Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-316

260 81fi. országos ülés 1SÍ>4. márczius 17-én, szombaton. mussal, lélekíogdoaással vádoltak - sajnos —olyanok is, a kik hasonlóképen cselekedtek. (Úgy van! bal félül.) A prozelitizmus és lélekfogdosásra világosan kijelentem és állítom, hogy e nélkül egyetlen egy vallás, egyetlen egy felekezet sem jött létre. Hiszen maga Krisztus urunk, midőn Simont, kit utóbb Péternek nevezett és az egyház fejévé tett, a tó partjáról, a hol Simon halászott, elhívta, így szólt hozzá : Kövess engem, tedd félre hálódat, ezután nem halakat, hanem embereket fogsz! Pedig az embereknek lelkük is ran és a mi hivatásunk csakis a lelkekre halászni. És Péter ezen hivatásának oly sikerrel felelt meg, hogy első prédikálásakor 3000 embert térített meg. De ha talán ez a példa távolról van véve, hivatkozom egy más tekintélyre, a kit életében itt a házban is sokan ismertek és mindnyájan, a kik nem is ismerték, nagyra becsülték, és ez az országnak első kultuszminisztere, Eötvös József báró volt, a ki egyik munkájában a hitbuzgóságról beszél, épen egy református lelkész buzgóságáröl, midőn egy halálos ágyán fekvő szegény zsidónak a lelkét akarta, az örök életre megmenteni. \Erről a buzgóságról beszélvén Eötvös József, így szól; szó szerint idézem: (Halljuk! Halljuk! bal felöl.) »A prozelitizmus nem kinövése, hanem szükséges következménye minden erős hitnek. A ki vallásának igazságáról és szükségességéről meg van győződve, az annak terjesztése iránt nem lehet közönyös.« Ezután áttérek a többi vádra, melyeket ellenünk emeltek. Vádoltak bennünket, t. ház, ultrasággal és hazafiatlansággal is, és a kik bennünket vádoltak, azok magukat jó hazafiaknak, jó katholikusoknak mondták. Állapodjunk itt meg egy kissé és nézzük azt, hogy ki a jó katholikus? (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Jó katholikus nem lehet más, mint a ki katholikus módon hisz és katholikus módon él. Már most mit tesz katholikus módon hinni, mit mond a kis i katechizmus ? Katholikus módon hinni annyit tesz, mint igaznak tartani azt, a mit az Isten kinyilatkoztat és az anyaszentegyház, hogy higyjük, élénkbe ad. Már most épen a házasságra nézve mit nyilatkoztatott ki az Isten? Azt, hogy a mit az Isten megkötött, azt ember el ne választhassa, és ennek nyomán mit tanít az anyaszentegyház? Azt tanítja, hogy a házasság szentség, és ember szentségtelen kezekkel hozzá ne nyúljon: meg ne kösse, a mit meg nem köthet, fel ne oldja, a mit fel nem oldhat. Ha valaki katholikus módon hisz, azért csak katholikus, de nem jó katholikus. A szerint kell élnie, jó cselekedeteket gyakorolnia, jámbor életet folytatnia. Már most a ki ezt mind megteszi, az a jó katholikus nem dicsekszik vele, (Úgy van! a baloldalon.) nem meri mondani, hogy jó katholikus, mert tiltja ezt a szerénység és alázatosság erénye. (Ügy van! a baloldalon.) De hát jó hazafiak-e azok, a kik szemünkre vetik azt, hogy mi előbbre teszszük az egyházat, mint a hazát, hogy az egyház érdekét nem tudjuk alárendelni a haza érdekeinek, hogy jobban szeretjük vallásunkat, mint hazánkat? , Hiszen ez képzelhetetlen fogalom, ellenmondás, mert a szeretetnek sokféle neme, sokféle változata van; van hazaszeretet, van emberszeretet, hitvesi szeretet, gyermeki szeretet, és mind lehet gyakorolni a nélkül, hogy ellenkezésbe jönnének érzelmeinkkel. (Tetszés bal felől.) Már most itt szó van az egyházról és a hazáról, a mi nem ellentétes fogalom; szó van a vallásosságról és hazafiságról, a mi nem ellentétes, hanem egymással párhuzamos erény ; azért azok, a kik ezeket egymás fölé, vagy egymás ellenébe teszik, azok ártanak úgy az egyháznak, mint a hazának, és egyíkök sem jó hazafi, egyikök sem jó hivő. "Ügy van! bal felöl.) Most talán már be is fejezhetném beszédemet, (Halljuk ! Halljuk ! balról.) ha nem érezném magam indíttatva a t. miniszterelnök úrnak február 26-án elmondott beszédében tett némely nyilatkozatára felelni. Ezek a nyilatkozatok egy kissé homályosak, valamint az egész beszéd, de mégis oly fontosaknak tűnnek fel, hogy azokkal foglalkozni érdemes. Igaz, hogy a t. miniszterelnök úr még most is a vádlók közé lép és az alsó papságot szintén vádolja engedelmetlenkedéssel, mondván, hogy sok esetben az anyakönyvek vezetésénél felmondták a szolgálatot. Erre csak úgy mellékesen azt felelem, hogy igenis vezettük az anyakönyveket,pontosan és lelkiismeretesen, sőt eleget tettünk az 1868 :LIII. tcz.-nek is, mert mi úgy vezettük az anyakönyveket, hogy azokból kitűnt és kitüntethető volt a gyermekek vallása. (Belyeslések a haloldalon.) Külön rubrikák vannak az anyakönyvekben, hogy a gyermekek minő valláshoz tartoznak a világi törvény értelmében. Tehát az elkeresztelési rendeletre szükség sem volt, mert hiszen mindig ki volt tüntetve az anyakönyvekben a gyermekek vallása, legfelebb arra lett volna szükség, hogy figyelmeztessék rendeletben, minden felekezet papságát arra, hogy a szülők vallását az annyakönyvekben pontosan tüntessék ki, ebből azután kitűnik a gyermekek vallása is. (Helyeslések bal felöl.) De a tisztelt miniszterelnök úrnak nem ezen nyilatkozatára akartam én válaszolni, hanem olyan nyilatkozatokra, melyeknek mély értelmét alig fogom fel. 0 azt mondta, hogy közös megállapodásra jutott, hogy az egyház és állam közti viszonyok szétválasztassanak és ezen szétválasztásnak elvi folyománya, vagyis következése a kötelező polgári házasság törvényja-