Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-315
815. országos ÜIPS 1S94. márczius lfi-áii, pénteken. 247 azért, mert egy sokkal fontosabb ezél lebegett a szemei előtt, tudniillik az 1868:LIII. törvényczikk érvényének és joghatályának fentartása. És most ugyanezen Eötvös Károly ezen életfontosságú törvényezikket minden érvényestül, minden joghatályostul egyszerűen fel akarja adni, illetve annak eltörléséhez hozzájárul a nélkül, hogy annak helyébe egyenértékű ellenbiztosítékokat látna állítva, (Egy hang a szélsőbalon: Fél áldozzák érte az egyenlőséget!) mert az a határozati javaslat, a melyet Eötvös Károly t. képviselőtársam beadott, de a melynek érvényéhez, vagy keresztül jutásához még szavazatának súlyát sem kötötte, megengedem, könnyíthet valamit az Eötvös Károly lelkiismeretén, (Felkiáltások a szélsőbalon: Azon bajosan!) de nem oszlathatja el az én, és még igen számos kálvinista aggodalmait. Ily helyzetben a t. kormány legalább nyílt, határozott, őszinte és férfias, mert a kérdéses törvényczikk eltörléséhez legalább tárczáját kötötte. Itt eszemlie jut, t ház, egy keleti népmonda ; (Halljuk! halljuk !) Eötvös Károly t. képviselőtársam nagyon szereti a meséket, bizonyára, ismerni fogja ezt is. Hogy a t. ház becses türelmével vissza ne éljek, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) ebből a meséből csakis annyit, mondok el, a mennyi ide tartozik: Szólott pedig az igazhivő muzulmán: »Hallom hangodat, hallgatom szép beszédedet, de hát ki vagy te, és mit akarsz ?« Ha tehát nem sikerűi, t. ház, Eötvös Károlyt, mint nagy politikust megérteni, megbámulom őt mint a türelem és mérséklet emberét. (Halljuk! Halljuk!) Ő békével fogná tűrni mindenha Magyarország függetlenségi törekvésein a jármot, békót. csak a szabadelvű jelszavak védve alatt történjék az, mert az ő függetlenségi ékesen szólása a jövőnek nem az a zenéje, mely a gyakorlati politika számára, hanem a mely csakis a história számára szól. Nohát az ilyen históriából lesz azután a mese. (Élénk derültség a bal- és szélsőbalon.) Én kész vagyok elismerni, hogy ez a politika a felelősség tekintetében t. képviselőtársam kényelmi igényeinek teljesen megfelel, annyira, hogy adandó alkalommal csibukja, füstfellegéből egész kényelmesen kiálthat majd oda elvtársainak : »Már most, szógám, ti vagylok a felelősek.« (Derültség a baloldalon.) Ő nemcsak békével tűri, hanem hozzá is járul, hogy a felekezetek belső nyugalmát biztosító 1868 : LIII. törvényczikk eltöröltessék; ő mérséklettel és türelemmel járul a dolgok folyamához, értem a kötelező polgári házasságot, (Egy hang a szélsőbalon: Január 16-ika daczára!) mert azt hiszi, vagy legalább mondja, (Derültség a baloldalon.) hogy a sértett hitelveik miatt forrongó jó katholikus magyarokat, ha ő nem is, hát azok a jó magyar főurak meg fogják nyugtatni. Hogy mikép, no ez már az ő dolguk. (Derültség bal felől.) Csak egyet nem tűr meg, csak egy miatt érzékeny: hogy a protestánsok féltett érdekeit miért épen Apponyi Albert és ez a párt veszik védelmükbe? xlzt mondja: hagyni kell a protestánsokat, hadd védelmezzék ők a maguk igazait. Es már most kérdezem: minő értéke van azon gyanúsításnak, a melyet épen Eötvös Károly t. képviselőtársamtól hallottunk, és a mely oda czéloz, hogy ámbár a februári rendelet az oszlopos egyházak erőviszonyainak kielégítését czélozta, mégis akkor ez a párt annak a leghevesebben ellene volt, és csak most, midőn a polgári házasság jutott szőnyegre, illetőleg van napirenden, jut ennek a pártnak eszébe, hogy az egyenetlen tusában gyengébb protestáns egyházat védelmébe vegye. (Zaj a szélsőbalon.) Szóval eljátszottuk a jogot, hogy ezt tehessük. Az idők, fogalmak és tények ily erős megtévesztése beválhatik egy hatalmas kortes-szózatnak, mely a protestánsokat arra akarja figyelmeztetni, hogy nekünk ne higyjenek, de a legkomolyabb nagyképűséggel üt el a históriai tények valósága mellett. Ugyanezzel a nagy képpel, ugyanezzel a nyugodtsággal oda kiálthatta volna Eötvös Károly a híres lottó-perben is az államnak, hogy: »Versehen, verspieltU (Derültség bal felől.) Hát t. képviselőtársam mindnyájunk élénk emlékezete szerint úgy ennek a pártnak t. vezére, valamint mindazok, a kik az 1868: LIII. tczikket elvben nem helyeslik, annak fentartását és érvényben tartását, sőt tovább megyek: végrehajtását kívánták mindaddig, valameddig a különböző felekezeti egyházak erőviszonyai törvényhozási úton lehető kiegyenlítést nem fognak nyerni. Hanem hát ilyenkor a t. képviselőtársam nincs jelen, arra pedig sem őt, sem senkit kötelezni nem lehet, hogy a távollétében elmondott beszédeket el is olvassa. Most pedig méltóztassék megengedni, hogy tovább követhessem az események fonalát. (Halljuk ! Halljuk !) Az elkeresztelési rendelettel okozott sérelem nem orvosoltatott; ki lett mondva, hogy úgy a kérdéses törvénytelen rendelet, mint az 1868. LIII. tcz, fenn fognak tartatni. Mi következett ezután ? Következett az állami anyakönyvek behozatalát ezélzó törvényjavaslat. Hát tárgyaltatott, elfogadtatott, szentegíttetett, tehát törvénynyé vált-e az? Dehogy! Egyszerre csak — hübele Balázs! lovat ád az Isten! — kiugrik a kötelező polgári házasság. (Derültség bal felől.) Hogyan uraim, hiszen önöknek még polgári matrikulájuk sincs biztosítva, hát hova jegyzik a megkötött polgári házasságokat ? Rámutatnék, ha itt volna a mestergerendára, oda talán ? (Derültség a baloldalon.) Ki fogja ezeket bejegyezni ?
