Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.
Ülésnapok - 1892-333
218 833. országos ülés 1894. április 26-án, csütörtökön. Említtetett, hogy ha több mezőgazda ülne a közgazdasági bizottságban, akkor a bizottság sokkal inkább tekintetbe vette volna a mezőgazdák érdekeit. Véletlenül, t. ház. több e bizottságban & mezőgazda, mint a nem mezőgazda; banem a mezőgazdák úgy, mint a nem mezőgazdák e bizottságban igyekeztek minden érdeket tekintetbe venni és a tárgyalásokban kiemelni azon érveket is, melyeknek kiemelése határozottan kötelességükké vált. Hogy ez nem azon okból történt, hogy mi támadjunk azért, hogy támadhassunk, hogy ez nem abból az okból történt, hogy e házban mezőgazdasági vitákat provokáljunk, azt méltóztathatnak a jelentéiből is kivenni s abból, hogy a közgazdasági bizottság kénytelen kelletlen foglalkozott egy, az e^ész ország mezőgazdasági köreit képviselő előkelő orgánumnak, az országos gazdasági egyesületnek nyilatkozatával, mely terjedelmes memorandumban a házba hivatalosan benyujtatott s azonkívül minden vidéki gazdasági egyesületnek és minden egyes képviselőnek megküldetett. Ha a közgazdasági bizottság ezen előkelő orgánum felterjesztésével nem foglalkozott, ezt egyszerűen csak mellőzte volna, mit mondhatott volna akkor Bujanovics Sándor t. képviselőtársam? Mit vethetett volna szemünkre? Azt, hogy mi egyáltalában ki akarunk térni oly kérdések elől, melyek a mezőgazdákat érdeklik, s hogy még ' annyiba, sem veszszük őket, hogy létérdekeikkel foglalkoznánk. A közgazdasági bizottság kötelességét egénz más szempontból ítélte meg és én azt hiszem, hogy ezzel nem ártott sem a közügynek, sem a tárgyalás alatt levő szerződésnek, midőn egy nagyon fontos kérdést vont bele a tárgyalásaiba s jelentéseibe, azt a kérdést, a melyet, ha mi be sem vontunk volna, méltóztatnak visszaemlékezni az egész vita menetére, mezőgazdáink bizonyára belevonták volna. Megengedem, hogy midőn a közgazdasági bizottság e kérdéseket tárgyalásaiba bevonta, kénytelen volt helyteleníteni azt a felfogást, és azt az irányt, mely az országos gazdasági egyesület memorandumából minden kétséget kizárólag kitűnik; méltóztassanak csak üres óráikban elolvasni e memorandumát s meg fogják látni, hogy e memorandum egész czélzara az ipar ellen van irányítva, és a mezőgazdaságot oly módon állítja előtérbe, hogy lehetetlenné tette volna nekünk ez egyezmény elfogadását, ha az ő álláspontjára állottunk volna, a mennyiben határzárakat, vámháborút követel s egyszóval oly álláspontra helyezkedik, a melyet mi akkor, midőn e törvényjavaslatot itt megvédeni és nemcsak megvédeni, hanem elfogadtatni is kívánunk, és pedig meggyőződésünk alapján kívánunk elfogadtatni, okvetlenül helytelenítenünk kellett. (Helyeslés a jobboldalon.) Ugron Zoltán: Mindent meggyőződésből tesznek! Boros Béni: Elismerem a t. képviselő úr meggyőződése iránti hűségét, hanem méltóztassék hasonló recziproczítással másokkal szemben is élni. Abból, t. ház, hogy mi egy ily irányzattal szemben állást foglaltunk és kötelességünknek tartottuk ezt tenni, azt a következtetést vonni, hogy mi többé nem mint mezőgazdák tárgyalunk és nem mint mezőgazdák ajánlunk javaslatokat a t. háznak elfogadásra, hanem mint egyoldalú iparvédők, nem lehet. Ebből a mi eljárásunkból ellenkezőleg azt lehet következtetni, hogy igenis lehet eltérő a nézetünk s van is határozottan eltérő nézetünk az országos mezőgazdasági egyesület és más mezőgazdák nézetétől, de azért nem helyezkedtünk a mezőgazdák érdekeivel ellentétbe, hanem épen azon érdekek megóvása szempontjából igyekeztünk álláspontunk helyességét a t. ház előtt bebizonyítani. Kiváltság » mezőgazdaság terén sem létezik és nekünk, ha már benne vagyunk a tiltakozásban, méltóztassanak megengedni, hogy ismételve tiltakozzam az ellen, hogy a mezőgazdasági érdekek védelme csak egy bizonyos testületnek vagy pedig egy bizonyos számú gazdának monopóliumát képezi. Ez nem áll, s ez irányzat ellen küzdeni fogunk, mert ma tényleg azt tapasztalhatjuk, hogy néhány, megengedem ügyes, tapasztalt, megengedem, hogy politikailag sokkal verzirtabb ember a mezőgazdasági kérdéseket majd nem egészen monopolizálni kívánja és úgy állítja oda a dolgot, mintha mindaz, a mi más felfo gású gazdaemberek által állíttatnék, vagy pedig végrehajthatnék, az mind a mezőgazdaság általános érdekei ellen szólana. Ezt az álláspontot, t. ház, határozottan el kell ítélnünk. Hiszen a felett lehet vitatkozni: ki jobb gazda, ki tapasztaltabb gazda, ki foglalkozott ezzel többet; én azt hiszem, hogy nagyon meszsze vezetne, ha itt mindenkinek a ki egyik vagy másik tárgyról előadást tart, előbb be kellene mutatni az ő okmányait, hogy micsoda alapon beszél erről vagy arról a tárgyról. (Úgy van! jobb felől.)- Ilyen kizárólagos jogosultságot el nem ismerünk. Különben épen Bujanovics Sándor képviselő urnak felemlíthetem azt, hogy vele együtt talán épen olyan hosszú időn keresztül, mint a hogy ő foglalkozott, én is foglalkoztam a mezőgazdasággal, és egy időben működtünk az országos gazda-egyesületben is, de akkor azzal az iránynyal megtudtam barátkozni, ma azon irányzatot határozottan elítélem, mely az országos gazda-egyesület irányzata.