Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.
Ülésnapok - 1892-333
április 26-án, csütörtökön. 202 3 33- országos ülés 1894. nincsen foglalkozása, hanem egészen más természetű dologban. Méltóztassék megengedni, de a t. miniszter ár és mindenki, a ki ezt állítja, a legnagyobb tévedésben van. Mert nem tréfa, hanem nagyon is komoly dolog az, a mi — mint azt a hír lapokban olvastam — a munkások híres vezetőjének, Kovácsnak, vallomásából kitűnik, hogy t. i. 1 frt 50 krt, 2 frt 50 krt kerestek az egész tavaszon át. A ki az Alföldön, Csongrád, Békés vármegyében lakik, jói tudja, hogy a mezei munkáé magát és családját képtelen fentartani abból, a mit napszámmal mezei munkán szerez. Ennélfogva, az úgynevezett mezei munkások sohasem is a napszámra fektették a súlyt, lianem a kiadott parczelláknak rész fejében való megművelésére. Feles tengeri, részben való aratás és egyéb ily munkáknál aránylag rövid idő alatt szerzett annyit, a mennyivel családját élelemmel el bírta látni. Másfelől pedig a rendszeres és egymást követő földmunkálatoknál megszerezte azt az összeget, a mely családja ruházatára és egyéb szükségleteire kellett, sőt nagymérvű megtakarításokat is tettek, valóságos kis kapitálisokat is gyűjtöttek a munkások ez időben, a mit ki tudok mutatni. De ezek a munkálatok elestek. A részben való művelést sem gyakorolhatták oly sikerrel, mint eddig, részint a nagyob birtokosok között beállott rossz viszony, részint pedig az idegen munkásoknak némely vidékekre való behozása és rendszeres alkalmazása miatt, a kik a forrongásokban nem vettek részt. Ennek az lett az eredménye, hogy az alföldi munkások helyzete ez alatt a három év alatt nemcsak hogy nem javult, hanem feltétlenül rosszabbúlt. Méltóztassék, t. ház, hidegen megítélni a dolgot. Ha ezelőtt három esztendővel mindenki azt mondta, hogy komoly ok van arra, hogy az Alföldön munkásmozgalom induljon meg, akkor nem csak egyes szoczialista bujtogatok szereplése, hanem komoly és objektív bajok az okai ezen forrongásoknak. És három év óta a munkáskérdéseknek javítására gyakorlatilag egyáltalán semmi sem történt. Ennek következtében a munka természetszerűleg még kevesebb lett, a viszony, a birtokos és munkás között mind feszültebbé vált, a közigazgatási állapotok pedig mind rosszabbak lettek. Most már tehát azt mondani, hogy a munkások sanyarú helyzetének és a munkásmozgalmaknak forrása nem tárgyi okokban, hanem csak az izgatásokban keresendő: minden egyéb lehet, csak a dolog igazságos megbírálása nem. Abból, hogy a még szegényebb vidékeken a munkások állandó foglalkozást találnak, míg a gazdagabb vidékeken koplalnak, és állandó foglalkozásuk nincs, nem az következik, t. ház, hogy egyik helyen a munkások mai állapotának az ő hanyagságuk volna az oka, hanem az, hogy az egyik helyen a nép kap állandó munkát, a másik helyen pedig nem. így pl. az erdős vidékeken a nép állandóan kap munkát a fával való manipulácziónál, és azért méltóztassanak komolyan foglalkozni azzal, hogy a munkáskérdésnél ne mindig az izgatásokat méltóztassanak keresni, hanem a rnunkáaviszonyokat, a munka értékét, a munkások alkalmazását s a közigazgatási viszonyokat méltóztassanak komoly elbírálás alá venni, és nem okvetetlenül a munkásoknál keresni a hibát, hanem ott, a hol a hiba van, részint a lakosságban, részint a közigazgatásban, részint a kormányi intézkedésekben; ezeknek is ki kell adni az illő részt. (Úgy van! bal felől.) Mert olyan egyoldalú eljárás mellett, ha pl. azt fogják mondani, hogy a magyar törvényhozás erélyesen jár el, ennek az erélyes eljárásnak a vége nem megnyugvás, hanem zendülés lesz. A zendülésnek és izgatásnak csak egyféleképen lehet elejét venni, úgy, ha az objektív indokokat kikeresve, orvosoljuk a bajokat, nem pedig elnyomni, vagy eltakarni igyekezünk azokat; mert sem az elnyomás, sem az eltakarás czélhoz nem vezet. Ez volt az egyik, a mire a t. miniszter úr figyelmét bátor voltam felhívni. A másik megjegyzésem pedig vonatkozik a t. miniszter úrnak azon kijelentésére, midőn azt méltóztatott mondani, hogy a kik esetleg a munkásmozgalmakban részt vettek, mindazok a telepítésnél nem fognak figyelembe vétetni. (Helyeslés bal felöl.) Hát megengedem, t. ház, hogy helyes, hanem adminisztratív 7 , közigazgatási úton büntetni egy jogállamban tulajdonképen nem lehet. Ha az izgatott munkás hibázott, állítsák a bíróság elé, a bíróság által meg kell ítélni a törvény szigora szerint. De ha azt méltóztatnak közigazgatásnak venni, hogy a földmívelési miniszter úr, vagy pedig egyes resszort - miniszterek úgyszólván büntetőbíróságot gyakoroljanak, és az ő egyéni meggyőződésük szerint az egyik embert az állam által osztogatott jótéteményekben részesíthessék, a másikat pedig kizárhassák, nem pedig bíróság büntesse az illetőket: ez az tit nem az, a melyen rendezni lehet a munkáskérdést, mert ezzel a munkásháborgásokat és lázadásokat csak* felidézni lehet. Azért újból is kérem a t. miniszter urat, hogy méltóztassék mindazokat, a kik az állam ellen, vagy a közrend ellen vétenek, az igazságszolgáltatás útján megbüntetni, tehát a büntetést egyedül Magyarország bírósága kezében hagyni, nem pedig a földművelési, vagy más miniszteri resszortokba átvinni, s egyik, vagy másik mi- • niszteri resszortból megfenyegetni a munkásokat, hogy: »ha így, vagy úgy nem eselekesztek, így,