Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-315

255 *1S» orszásros ülés 1894, márerins 16-án, pénteken. azt, hogy alkosson, mikor nincs hatalom a kezében? Adják ide a hatalmat, és akkor kezdünk alkotni. De, t. ház, az én egész törpeségem nem volt elég kicsiny, és az a körülmény, hogy én az uralkodó hatalommá] mindig a legradikálisabb ellentétben voltam, engem nem zavart meg abban, hogy kis körben bár, de mégis csak bírtam valamit alkotni is. (Helyeslés a jobb- és a szélső baloldalon.) És a magyar közélet, a magyar táisadalom tele van hiányokkal, várja az elméket, a tetterős férfiakat, a kik azokat felkarolják; és a kik egyszer odaviszik a nemzetet, hogy ne várjon mindent a kormánytól, hanem hogy első sorban saját erejével alkosson, és ha már alkotott és alkot, akkor azután kötelessége a hatalomnak és a kormánynak azokat tovább fejleszteni és felvirágoztatni. (Helyeslések jobb felől és a szélsőbalon.) De, t. ház, azt a beszédet, hogy az első a hatalom, nem tudom megkülönböztetni azoktól a bizonyos vállalkozóktól, a kik azt mondják, hogy: »mmdeut megcsinálunk, de pénz nincs hozzá.* (Derültség jobb felöl.) Én tudom, ismerem gr. Apponyi Albert t. képviselőtársamnak nyilvános pályáját, senki sem kisérte azt nagyobb becsííléssel, benki sem várt tőle többet, mint én, de a tettek terén, fájdalom, eddig még nem láttam, egyetlenegy esetet kivéve, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) a midőn a múltkor konstatálta, hogy a magyar zene a porban hever. De, t. ház, ennek konstatálása után következik a magyar zenének a felemelése. (Halljuk! Halijuk!) Erre az oldalra (A baloldalra mutat.) vonatkozólag még a következő megjegyzésem van. (Halljuk! Halljuk/) Rendkívül nagy mesélő kedvet tanúsított a t. ellenzék, melynek ezen törvényjavaslat nem kell, a vita egész folyamán. (Halljuk! Halljuk!) Hallottunk perzsa meséket, hallottuk Lufootaine-t alkalmazásban, még pedig kinek-kinek a maga magyarázata szerint. Legyen szabad nekem legelőször is gr. Szápáry László t. képviselőtársam meséjét analizálnom, (Halljuk! Halljuk!) mint a ki felhozta azt, hogy két gyermek játszott a tengerparton, és a homokból kiszedett egy osztrigát. Összevesztek rajta, s erre oda jött a mester, a ki Agy intézte el a pert, hogy maga megette az osztrigát, a gyermekeknek pedig a héját juttatta. Természetesen, t. képviselőtársam a kormányt és egyáltalán az állam hatalmát képzeli a mester alatt. (Egy hang bal felöl: Mióta egy a kormány at államhatalommal?) Tisztelt képviselőház! De az állam, a kormány és az osztrigában való osztozkodás tökéletesen Bebel, Liebkneeht, Mars és az öszszes szooziáldemokratáknak tana. Az állam mindent felfal, és a szegény alattvalóknak nem jut semmi, csak az üres csigahéj. És én azt mondom az igen t. képviselő urnak, hogy ha ő például a maga meséjéhez odakölcsönzi még gr. Pongrácz Károly képviselő urnak és volt tábornoknak a aynlbörét, (Halljuk! Halljuk! Derültség.) a melyet ő felhozott, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) akkor a képviselő úr álláspontja és egész felfogása teljesen megfelel az úgynevezett »Christlieh-socialdemokratische Partei«-nak, a mely egyszersmind antiszemita is. (Helyeslés a szélső baloldalon és jobb felöl. Mozgás bal felöl.) Legyen szabad egy más meaét is analizálnom kissé; (Halljuk! Halljuk!) ez pedig Ugron Gábor t. képviselőtársam perzsa meséje, a mely Zohár királyról szól, a kinek vállát az ördög megcsókolta, és azon a helyen aztán kigyók nőttek, a melyek a király agyvelejét akarták felfalni. Mindenekelőtt az igazság kedvéért kénytelen vagyak megmondani, hogy az a mese nem volt egészen híven visszaadva, és a legélénkebb keleti fantázia sem képes oly kígyókat képzelni, melyek egy jól megkonstruált királyi koponyát be tudnának liorpasztani. (Derültség a szélsőbalon. Zaj. Halljuk! Halljuk!) Másodszor olyanokat még kevésbbé tudok elképzelni, a melyek ily koponyából kirághatnák az agyvelőt. (Nagy zaj a baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Ez a mese odáig csakugyan jól van. Iblis, vagyis az ördög, mint szakács elment Dhohhak királyhoz — tehát »d«-vé] kezdődik — és mikor megnyerte a király tetszését, akkor a király megengedte, hogy a vállát megcsókolja, és ott csakugyan jobbról-balról egy-egy kígyó nőtt ki, a melyet nem lehetett többé eltávolítani: valahányszor levágták, újból kinőtt. Ekkor az ördög, vagyis Iblis orvossá alakúit át és bejött a királyhoz, s azt mondta, hogy ezeket a kígyókat nem lehet máskép lerázni, mint csupán úgy, hogy emberek agyvelejével kell őket tartani. Hát, t. ház, ennek a mesének az alkalmazása így egészen más. (Halljuk! Halljuk!) Én inkább úgy alkalmaznám, hogy a reakezió ördöge odacsókol jobbról-balról a vállra, és onnan kinőnek a reakeziónak és a klerikáliz musnak a kigyói, (Derültség bal felöl.) ezek a kigyók pedig, t. ház, csakugyan igen sok emberi agyvelőt fogyasztanak el. (Élénk derültség és tetszés jobbról és a szélsőbalról.) A történelem öszszes tanúsága az, hogy az agyvelőknek hegységei mentek tönkre ennek a két gonosz kígyónak a falánksága alatt. (Igaz! Igaz! jobbról és a szélsőbalról.) És mit csinál a t. képviselő úr a történeti tanúiságok alkalmazásában? Azt mondja: József császár liberális volt, és mégis elkobozta Magyarország jogait, nem is koronáztatta meg magát, De hiszen József császár nem volt liberá-