Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.
Ülésnapok - 1892-332
j Jg * 332. országos ülés 1894. április 25-én, szerdán. tehát az egyik állam kivitelére nézve a másik állam beviteli statisztikája mindig megbízhatóbb, illetőleg jobban tünteti föl a valódi helyzetet, mint az illető állam kiviteli statisztikája. A harmadik lényeges eltérést okozta az, hogy a három statisztikában az illető árúk értékének megállapítására nézve különböző rendszerek követtetnek. Románia saját belátása szerint állapítja meg kivitt és behozott árúinak értékét; az osztrák-magyar vámterület statisztikájára nézve szintén külön értékelési rendszer van megállapítva, úgyszintén a magyar árúforgalom statisztikájára nézve is. Három különböző érték-megállapításról van tehát szó. A méter mázsa gabomi, vagy liszt értéke különfélekép vétetik fel a statisztikába, s igy természetes, hogy az értékeknél lényeges eltérések fognak mutatkozni. Ezek indokoljál;, hogy az egyes eredmények részleteikben nem vágnak össze, sőt a főbb csoportok nagyobb összegeiben is lényeges eltérések mutatkoznak. De említettem, t. ház, hogy habár a részJetekben van is eltérés, azért mindhárom statisztikából ugyanazon főeredményeket vonhatjuk le, és ezen eredmények elseje az, hogy mindhárom statisztikából konstatálhatjuk, hogy a vámháború előtt Romániával a monarchiának és Magyarországnak is igen élénk kereskedelmi forgalma volt. A Romániába való bevitelben az első helyet az osztrák-magyar vámterület foglalta el, és Románia az osztrák-magyar vámterületre való behozatalban szintén igen jelentékeny helyet foglalt el. Konstatálhatjuk másodszor azt, hogy a vámháború következtében ez a jelentékeny forgalom igen nagy mérvben csökkent; csökkent a vámterület kivitele Romániába, és csökkent viszont a román behozatal. Nagyobb mérvben csökkent azonban a román behozatal, mint a vámterület kivitele Romániába. Konstatálhatjuk azt, hogy mig a vámháború előtt a kivitelben az első helyet foglaltuk el, a vámháború következése képen a negyedik helyre szálltunk le, és a mi helyünket Anglia, Német- és Franeziaország foglalta el. A Romániából való behozatalban Románia a 6—7. helyre esett vissza az osztrákmagyar összes forgalomban. Lehet konstatálni azután ismét valamennyi statisztikából azt a harmadik eredményt, hogy mihelyt a vámháború megszíínt, mihelyt az egyenlő elbánás életbe lépett, úgy Romániában, mint az osztrák-magyar vámterületen a forgalom ismét különösen jelentékenyen emelkedett. Jelentékenyebben emelkedett azonban a mi kivitelünk, mint a hogy emelkedett a romániai behozatal. Lehet konstatálni továbbá ezen eredményekből, mint már említettem, azt is, hogy a Romániával 5 éven át folytatott vámháború nemcsak adott, de okozott is sebeket. Mindazáltal kétségtelenül lehet konstatálni, hogy az Romániára nézve nagyobb veszteségeket, nagyobb károkat okozott. Ki lehet venni ezekből az eredményekből azt a tanulságot és azt a következtetést, akár a vámháború előtti, akár pedig az azutáni állapotot tekintjük is, bogy Románia piaczának fogyasztási erejét tekintve, a monarchiára, de különösen Magyarország kivitelére nézve is igen jelentékeny kivitele volt nemcsak a monarchiának, de Magyarországnak is Romániába, és körülbelül 20 millió forintra lehet tenni azt a felesleget, a melylyel többet vittünk ki Romániába, mint a mennyit behoztunk. Ha pedig Magyarország forgalmát tekintem, e forgalom is 10 — 11 millió forintra tehető, illetőleg ilyen összegre rúg Magyarország kivitele Romániába. Ezeket kívántam, t. ház, a statisztikai adatok megbízhatóságára nézve konstatálni. Vegyük most a helyzetet úgy, a mint az alakúit. Nem akarok kitérni a vámháború előtti előzményekre, mert a vámháború befejezett tény, csak konstatálom azt, hogy a vámháboiú kölcsönösen bénítólag hatott a forgalomra, apasztotta a mi kivitelünket, nehezítette a mi kereskedelmi forgalmunkat, nehezítette és akadályozta Romániáét, még pedig nagyobb mértékben, mint a miénket. Azok a károk és veszteségek, melyeket Románia ezen vámhábörú következtében szenvedett, arra bírták Romániát, hogy szerződéseinek lejártával, midőn szabadkezet nyert, 1891. június közepén, maga önként elejtette a differencziális elbánást, s ekkor megállapított egy autonóm vámtarifát, mondván, hogy ezt a vámtarifát fogja alkalmazni minden állam irányában, mely viszont őt is egyenlő elbánásban részesíti. Ezzel elesett annak szüksége, hogy a magunk részéről továbbra is fentartsuk azon retorziókat és váraháborús intézkedéseket, melyeket korábban életbe léptettünk azért és a miatt, mert reá provokáltattunk, s mert Románia egyenlőtlen elbánásban részesítette a mi forgalmunkat. Igen természetes tehát, hogy ezt a retorzionális eljárást és azokat a vámháborús intézkedéseket, melyeket ezen kényszerhelyzet alatt életbe léptettünk, a magunk részéről is hatályon kívül helyeztük, és az általános vámtarifa alapján való egyenlő elbánást alkalmaztuk a romániai forgalomra, sőt a nyugati államokkal rendezvén kereskedelmi viszonyainkat, oda kellett hatnunk, hogy Romániával is, melylyel évszázados kereskedelmi összeköttetésben állott az osztrák-magyar vámterűlet, és a melylyel Magyarország is évszázadokon keresztül a legközelebbi és legélénkebb kereskedelmi összeköttetésben állott, kereskedelmi viszonyainkat lehetőleg állandó alapokra fektessük, és állandó rendezkedést biztosítsunk. Ennek rendesen két módja van. Lehet vagy