Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-334

334. országos ülés 1894. április 28-án, szombaton. 245 menyét, hanem hozzájárulok a kisebbség véleményéhez, nem azon okból, a melyet a belügyminiszter űr mondott, hogy minek egy új törvényt hozni, mikor van törvény, hanem azért, mivel az a nézetem, hogy ha az ország törvényeit meg nem tartják, és a belügyminiszter úr az ország lakosait az ország törvényei ellen bujtogatja és lázítja, (Zajos éljenzés és taps a szélső haloldalon.) törvényre van szükség, a mely megtorlásról gondoskodjék mindazokkal szemben, kik az ország meghozott törvényeit nem respektálják, üljenek akár a belügyminiszteri székben, vagy legyenek a törvényhatóságok, vagy a közös hadsereg körében. Ezért fogadom el egy új tör vény hozásának eszméjét, hogy legyen gzankeziója azon törvényeknek, melyek törvénytárunkba iktattattak. (Hosszantartó, meg-megujuló éljenzés és taps a szélső baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Kíván még valaki szólani ? (Nem!) Ha senkisem kíván szólani a vitát bezárom. T. ház! A házszabályok 161. §-a értelmében Várady Károly képviselő urat, mint a kisebbségi vélemény előadóját illeti a szó. (Zaj. Halljuk!) Várady Károly: T. ház! A házszabályok értelmében engem illetvén a szó, méltóztassék megengedni, hogy röviden élhessek e jogommal. A mint Horváth Gyula t. képviselőtársam már kifejtette, a t. belügyminiszter úr válasza és beszéde egy kardinális alapíévedésbeti szén ved, a mely abban áll, hogy ellentétben Magyarország törvényeivel, a magyar felfogással és a magyar államférfiaknak 1843 óta tanúsított ténykedéseivel, ő lehetségesnek és helyesnek találja a német nyelvnek rendelettel való megállapítását, s ezt még lényeges javulásnak nevezi. T. ház! Ily felfogás 1848 óta alkotmányos felelős miniszter részéről elő nem fordult, mert egyáltalán nincs rendelet, nines törvény, nincs semmiféle politikai történelmi adat, mely azt mutatná, hogy ily felfogást miniszter valaha magáévá tett volna. A miniszter úr előadta azt, hogy a közös hadügyminiszter a delegáczió határozatának felelt meg akkor, midőn ő részben a magyar beadványok elfogadását, részben pedig a magyar nyelvű válaszolást elfogadta, . . . (Zaj Halljuk! Halljuk !) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek! Várady Károly:... holott Horánszky t. képviselő úr kifejtette, hogy a delegáczió a közös hadügyminisztert épen arra utasította, hogy a hadsereg mindenhatóságával szemben intézkedjék, hogy a levelezés magyar nyelven történjék. Erre a közös hadügyminiszter válaszolt, azt mondván, hogy elrendelte: hogy a magyar nyelvű beadványok elfogadtassanak, második válasza szerint pedig elrendelte, hogy azon beadványokra a válaszok magyarul adassanak. Ámde a közös hadügyminiszter nem válaszolt olykép, mintha ő a levelezés tekintetében is intézkedett volna. Ez tehát teljesen falláczia, és a miniszter úr válasza téves,, mikor azt mondja, hogy a közös hadügyminiszter a delegáczió határozatát végrehajtotta volna. A t. miniszter úr arra is hivatkozott, hogy a 40-es években mást akartak a karok és rendek, mást fogadott el a felső ház, és mást ő Felsége a király. T. ház! A kérdés nem így áll, mert ha megtekintjük az 1840 ; VI. törvényczikket, azt találjuk, hogy az lí pontban intézkedik és e 11. §-ban nincs felvéve az, a mi a feliratokban foglaltatik. A feliratokban ugyanis a karok és rendek minden pontra nézve terjedelmesen kifejtették álláspontjukat, de ez nem vitetett így át a törvénybe egyetlen egy pontra nézve sem. A t. miniszter úr ezen érvelése teljesen téves. Méltóztassék megtekinteni a mai feliratokat, azok is egész terjedelmes okiratok, és nem talál a t. miniszter úr oly törvényt, mely a feliratoknak megfelelne s mert a törvény egészen plasztikus és röviden összefoglalt intézkedéseket tartalmaz. Azt is felhozta a miniszter úr, hogy én azt mondtam volna, hogy a megyék 54 év óta úgy hajtották végre a törvényt, hogy magyarul leveleztek és magyar átiratokat kaptak. Én nem ezt mondtam, mert őszintén szólva, nem birok tájékozottsággal arra nézve, hogy jártak el a megyék ebben a tekintetben. Azok a közjogi testületek, a melyek a törvény alkalmazására befolytak, mindenesetre lehettek abban a helyzetben, hogy helyesen magyarázzák azt. T. ház! A miniszter úr még azt is felhozta, hogy ez tulajdonkép szükségrendelet volna, s ő ezt úgy értelmezi, a mely esetben azután joga van a miniszter úrnak magát a törvényen túl is tenni. Nem osztozom a t. miniszter úr felfogásában, de ha igaz az, hogy szükség volt erre a rendeletre, akkor kötelessége lett volna a t. miniszter úrnak ezt a háznak bejelentenie, a mit azonban a t. miniszter úr nem tett meg, és így a törvényt nem taitotta meg. Felhozta a t. miniszter úr azt a kezelési nehézséget is, a mit az okoz, ha a kezelési nyelv más, és más a levelezési nyelv. Azt gondolom, hogy azon száz meg száz millióért, a melyet Magyarország a közös hadseregre, mióta az femái], költött, megkívánhatna Magyarország legalább annyit, hogy minden katonai parancsnokságnál és intézetnél legyen legalább egy ember, a ki a magyar levelezést elvégezze. Még egy megjegyzést teszek a t, miniszter úr előadására, és ezzel befejezem beszédemet, (Halljuk! Halljuk!) A t. miniszter úr azt is