Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-320

320. ontiAgOi ülés 1894. április 9-én, hétfőn. 345 válasz fogja különösen további magatartásomat meghatározni. Egyébként hozzájárulok és szavazatommal támogatom Hoitgy Pál t. barátom határozati javaslatát. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Elnök: Szólásra senki sem jelentkezett. (Nagy mozgás és felkiáltások: A túlsó oldalról nem beszél senki! ?) Thaly Kálmán: Én óhajtok nyilatkozni! Elnök: Thaly Kálmán képviselő úr kíván szólani, Thaly Kálmán: T. képviselőház! Én is óhajtanám, hogy a túloldalról is nyilatkoznék valaki, és, hogy ne záratnék még be a vita. Különösen a t. kormányelnök úr nyilatkozatát óhajtottam bevárni, ki, a mint látom, szólni akar. (Ellenmondások jobb felől.) Ha azonban csak a vita bezárása után óhajt szólani a t. miniszterelnök úr, akkor kénytelen leszek most elmondani azt, a mit előadni akarok, (Halljuk! Halljuk!) Minthogy nem akarnám fárasztani a már különben is több oldalról megvitatott kérdés hosszúra nyújtása által a t. ház figyelmét és türelmét, csak arról akarok röviden szólni, a miről pozitiv tudomásom vau (Halljuk! Halljuk!) Gondolom, Polónyi Géza t. képviselőtársam említette első izben azt, hogy az elnök ár eljárása, — legalább a ventillált és a hírlapokban megfordult hírek szerint, — a t. kormánynak beavatkozásával van elegyítve, és azz^l közös. Hogy ez mennyiben áll, mennyiben nem: ezt nem akarom fejtegetni, hanem e tekintetben várom a nyilt és őszinte nyilatkozatot az igen t. miniszterelnök úrtól, a mely, ha bekövetkezett volna előbb, talán nem is szóltam volna, azonban egy részletről, a melynek egyik tanúja én voltam, szólanom kell. (Bálijuk! Halljuk!) A t. ház márczins 20-án tartott ülést-, azon a gyásznapon, a melyen Magyarország dicsősége a távol messzeségben haldoklott, és a midőn annak az éjjel késő óráiban bekövetkezett halála a nemzetet oly naav o-vászba borította. A mint a nemzetünket ért nagy csapásról értesültünk, 21-én, szerdán reggel a függetlenségi és 48-as párt megbízásából 2© képviselőtársunk által aláírt ívet vittünk el négyen: Justh Gyula, Szederkényi Nándor, Holló Lajos és csekélységem a t. elnök úr magánlakásába. Tudomásunk volt ugyanis akkor róla, hogy a többségnek azon kritikus órákban — mert tudtuk, hogy már csak órákról lehet szó — legtöbb tagja még nem távozott el Budapestről, és az ülés közvetlenül is összehívható, mert attól az érzéstől volt eltelve pártkülönbség nélkül a ház minden tagja, hogy ne egy párt, hanem a nemzet egésze gyászolja a nagy halottat. A kegyelet ezen legmagasztosabb érzésétől eltelve, mentünk tehát négyen el az elnökhöz. Ott ugyan megKÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XVII. KÖTET. lehetős hideg, rideg, közönyös, bár külső formáiban udvarias fogadtatásra találtunk, de azt a mélyen érzett gyászt, mely szíveinkben volt, semmi mértékben sem találtuk fel, a mi — megvallom — engem kissé kellemetlenül érintett, mert minden magyar emberről szeretem feltenni, hogy benne a gyász csak úgy megvolt, mint bennem. Ékkor előadtuk küldetésünk okát, és kértük a t. ház elnökét, hogy mivel a ház tagjai úgyis együtt vannak, méltóztassék a házat rendkívüli ülésre összehívni másnapra, csütörtökre. Az elnök ár ez ellen mindjárt kifogásokat emelt, s azt mondta, hogy nem, és nem, hanem majd péntekre. Én és társaim erre kimutattuk, hogy a házszabályok nem korlátozzák az elnököt, és a fenforgó körülmények közt épen czólszeríí is, hogy már 22-én összehívja a házat ülésre. Ezt nem is tagadta, hanem azt mondta: »Megvallom, hogy úgy van, összehívhatnám már csütörtökre, de összehívhatnám tíz nap múlva is az ülést; ne is próbáljatok engem kapaczitálni, ez nem lehetséges, ez már így van elhatározva!« (Derültség a szélsőbalon.) Erre keserűségemben azt mondtam egészen ingerülten, hogy hát: »Wekerle béresei vagyunk-e mi?« mert az a, kifejezés, hogy »el van határozva*, és néhány más ily kifejezés is azon hiedelemre jogosított fel bennünket, hogy ezen elhatározásban a miniszterelnök úrnak is része volt. Azt is mondta az elnök úr! »hogy nem tőlem függ, nyugodjatok bele!« és csak integetett a kezeivel, hogy mindegy. Megvallom, keserűség fogott el, és arra fakadtam, hogy: »a mint Rákóczy t meggyaláztátok, úgy akarjátok Kossuth Lajost is meggyalázni'?« (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon. Nagy zaj és mozgás jobb felöl.) A t. miniszterelnök árnak hivatása felvilágosítani bennünket arról, hogy helyes-e következtetésünk, vagy pedig, hogy az elnök úr ezzel csak fedezni akarta a maga csökönyösségét? (Úgy van! bal felől.) Ez_ az a részlet, a melyet elő akartam adni, és a mely némileg az elnök úr eljárása és a kormány eljárása közti szolidaritásira enged következtetni, a mit részemről őszintén sajnálnék. Egyébiránt azt hiszem, hogy a miniszterelnök úr lesz szíves elmondani, hogy a dolog voltaképen hogyan történt? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. (Nagy mozgás a baloldalon.) Kíván-e még valaki szólani? Ha nem, akkor a vitát bezárom. (Nagy zaj bal felöl.) Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: T. ház! (Halljuk! Halljuk! Mozgás s felkiáltások a jobboldalon: Helyre! Helyre!) u