Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.
Ülésnapok - 1892-336
8. országos ülés 1894. május 2-án, szerdán. 275 kot képezzen, a melynek alapján a kizárólagos örökösödési jog igazolható legyen. A niint a jelentésben is foglaltatik és előbb felemlíteni is bátor voltam, ezek az adatok sokszor nem is a házbeliek, nem is a családhoz tartozó tagok, hanem a törvényjavaslat intézkedése szerint a szomszédok bemondása alapján vétetnek a haláleset-felvételi jegyzőkönyvbe. Ezen adatok tehát semmi körülmények között sem képezhetnek olyan adatokat, melyek megtámadhatók nem volnának és melyek alapííl szolgálhatnának arra, hogy az eljáró bíró oly bizonyítványt állítson ki, melynek alapján nyilvánkönyvi jogok töröltethetők. Ép azért kérem a t. házat, hogy az igazságügyi bizottságnak e tekintetben elfoglalt álláspontját elfogadni, a beadott módoaítványt pedig mellőzni méltóztassék. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: A kérdés az, t. ház, méltóztatnak-e az igazságügyi bizottság javaslatára tekintettel a Makfalvay Géza képviselő úr által beadott, a 106. §. után javasolt szakaszt mellőzni: igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Fogom kérni azon képviselő urakat, a kik az igazságügyi bizottság javaslata értelmében mellőzni kívánják az indítványozott új szakaszt, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a szakasz mellőztetik, illetőleg a javaslatba be nem iktattatik. Következik, t. ház, az Issekutz Győző képviselő úr által, a 29. §-hoz második bekezdésül ajánlott és az igazságügyi bizottság által új szövegezésben beterjesztett indítvány feletti határozás. Kíván valaki szólani? Senkisem. Ha tehát elfogadni méltóztatnak, kimondom a határozatot, mely szerint az igazságügyi bizottság új szövegezésében méltóztatnak ezen 29. §-hoz indítványozott második bekezdést elfogadni. S ezzel, t. ház, a törvényjavaslat általa nosságban, valamint részleteiben is le lévén tárgyalva, javaslom, méltóztassék hozzájárulni, hogy azt a legközelebbi pénteken tartandó ülés nek tárgyaként tárgyaljuk harmadszori olvasásban. (Helyeslés.) T. ház! Napirend szerint következik a közlekedésügyi bizottság jelentésének (Írom. 624) tárgyalása a nagyszeben-nagydisznódi helyi érdekű gőzmozdonyú vasút engedélyezéséről. Az előadó úr fog szólani. (Az elnöki széket Pereséi Dezső alelnök foglalja él.) Szily Pongrácz, a közlekedésügyi bizottság előadója: T. ház! A nagyszeben nagydisznódi helyi érdekű gőzmozdonyú vasút részére a kereskedelmi miniszter úr az engedélyokmányt, kiadta. Tekintettel arra, hogy ezen engedélyokmány a helyi érdekli vasutak építésénél megengedett engedélyezési és Üzletberendezés! feltételeknek megfelelőleg adatott ki; tekintettel továbbá arra, hogy ezen vasútvonal a helyi érdekeket lesz hivatva nem kis mérvben szolgálni s azonkívül a magyar államvasúti hálózat bővítésének egy lánczszemétis fogja képezni arra kérem a t. házat, hogy e jelentést tudomásul venni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök : Kíván valaki a kérdéshez szólani ? (Elfogadjuk!) Ha senkisem kíván szólam, a vitát bezárom. Eszerint a t. ház a jelentést tudomásul veszi és ugyancsak tudomásvétel czéljából a főrendiházzal közölni határozza. Következik a közlekedésügyi bizottság a szepesolaszi-szepesváraljai helyi érdekű vasút engedélyezéséről szóló jelentésé nek (írom. 625) tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. Szily Pongrácz, a közlekedésügyi bizottságelőadója: T. ház! A szepes-olaszi-szepesváraljai helyi érdekű vasút részére a kereskedelemügyi miniszter úr az engedélyokmányt kiadta. Ezen okmány szintén a helyi érdekű vasutak engedélyezési feltételének megfelelőn van kiállítva. A tőkeösszeg 330.000 írtban van felvéve és biztosítva olykép, hogy 35°/o-a í 1 /2°/o-o& teljes névértékű törzsrészvényekkel, 65°/o a pedig -i 1 /^ 0 / 0 " 08 osztalékra jogosító elsőbbségi részvények kibocsátása által fog biztosíttatni, melyekhez az állami hozzájárulás a posta ingyenes közvetítése czímén 50 éven át 700 frt, külön államsegély czímén pedig 50 éven át 1000 frt lett megállapítva, mely segély ellenében az engedélyes 34.000 frt tőkeösszegnek megfelelő teljes névértékű törzsrészvényt bocsát az állam tulajdonába. Tekintve, hogy a nyújtandó két rendbeli államsegély együttesen alig haladja túl a tőkeösszeg 10°/o át, mint a törvényeinkben megállapított maximumot; tekintve, hogy Szepesváralja vidékének fontos forgalmi góczpontja e vasút által közvetlenül belevonatik a vasúthálózatba, mi által a kereskedelem és ipar nagy fellendülése várható, tisztelettel, ajánlom a jelentés tudomásul vételét. (Helyeslés.) Elnök: Kíván valaki szólni, t. ház? Ha szólni senkisem kíván, a vitát bezárom. Kijelentem, hogy a t. ház a kereskedelemügyi miniszter jelentését tudomásul veszi és a főrendiházzal közölni határozza. Napirend szerint következik a közlekedés ügyi bizottság jelentése (írom. 62ÍJ) a kereskedelemügyi miniszter úr által benyújtott 620. számú, a szamosvölgyi vasút-részvény társaság hálózatához tartozó vasútvonalak engedélyokmányainak s az ezekhez kiadott függeléknek egyesítéséről szóló törvényjavaslatra nézve. 35*