Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-307
307. országos ülés 1894. mározius 6-án, kedden. B5 gyermekek nem törvényesek. Már akár egyházi kötésre, akár polgárira mondom ezt ki, ebből a szempontból különbséget nem tesz. (Helyeslés a szélső baloldalon és jobb felöl.) De mondom, azt elismerem, hogy a fakultatív házasság a szabadelvűség tekintetében mindenesetre más elbírálás alá. esik, mint a sziikségbeli. (Halljuk! Halljuk!) Azt tartom azonban, hogy a mi viszonyaink között az époly kevéssé fogadható el, a mint el nem fogadható gr. Apponyi Albertnek az indítványa; mert mindazon hibákban szenved, melyeket az imént az 6' indítványával szemben említettem, nem oldja meg a kérdést az állam és az egyház között, a felekezetek és a katholikus egyház között., sőt ezenfelül a fakultatív házasságnak minálunk az a nagy hibája volna, hogy egyenesen provokálná az egyházat az állammal való versenygésre. Mintán a polgárok szabad tetszésére volna bízva, hogy az egyiket, vagy a másikat válaszszák, a következménye ennek az lenne, hogy a lelkészek természetszerűleg, missziójuknak megfelelően, egész jóhiszeműséggel igyekeznének behatolni a családi szentélybe, ott kapaczítálnának, hogy ne fakultatív polgári házasságra lépjenek, hanem menjenek a templomba. És ha eddig a reverzálisok dolgában küzdenünk kellett a gyermekek vallását illetőleg, ezentúl egy új reverzálist követelnének magának a házasságnak megkötési módjára nézve. (Igaz! Úgy van! jobb felől és a szélső baloldalon.) Ezeknél fogva én sem az egyik, sem a másik módozathoz szavazatommal nem járulhatnék, hanem az egyetlen egyedüli biztos módnak, Magyarország érdekének, a korszellemnek és az 1843-iki hagyományok szellemének megfelelőnek (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) azon elvek követését találom, a melyek a javaslatban ki vannak fejezve, s azért ón szavazatommal ezekhez fogok járulni, (Élénk helyeslés jobb felöl és a szélső baloldalon.) Áttérek, t, ház, beszédemnek másik, sokkal rövidebb részére. (Halljuk! Halljuk!) De mielőtt ezt tenném, egy kötelességet kel! teljesítenem. (Halljuk! Halljuk!) Egy drága barátom iránt tartozó kegyeletem parancsolja, hogy tiltakozzam e helyről az ellen, hogy boldogult Irányi Dániel barátom nem ragaszkodott mindig tántoríthatatlanul a kötelező polgári házasság intézményéhez. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Megvallom, fájt nekem ez a hang. Fájt, mert talán senkisem tudja nálamnál jobban, hogy ez volt annak a mi kiváló barátunknak egyik életfeladata, egyik vezérgondolata, a melylyel ő ifjú korától fogva foglalkozott. Az bizonyos, hogy mikor beállottak oly perczek... (Egy hang a baloldalon: Beérte volna kevesebbel is! Halljak! Halljuk! a szélsőbalon.) Az bizonyos, KÉPVe. NAPLÓ. 1892—97. XVII. KÖTET. hogy ha nem bírta volna keresztülvinni a kötelező polgári házasságot, beérte volna kevesebbel is. Hisz elfogadta velem együtt az izraeliták és keresztények közti házasságot is; mert igen természetes, ha a semmi és a valami közt kell választani, az ország érdekében legalább a valamit fogadja el az ember, . . . (Helyeslés a szélsőbalon.) Gr. Károlyi Gábor (a baloldal felé): Maguk is megelégszenek a zsinórral, ha nincsen hadsereg! (Derültség a szélső baloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Helfy Ignácz: ... de vezéreszméje állandóan a kötelező polgári házasság volt. És így elhiszem azt, hogy egyes perczekben — kétszer történt, mikor olyannak látta a helyzetet, hogy kétségbe esett annak lehetősége felett, hogy teljességében vigye keresztül — hajlandó volt belenyugodni kevesebbe is, de ez nem azt jelenti, (Igáz! Úgy van! a szélső baloldalon.) hogy nem ez lebegett volna szemei előtt. Ne felejtsük el, t. képviselőtársaim, hogy Irányi Dániel közpályáját, az újabb érában képviselőházi karrierjét azzal kezdte, hogy még mielőtt belépett volna a képviselőházba, Parisból mint száműzött 1866 májusában kórvénynyel fordált a képviselőházhoz, — akkor a nazarénusok, mint új felekezet szerepeltek az országban, s üldöztetéseknek voltak kitéve, — melyben felkérte ép ez alkalomból a képviselőházat, hogy mondja ki a vallásszabadságot, az egyenjogúságot és egyúttal a polgári házasságot s az anyakönyvek polgárosítását. Mindez elveket már akkor hangoztatta, és én emlékezem reá, hogy — akkor ő még nekem, mint szerkesztőnek, levelezőm volt — megküldte nekem azon a képviselőházhoz küldött levelének másolatát, s megírta nekem világosan, — mintha ma olvasnám, — hogy : »általánosságban kértem a polgári házasságot, nem szóltam kötelezőről, mert meg voltam róla győződve, hogy úgy is majd ha kenyértörésre kerül a dolog, mikor a törvényhozás ezzel komolyán fog foglalkozni, arra a meggyőződésre fog jutni, hogy okszerűen és czéísz erűen Magyarországon más módozatot nem lehet elfogadni, mint csupán csak a kötelező polgári házasságot«. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ne bántsuk tehát az ő emlékét, s ne felejtsük el azt, t. ház, hogy jöhet egy idő, a mikor az ő példája az ifjú generácziónak rendkívül sokat használhat. Mert az ő példája épen azt mutatja, hogy nem szükséges épen a Gondviselés által rendkívüli ragyogó tehetséggel felruházva lenni, elegendő az elhatározott akarat, tántoríthatatlan becsületesség, a következetesség, az elvekhez való ragaszkodás arra, hogy az ember a nagyok sorába emelkedhessek. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Ez ifjainknak mindig buzdító például fog szolgálni.