Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-307

1(1 307. országos ftlé* 1894. márczius ti-án, kedden. gyón rá hullhat felülről. Ez meg van más államokban is, de, t. képviselőház, más államok talán kicsit előbb gondoskodtak függetlenségükről, állami önállóságukról, az államépület betetőzéséről. Furcsa kőmivesek azok. a kik nem az alapjánál kezdik építeni az államépületét. Pap Géza: Az állam alapja a család! Bartók Lajos: Minden országnak támasz^, talpköve Pap Géza képviselőtársam szerint talán a polgári házasság, Berzsenyi szerint a tiszta erkölcs. Ez aligha magában nem foglalja egyszersmind a tiszta, vallásos érzelmet is, mert a vallás a legszentebb dolog, ha nem felekezeti. (Helyeslés a baloldalon.) A vallás a politikusra nézve épen nem negligálandó, és épen nem valami dogmatikus, vagy egyházjogi kérdést képez. A vallás az első szabadság: a lelkiismeret szabadsága. Állami szabadság e nélkül nem képzelhető. A nemzeti szabadságnak csak hősei vannak, a vallásnak mártírjai, az előbbiek csak meghaltak, az utóbbiak szenvedtek, kínzattak. A nemzetek szabadságharcza adja a félisteneket az emberiségnek, de a vallás istenembert adott a világnak, (Úgy van! Úgy van! hal felől.) és én a legkevesebb, a mit egy politikustól elvárok, az, hogy ne inzultálják a népnek, a nemzetnek, és a művelt férfiaknak vallásos érzületét. Gr. Károlyi Gábor: A »Bolond Istók« megmondta ezt a s'.entencziát, most ez az or- , szagra kötelező ! Bartók Lajos: A kortes-proczessziókat azonban Károlyi Gábor mindig rendezheti. (Élénk derülBég.) Gr. Károlyi Gábor: Szívesen szolgálok. (Elnök csengd.) Bartók Lajos: A papságot az állami élet egy hasznos és szükséges faktorának tekintem, épúgy, mint a tanítót, mint a katonát. Azt óhajtom, hogy a papság ágy soroztassék be, mint a tanítói kar, vagy a katona, tehát ne üzenjünk ellene hadat és ne inzultáljuk őt, ha az erkölcsös és hazafias, és épen mikor egy reformjavaslatról van szó, mert ez hallatlan és az impolitikusságnak netovábbja. Beledobják az országba a felekezeti viszály üszkét, és inzultálják különösen a legtoleránsabb katholikus vallást. (Élénk ellenmondások a jobb- és szélső baloldalon.) Nekem, a ki sohasem tudtam, hogy pápista vagyok, ezek az inzultusok juttatták azt eszembe. (Úgy van! Úgy van! bal felöl. Mozgás jobb felöl.) De óhajtom is, hogy elfelejtsem, és ne tekintsek egyéb szempontot, mint azt, hogy a nemzeti politikának akarok szolgája lenni. (Helyeslés bal felől.) Nálunk egy különös frivol hangúlatot kelt rögtön, ha mi Róma felé merünk tekinteni, a kik nem utaztunk együtt Tisza Kálmán zónajegyével. (Derültség hal felöl.) Miért? Hát Róma Magyarországnak nem külföldi politikai szövetségesét képezte a történelem szerint akkor, midőn államhatalom volt, sőt talán nagyobb volt a királyságnál a középkorban. De megelőzőleg a hun-szittyák őse, a nagy Attila Róma ellen menvén, azt mondta nekik X. Leó: Én az isten szolgája vagyok, Attila pedig azt felelte: En az isten ostora vagyok, és a két nagy világhatalmasság kezet fogott, és Rómát a barbárok nem rombolták le. Thaly Kálmán: Attila nem volt barbár! Bartók Lajos: Mert van missziója annak a városnak, a melyet a protestáns Angliától kezdve minden müveit nemzet elismert. De ha most Rómáról van szó, akkor Attilánál kegyetlenebb isten ostoraikép mennek neki azok az új hivők, a neofiták, a kiknek legalább a magyar történeti tradicziókat nem kellene ennyire elfelejteniük. Ha I. István koronájától és palástjától kezdve — ezt már különben Tisza Kálmán szegre akasztotta (Derültség bal felől.) — tekintjük a nemzeti egyháznak történelmi hatását a magyar nemzeti életre, .... Thaly Kálmán: A várnai csatát! Bartók Lajos: .... nem ott voltak-e Sajónál, Mohácsnál a főpapok, nem voltak-e ők a nemzet zászlós urai, tehát a politika által már vezértényezőkké kijelölve, és nem hulltak-e ott el? És Hunyady János hadjáratában nem folytonosan birtuk-e a pápa anyagi és erkölcsi támogatását? Nem voltak-e köztük a nemzeti szellemnek koloszálisan kimagasló héroszai? Vajay István: Igaz! (Ellenmondás és zaj a szélső baloldalon.) Elnök: Méltóztassanak csendben lenni! Bartók Lajos: Nem magaslik-e ki Pázmán Péter alakja, a nemzeti szellem és nyelvújítás mesterének, de természetesen most a kormány »Korrespodenczei« ezt a magyar nyelvet nem respektálják, (Úgy van! a szélsőbalon.) ott van a Martinuzzi nagy alakja, tragikus fenségében, a ki a legmerészebb politikát űzte, mert a legszentebb és legnemesebb érzéstől áthatva Erdélyt és a magyar nemzetet meg akarta tartani a kereszténységnek, meg akarta menteni önállóságát, s mikor a korona a bíbornoki kalapot nyújtotta át nekik, akkor hullott el az osztrák szoldateszka tőrcsapásai alatt. Az ily adatokat ne feledjük el a mai kortespüspökök mellett. Jó lesz e történelmi dolgokat el nem felejteni, s jó volna, ha a magyar nemzet történelmét jobban tanítanák az iskolákban, azokat a százezreket pedig. a mikbe az állami anyakönyvvezetés kerülni fog, jobb volna szegény tanii óknak adni, a kiknek csak 300 frt fizetésük van. (Helyeslés a szélsőbalon.) Thaly Kálmán: Ne csak Pázmán Pétéit