Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-334

334. országos ülés 18M. április 28-án, szombaton. 227 szoktuk — az országgyűlésen a nemzeti törekvéseknek és követeléseknek? Nem volt vége. Az a rendi országgyűlés a magyar hadsereget illető követelései tekintetében egy jottát fel nem adott, sem a törvényekben, sem felirataiban. Az országgyűlések irományaiban nem talál egy szót sem, melyben a feladásnak, vagy hátrálásnak e tekintetben csak nyoma is volna. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mikor az 1840. évi VI. törvényczikk meghozatott, az országgyűlés — mint azt fel is olvastam — azzal nem volt megelégedve, ma pedig a belügyminiszter úr a rendelettel meg van elégedve, mert szerinte az megfelel a törvénynek. Azt fogja talán mondani a t. ház, hogy meg kell ebben nyugodni? Hát a népképviseleten nyugvó országgyűlés hátra fog maradni e tekintetben a rendi országgyűlésnél? Meg fog nyugodni abban, miben 1840-ben meg nem nyugodtak az elődök? (Tetszés a szélső baloldalon.) 1840-ben, t. ház, a hadsereg szervezete más volt, és a törvényes követelmények mindig fennállottak, melyeknek lényege és alapja mindig a magyar honvédelemnek integritása volt. Az akkori hadi szervezet a magyar királyi bandériumokból, illetőleg királyi csapatokból állt. Az ezredek azután alkalmaztattak a királyi csapatok növelésére. Ezen felül a nemesi felkelésből, a zászlósok, árak és püspökök bandériumaiból állott a magyar hadsereg. Akkoriban Európa más államaiban is más volt a hadi szervezet, és sem Németország, sem Franeziaország nem rendelkezett olyan nemzeti hadsereggel, mely e szó mai fogalmának megfelel. Tudjuk, hogy például Francziaországban a franczia király idegeneket, külön svájezi gárdákat szerződtetett csapataiba; mert Európában akkor más rendszer volt uralkodó s nem a mai szemüvegen, hanem az akkori viszonyoknak megfelőleg kell azt vizsgálni. És ha ezt teszszük, úgy találjuk, hogy a magyar hadsereg és honvédelem eszméje az akkori viszonyoknak megfelelt és a nemzeti alaptól soha el nem tért, legalább a törvénykönyvekben a rendek annak fentartását folyton követelték. Tudom én azt, hegy nem feleltek meg a hadsereg szervezésénél a nemzeti erdekeknek. De hisz azért voltak az állandó sérelmek s azért írtak fel annyiszor az országgyűlések ellen. Hiszen 1790 óta folytonosan látjuk az országgyűlésen, hogy a rendek követelik, hogy a katonasághoz idegen tisztek ne hozassanak be, s magyar jellege ne csorbíttassék állandóan. 1830-ban már követelik a vezényszó magyarosítását is. Mindezek mutatják, hogy a rendi alkotmány a körülményekhez képest megtette köte lességét. Többet kivívni nem tudott, de nem adott fel semmit, míg végre, az 1848-iki törvények e tekintetben is meghozták azt, a mit a nemzet állandóan követelt, és a mely követelés jogos és igazságos volt. 1867 után természetesen megváltozott minden, A magyar hadsereg eszméjét azonban még a 67-iki törvény is megtartotta. . . Gr. Apponyi Albert: Frázis! Szederkényi Nándor: ... a magyar hadsereg kiegészítése és az erre vonatkozó ujonczme^ajánlási jogban. Tehát megvan a szó, csak tetté kell azt idomítani. De miként? No ily rendeletekkel azt sohasem fogjuk megtenni. (Helyeslés bal felöl.) Madarász József: Sem 67 es alappailfjy^talanság.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek, t. ház! Szederkényi Nándor: Én, t. ház, e rendeletben egy rendkívül aggodalmas körülményt látok. Nem abban látom a legnagyobb bajt, hogy a katonai és polgári hatóságok közötti levelezés kérdése nincs kellőleg megoldva. Mert ha az országgyűlés és nemzet akarja, az előbb-utóbb úgy fog megoldatni, mint azt a magyar nemzet érdeke, tradicziói és alkotmánya megkövetelik. A legnagyobb bajt abban látom, hogy ily formájú és lényegű rendeletek bocsáttatnak ki. Ez az a veszedelem, a melynek útját kell állani, hogy rést ne törjön. Az ily rendeleteknek nem szabad a magyar alkotmányban helyt adnunk; (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) ha ily rendeletek tért foglalnak, akkor a magyar alkotmánynak nemcsak tartalma vész el, hanem formája is. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon. Egy hang a szélső baloldalon: Úgy is csúnya formájában!) Arra kérem a t. házat, hogy ne méltóztassanak tudomásul venni a rendeletet oly alakban, mint azt a kérvényi bizottság javasolja, tudniillik úgy, hogy a kérvények levéltárba tétessenek. De, t. ház, a másik kérdés, mely előttünk van, és mely ezen általam jelzett aggodalom mellett másodlagosan emelkedik ki, az, hogy előttünk most már a rendelet folyamán még nagyobb chaosz állott elő. íme, márkimutattam, a t. miniszterelnök már vitatkozik a belügyminiszter úrral a felett, hogy vájjon rendelete megegyezik e a katonai hatóságok rendeleteivel ? Kuszált viszonyok kezdenek létre jönni. Kérdem, mire fog ez vezetni? Természetesen most már törvényt kellene hozni erre; de kérdem a t. háztól, miként bízzam én meg egy törvényhozásban, mely esetleg azt a rendeletet egyszerűen tudomásul veszi, a milyen rendelet 1867 óta még nem jelent meg Magyarországon. Pedig tennünk kell valamit, mert ez így nem maradhat. Minthogy pedig a kibontakozásra előttem más út nem mutatkozik, mint az, a mit a kisebbségi vélemény tartalmaz magában, én ezt a kisebbségi véleményt elfogadom, és elfogadás 29*