Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.
Ülésnapok - 1892-335
Z3o* országos ülés 1894* május l-én ? kedden. ol járásról is, melynek örökhagyója után végrendelet nincs, és örökösök nem találhatók fel. Az ily hagyatékokban a fennálló anyagi törvények szerint a kir. kincstár örökösödik. Azonban a javaslat nem engedi meg azt, hogy a kir. kincstár egyszerű jelentés alapján birtokba lépjen, hanem az igénylő kincstár köteles az ediktális eljárás megindítására, melyben mindazok, kik az örökhagyó vagyonára igényt tartanak, egy évi záros határidő alatt a bíróságnál jelentkezni tartoznak. Ha az igénylők jelentkeznek, tárgyalás tűzendő ki; az örökösödési igények tisztába hozandók, és a mennyiben az igények nek hely nem adatik, azok elútasítandók, és csak ezen jogerejíí végzés alapján jogosítandó fel a kir. kincstár az örökség birtokbavételére. A törvényjavaslat a kir. közjegyzők díjazására és költségeire vonatkozólag, az eddigi átalány rendszert, azonban méltányosabb alapokra fektetve tartja fenn. A jogorvoslatokra nézve is nagyban és egészben az eddigi rendszer marad érvényben, de a javaslat gondoskodik arról, hogy a hagyaték letárgyalása azon inczidentális kérdések miatt ne szenvedjen halasztást, melyekre nézve a jogorvoslást megengedi. Azt hiszem, hogy a törvényjavaslat mind azokat az igényeket teljesen kielégíti, a melyek a hagyatéki eljárás reformja tekintetéhen a mindennapi tapasztalás folytán felmerültek. Nem fárasztom tehát felszólalásommal a t. ház figyelmét, hanem minthogy a magam részéről meg vagyok győződve — és az igazságügyi bizottság is meg vdt győződve — arról, hogy a javaslat mind a jogkereső közönség, mind az igazságszolgáltatás igényeit teljesen ki fogja elégíteni: úgy a magam, mint a bizottság részéről is kérem a t. házat, méltóztassék a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául és részleteiben az igazságügyi bizottság szövegezésében elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Bartók Lajos jegyző : Nánásy Ödön! Nánásy Ödön: T. ház! Midőn a függetlenségi és 48-as párt megtisztelő megbízása folytán a szőnyegen forgó törvényjavaslatnál felszólalok, azon kellemes helyzetben vagyok, hogy kijelenthetem, hogy a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául a magam és elvbarátaim részéről is elfogadom. (He lyeslés.) Erre bennünket két főindok vezet. (Halljuk! Halljuk!) Az első, t. h hogy a szőnyegen levő javaslat az eddigi eljárással szemben lényeges haladást mutat az által, hogy a hagyatéki eljárást kötelezővé teszi; a második lényeges szempont pedig, a mely bennünket e kérdés elbírálásánál vezetett, az, hogy e javas latban ismét egy lépést látunk a közigazgatási és bírósági hatáskörök elválasztására. A mi az első pontot illeti, az eddigi örökösödési eljárás kétféle volt: bizonyos esetekben, a hol kiskondák, vagy gondnokoltak voltak érdekelve, a hagyatéki eljárás hivatalból indíttatott meg; azon esetben pedig, hol önjogú, nagykorú személyek voltak érdekelve, hatósági beavatkozásnak csakis az érdekelt felek kérelmére volt helye. Az örökösödési eljárás ezen utóbbi szabálya számos bajok kútforrása, volt a gyakorlati életben, mert a magyar nép felfogása a hagyatékokat illetőleg az volt és ma is az, hogy ha az örökösök egymással megegyeztek, és an örökség után, — mint mondani szokták — beszázalékoltak, akkor a hagyaték rendezve van. Azzal, hogy a hagyatéki ingatlan az örökös nevére átírassák,' rendszerint senkisem törődött, így történt, hogy az ingatlan szállt apáról fiúra s így tovább, sokszor három-négy ágra, anélkül, hogy a telekkönyvben ezen változásoknak nyoma lett volna található. Megtörtént azután, mikor az ilyen kisebb ingatlan eladásra került, vagy hitelre szorult, hogy akkor sem a hitel, sem az eladás nem volt foganatosítható a felmerült telekkönyvi akadályok miatt. Ezen a hiányon van hivatva segíteni a törvényjavaslat 4. §-a, a mely minden oly esetben, hol ingatlan is tartozik a .'(agyatokhoz, ha nagykorú örökösök is vannak érdekelve, de ezek három hónap alatt az örökösödési bizonyítványok alapján az eljárást nem kérelmezik, a kötelező hagyatéki eljárást rendeli el. És ezen intézkedést a legnagyobb örömmel üdvözlöm, mert az már régóta sürgettetett ezen padokról is. Ezen intézkedésből reményt merítek arra, hogy telekkönyveink végre rendeztetni fognak, és hogy az a nagy költség és munka, mely jelenleg is a telekkönyvi betétek szerkesztésére fordíttatik, bőven gyümölcsözni fog az ország hitelének és vagyonosodásátiak. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Annyival is inkább helyesnek tartom a magam részéről a hagyatéki eljárás kötelező voltát, mert az az ipso jure örökösödés elvét egyáltalán nem érinti, mert a kötelező hagyatéki eljárás nem az örökség megszerzésére, hanem inkább az örökségi ingatlanok telekkönyvi rendezése végett és tisztázására szükséges. (Igaz ! Úgy van! a szélsőbalon.) A második főszempont, a melyet kiemelni bátor voltam, az, hogy a javaslat az igazságszolgáltatási és közigazgatási hatáskört egymástól elválasztja. Az eddigi örökösödési eljárás főbaja volt a lassúság és bonyodalom, mely majd minden hagyatéki ügyben - előállt rendszerint a miatt, hogy az eljárás egyik fele a közigazgatósági hatóság elé, másik fele a járásB2*
