsió-emelkedés egyik okát előmozdítva. Ez, — gondolom, — tiszta és világos dolog. További kérdésem, hogy vájjon hozzánk özön!enek-e visäza a papírok, vagy Ausztriába? Mert ez sem közönbös. Hiszen, hogy ide is yisszavándorlanak bizonyos kötések, spekulácziók alakjában, nert élelmesség ez országban is van, az meglehet, ámbár, — mint Neumann Ármin t. képviselőtársam is mondta, — a monarchia másik államában igazságtalanul ugyan, de nagyon súlyos vádakat emeltek azon spekulácziók belső értéke iránt, melyeknek mi itt is némileg tanúi vagyunk. Ezenfelül mondja meg a t. miniszterelnök úr, hogy ugyan miként tollasodtunk meg mi annyira, hogy millió és millió érték felvételére képesek vagyunk ? Ez értéknek valahol meg kellett lennie. Hol voltak tehát addig? Mert vagy az áll, hogy ez értékeink, melyeknek fedezete alapján a papírok bevándoroltak, nem voltak meg, s akkor, azt hiszem, hogy ez nem örvendetes, hanem inkább elszomorító jelenség, mert ezekként más alakban lettünk a külföld adósai. Vagy ha az értékek kellő gazdasági erő nélkül bejöttek, akkor azok meg fogják ugyan csinálni a maguk kőrútjukat, de ismét vissza fognak özönölui nyereséggel, mit én kedvező közgazdasági jelenségnek nem tartok. Kérdem továbbá azt is, hogy miféle papírok jöttek vissza? Erre nézve sem adataim, sem támpontjaim nincsenek, csak kombinácziókkal rendelkezem tehát, melyeket, — sajnos, — itt is nem a t. kormány adataiból, hanem a monarchia másik államának törvényhozása elé terjesztett adatokból merítek. Ezen kombinácziók pedig engemet másra nem vezethetnek, mint arra, hogy a bevándorolt papirok alkalmasint a koronajáradékra vonatkoznak. Megmondom azt is, hogy miért? Azért, mert az aranyjáradék kurzusa a múlt év második negyedében, a mely negyedre a heván17*