Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-315
244 815. országos ülés 189á. márcdus l(í-áu, pénteken. Itt, t. ház, egy kissé megállok és reámutatok n katholikus nagygyűlésre, hogy vájjon ott, mikor a berczegprimás beszélt, tudatlanságban botorkáló, tudatlan buta néptömeg volt-e együtt? Hát ez az a türelem, t. ház, mely még a tisztességéé tudás legelemibb részét sem teszi fel az emberről, csak azért, hogy az ellentáborban van. Tovább így folytatja: (Olvassa.) »Ezeknek elvakítása pedig legalább is akkora bűn, mint a hazaárulás, és ezt képesek ők megtenni jó hazafiakúl! Rómának kedveért katholikus nagygyűléseket tartanak tanulatlan, tudatlan tömegeknek, asszonyok s gyermekeknek nagy czeremóniával, parádéval, diszmagyarban; Sopron, Kom'irom s majd meg Szabadka! A sötét korszakok vétkeit nem irtóznak felidézni jó magyarokéi ? a mindenfelől ólálkodó reakczió kimondhatatlan nagy gyönyörűségére*. Ezek azok, t. ház, a melyek igazán ráütik a lovagiasság pecsétjét a liberális tábor harezmodorára. És még nem is válogattam belőle; lehet, hogy akadnék benne különbekre is. De a t. háznak türelmét csak még egy perezre leszek bátor igénybe venni; egy jellemző dolgot akarnék itt felemlíteni arra nézve, a mit már Nagy István és Andreánszky Gábor t. képviselőtársaim felhoztak, (Halljuk!) a mikor beszédeikben azt mondták, hogy a kormánynak, ha következetes akar lenni, el kell mennie addig, hogyha a katholikus egyház tanai közt államveszélyesek foglaltatnak, törölje ki onnan a keresztség és a házasság szentségi voltát. Már hangoztatják is ezt, és erre már indítvány is van e röpiratban: (Olvassa.) »Eljön az idő, az ultraniontán reakezionárius túlkapások miatt el kell jönnie, hogy a magyar törvényhozás fogja meghatározni, mit szabad és mit nem szabad tanítani a kateekizmusokban, (Derültség lal felől) mint ezt Angliában az angol parlament megcselekszi, avagy pedig a szabad egyházban szabad mindent, mi a szuverén szabad állam törvényeivel nem ellenkezik; mert hogy bármelyik felekezet is a gazdagság túlbőségében elbizakodott kevélységgel katechizmusaiból azt taníthassa, a mi neki tetszik, ez az állam szuverén jogával homlokegyenest ellentétben áll.« De tovább megy és megtagadja a katholikus egyház papjaitól, hogy azok hazafiak, és rájuk süti, hogy hazaárúlók. Megvallom, nem szeretek dicsekedni hazafiságommal, de attól az úrtól, a ki ilyenre tanítja a népet, — mert hiszen ez a népnek van kibocsátva, — hazafiságot nem tanulok s nem tanúi a katholikus egyháznak egy papja sem. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Tehát hazaárúlóknak mondja a papságot a következőkben: (Olvassa.) »Ki a vallás istenerkölcsi fenségének eszményvilágából aláhull, égiek helyett a föld sarába merülve, itt keres gyönyörűséget, az elveszti hivatásának isteni erejű zománczát, a hatalom s világiak után való epedő törekvésével Eóma kedvéért (inkább kell engedelmeskedni istennek, mint az embereknek) hazaárúlóvá lesz; ezt pedig nem teszik meg sem Sehopper György, sem Steiner Fülöp püspök urak, de még maga báró Hornig Károly püspök úr se hajlandó ilyen munkára ?!!« teszi hozzá gúnyolódó kérdéssel. Tehát ki vagyunk elégítve mindnyáj an a legalsó papságtól a legfelsőig; valamennyien kikaptunk, mert az egyenlőség és szabadelvűség úgy kívánja. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) És most, engedje meg a t. ház, hogy még a Segutobó passzust, mely e könyvben is utolsó, esak röviden, részben felolvassam. Reakezionárius a főpapság, tzltramontán mindenki, a ki ellene küzd a javaslatnak, de a legreakezionáriusabb a főrendiház, mert ott ülnek a katholikus püspökök és más felekezetek püspökei, és azok a főurak, a kik már nagyon sokszor szolgálták a reakcsdót, tehát a reakczió álláspontjára helyezkednek ma is. a mikor, nézetük szerint, egy a hazára áldást nem hozó javaslat ellenében már is fölemelik fenyegetőieg kezeiket. (Az elnöki széket Perczel. Dezső alelnök foghíja el.) Ezek ellen fordul tehát a debreezeni törvényhatóság példájára, a melynek azelőtt sohasem jutott eszébe, hogy nem jól van összeállítva a főrendiház, csupán akkor, a mikor a főrendiházban huszonötöt vágtak Oáky t. miniszter úr egyházpolitikájára. (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) Ebből az alkalomból bátorságot vesz magának a t. Verídicus úr, és arra az álláspontra helyezkedve, a melyre a debreezeni törvényhatóság, így szól: (Olvassa,) »Egy rövid év lefolyt történetéből tudjak, hogy nem csak az államkormányzat elsőrendű tehetségei,a politikai pártok vezéregyéniségei s pártjaik túlnyomó nagy része, de az ország összes intelligencziájának majdnem egyhangú kívánsága sürgeté a házassági jogviszonyok polgári törvényeken nyugvó kérdésének rendezését s az erre szolgáló törvények megalkotását; egyedül az ország egy elavult institueziójának, a főrendiháznak aszkórban szenvedő feudál klerikális töredéke hízeleg magának azzal, hogy ő az emberiség előrehaladásának elektrikus fényét kioltja s az oly hangosan megnyilatkozó országos közóhajnak útját állja; no ha még ez a herosztrateszi bátorság is meg lenne emez egyik s minden érdem nélkül még ma is fennálló őskori testben, hogy a nemzet egy leendő legfontosab és életkérdéses intézményének megsemmisítésére vállalkoznék, akkor esakugyan megérdemli, hogy a »Rumpelkammer« elavult portékáival egyiránt az ószerészek hord-