Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-317

296 *"• országos ülés 1894. márezius 19-én, hétfőn. iktattak, akkor pemmi más teendője nem lesz már a t. kormánynak és pártjának, mint minden magyar embernek önálló működését megbénítani, és a kormánynak bábjává, szolgájává tenni. (Mozgás jobb felől) Vagy talán azt akarja a kormány, hogy a népakarat érvényesüljön ? Vagy hogy a választási szabadság a legkiterjedtebb módon legyen gyakorolható Magyarországon? Hiszen ennek is htjuk már példáját. Be van már erre nézve terjesztve egy javaslat, de ezzel minden megtörténik a világon, csak egy nem: ; z, hogy a legközelebbi választásig ide bejusson. Ha pedig ide mégis bejutna, akkor Tisza István képviselő úr majd tudni fogja egy indítványával a módját annak, hogy az a törvény sokkal többet ártson a szabad választás rendszerének a mostani rossz állapotnál. Az általános patb etikus hangulatba Helfy Ignácz képviselő úr is beleesett, és ő, a ki eddig minden kormánypárti törekvéssel szembeszállt, hangoztatva a népakaratot és a szabadság elveit, ez egyszer az állami szuverenitást proklamálta, és azt mondta: nem olyan nagy baj az, ha egyik-másik felekezetnek árt is ezen javaslat, csak legyenek belenyugodva, mert itt az egyik felekezet nem a másik előtt rakja le a fegyvert, hanem lerakja az állami szuverenitás előtt. De megfeledkezett arról a t. képviselő úr, hogy Bach is és a világnak minden zsarnok-rendszere ezt emlegette, mindig az állami szuverenitást helyezte előtérbe, és annak rendelt alá minden szabadság-törekvést. (Igaz! Űgy van! a baloldalon.) A t. képviselő úr azt mondta gr. Apponyi Albert t. képviselőtársamról, hogy az ő 1892-iki fenséges szárnyalású sasa a polgári házasság szükségbeli, ínséges alakzatára zsugorodott össze. Nekem semmi közöm ahhoz, hogy miért látja jónak a t. képviselő úr ez idő szerint gr. Apponyi Albert eljárását ilyen erős színezéssel festegetni; de nekem meg az tűnik fel, hogy mindazon érzelmek, gondolatok és törekvések, melyek hazánk szerencsétlen állami kapcsolatához, a vallás és metafizika fenséges tárgyaihoz és az emberiség egyéb létkérdéseihez fűződnek, a t. képviselő úrnál ez idő szerint a polgári házasság kötelező alakjára zsugorodnak össze! (Tetszés a haloldalon.) Igazán, nagyon nehéz itt Ezopusnak arról a meséjéről megfeledkeznem, a melynek ezíme: »A róka és a lárva.« De mivel a képviselő úr most nincs itt. és esetleg az a vád érhetne, hogy ő. magát velem szemben nem védheti, ha ugyan figyelembe venné felszólalásomat, egyszerűen áttérek más tárgyra. (Halljuk.! Halljuk!) Azt mondják sokan, s ezek között különösen az előadó úr, hogy ez nem vallási kérdés, ez a szabadelvűsé^ kérdése. Teleszky István előadó: Egy szóval sem mondtam! Márkus József: Ez volt a t. előadó úr szavainak értelme. Különben fordítsuk meg a tételt, s akkor egyetértek a t. előadó úrral, de akkor ezt az érvet felhozom azok ellen, a kik azt állították, mert kétségtelen, hogy ezen teremben hangozlak el ilyen értelmű felszólalások. Tehát igaza van a t. előadó urnak, midőn abból indult ki, hogy a régi időben is vallási kérdés volt a házasság, és épen ezért a következetlenséget tévesen akartam neki szemére vetni; de most átveszem ez érvet tőle, mint bizonyítási eszközt, a saját nézetemnek és álláspontomnak megerősítésére. (Halljuk! Halljuk!) Az előadó úr bevezető beszédében maga felemlítette, hogy szent István alatt a katholikus vallás egyeduralmi állásra tett szert, és pedig azért, mert más vallásfelekezet az országban nem volt, Eszmemenetének további részében azután azt mondja: ezen egyeduralmi állás gyengülni kezdett először akkor, a midőn a reformáczió Magyarországon elterjedt. Aztán ezek a kérdések fel lettek vetve, mondhatnám, a legutolsó évtizedben és különösen az utóbbi két évben, az elkeresztelési vita miatt. Már pedig senki sem mondhatja

? hogy az elkeresztelési kérdés nem a szó szoros értelmében vett vallási vita volt. (Helyeslés bal felöl.) A mi azt illeti, hogy Deák Ferencz és az akkori kormánypártból néhányan időnkint mindig emlegették, azt hiszem, hogy bárki hangoztassa a polgári házasságot, mint az akkori időknek szükségletét, az csak taktikából cselekedett, a mint most kizárólag taktikai cselekedet volt, hogy a kormánypárt a javaslatot beterjesztette. Hogy e taktikának mi lehet az oka, könnyű rájönni: egyrészt megfenyegetése a katholikusoknak azzal, hogy ha a kormányt nem támogatják, akkor ellenük szegezhető és nekik ártó intézkedéseket és institueziókat fog a kormány behozni; másfelől a zsidókat és reformátusokat biztatják, hogy ha ők a kormányt támogatják, akkor ki lesznek elégítve. És így történhetett meg, t. ház, a mi, az én nézetem szerint, kétségtelen igazság, hogy e javaslatok akként voltak előterjeszthetők, hogy a reformátusok többségének és az izraelitáknak óhajtása találkozott a kormány taktikai törekvésével. A kormány most azt hitte, hogy a pártokat ez által lesz képes alkatelemeire fölbontani. Hozzájárult tehát e törekvéshez, és kitűzte maga elé a feladatot, mint önfentartó eszközt, a polgári házasság életbeléptetését. A mi a kérdésnek azon részét illeti, hogy vájjon a polgári házasság behozása sérti-e a