Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-317

302 317. országos ölés 1894. íiiárezhiis 19-én, hétfőn. szám is még inkább redukálódik, ez pedig jellemző arra nézve, hogy mennyire fejezte ki az a nagygyűlés az ország közvéleményét. (Élénk helyeslés a haloldalon.) Most ]>edig áttérek, t. ház, azok némelyikére, a melyeket parlamentáris erőszakosságoknak jeleztem, s a melyek közül feltétlenül szükséges egynéhányra kiterjeszkednem. (Halljuk !) A legáltalánosabb támadás az volt pártunk ellen, — illetőleg az összes pártok ellen, mert mind a három párthói alakultak azok, a kik a kötelező polgári házasságot nem fogadják el, — hogy reakczionáriusok, ultramontánok, de legalább is, hogy nem szabadelvűek vagyunk ; kifejtette igen t. vezérem, kifejtette Ugron Gábor, Bartha Miklós s a kötelező formának számos ellenzője, hogy a liberalizmus szempontjából nagyon mellékes az, vájjon a polgári házasság megkötésének formája kötelező-e, vagy sem, ha egy ebként megvannak azon biztosítékok, melyek a polgárok békés együttélhetését biztosítják, a családi élet fenmaradását megszilárdítják, s ott, a hol a házasságkötés egyházi akadályokba ütközik, azt lehetővé teszik, mondom, hogy akkor nagyon mellékes a liberalizmus szempontjából a forma kérdése. Sőt ellenkezőleg kifejtették, hogy igenis a fakultatív polgári házasság, sőt még a szükségbeli, vagy kisegítő házasság is liberálisabb a kötelezőnél. De, t. ház, ha a felhozott érvek úgy egyfelől, mint másfelől egyformán erősen állanak, mégis találkoztak számosan, a kik röviden és kategorikus kifejezésekkel állítják oda a tételt, hogy mi nem vagyunk liberálisak és minden bizonyítás nélkül csak egyéni súlyoknál fogva követelték, hogy mi azt elhigyjük nekik. Például Mezei Mór képviselő úr szerint nem szabadelvű politikus, a ki a kisegítő polgári házasságot elfogadja. Ez nagyhangú frázis, de nincs bizonyítva semmivei. Bocsánatot kérek, ilyen érvelést nem fogadok el senkitől. (Helyeslés a haloldalon.) Ezután áttértek a pártszerinti támadásra. Én a többiek védelmére nem kelek, csak azon párt tagjait akarom védeni, a melyhez tartozni szerencsém van. így például megtámadták érvek fejében a nemzeti pártot olyanféle nyilatkozatokkal, mint Komjáthy képviselő Úr tette. Szórólszóra idézhetném, de mivel hosszas lenne, csak a lényegét idézem. Ö azt mondja, hogy elfogadja a javaslatot már azért is, mert ha nem fogadná el, megbuknék a kormány, és ha megbukik a kormány, minthogy nincs olyan párt, a mely többségben volna a parlamentben, új választások lesznek, és a nemzeti párt minden erővel igyekezni fog többségre jutni; ha pedig a nemzeti párt többségre és így kormányra jutna, akkor az ország sorsa ötven évre menne vissza. Ez csakugyan nagyhangú frázis, támadást képez pártunk ellen ugyan, de érvül a polgári házasság kötelezi) formája mellett el nem fogadom. (Helyeslés ä baloldalon.) Herman Ottó t. képviselő úr abból kovácsolt érvet a kötelező forma mellett, hogy megtagadta a jogosultságot ettől a párttól arra, hogy a »nemzeti« nevet vegye föl, megtagadta tőle azt az álláspontját, hogy a nemzeti iránynak képviselője, szószólója legyen. Ezt tette Herman Ottó képviselő úr, a kinek a politikai álláspontja mindenesetre nagyon messze van a nemzeti iránytól, mert a szocziáldemokratizmus felé hajlik, a melynek tudvalevőleg az egész világ a hazája, tehát a nemzetek fennállását sem ismeri el jogosultnak. Az ilyen leczkére nem kívánok tovább reflektálni, csak arra nézve hozom fel, hogy beigazoljam, hogy ilyenekből kovácsolnak érveket. Azután támadták az egyházakat, különösen pedig a katholikus papságot. E tekintetben Eötvös Károly képviselő úr szerzett érdemeket magának. Legfőbb érve a kötelező forma mellett az volt, hogy: »a katholikus főtisztelendő főpapság és a lelkészkedő alpapság nagy része azt kívánja, hogy a társadalom békéje feldúlassék.« T. ház! Ez a kijelentés alkalmas arra, hogy a hazának különböző vallásfelekezetei polgárai között gyűlölséget szítson, de érvnek a kötelező forrná mellett ezt sem fogadhatom el. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Végűi a nemzetiségek támadásából szintén kovácsoltak érveket a kötelező forma mellett. Tette pedig ezt Visontai Soma képviselő úr, Újvidék város képviselője, ki az újvidéki szerb nemzetiségi radikális párt segélyével és csakis általa nyerte mandátumát, azon kötelező Ígéret fejében, hogy ő vezérüket, a »Zasztava« volt szerkesztőjét, Tomics Jását, a ki politikai ellenfelén elkövetett szándékos emberölés miatt nyolez évre lett elítélve, ő Felsége kegyelme utján a börtönből kiszabadítja. (Ellenmondás a szélső baloldalon.) Ezt Ígérte megválasztatása esetére. Visoníai képviselő úr szükségesnek tartotta azzal hálálni meg a mandátumát, hogy Tomics Jása most is hűsöl, ő pedig, midőn választói, kiknek bizalmából, sok éven keresztüli számos bukás után, végre mandátumhoz jutott, felkérik, hogy oly intézmény reformálásakor, mely legszentebb családi és egyházi érdekeiket érinti, tolmácsolja az ő érzelmeiket: ő, a helyett, hogy egyszerűen azt mondaná: »Uraim, az én meggyőződésem ezzel ellenkezik, és nem fogadok el utasítást*, e helyett, a mikor megkapja a táviratot, és érzi, mint Polónyi képviselő úr már akkor megjegyezte, üogy a mandátum fuccs, (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) e feletti bosszújában ilyen kijelentést tesz: a javaslat azért nem áll messze a magyarság és a magyar nemzet érdé-