Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-314

314.-országos ülés 1894. márczius 14-én, szerdán. 221 Nem kételkedtem soha, nem kételkedem ma sem, hogy sokan vannak, a kik az egyházpolitika jelenlegi fejleményeihez, úgy, a mint azok a kormányjavaslatokban fekszenek, őszinte és tiszteletreméltó meggyőződéssel csatlakoznak. Csatlakozik egyik rész azért, mert úgy van meggyőződve, hogy a magyar államot kiépíteni, a magyar állameszmét megvalósítani csak úgy és akkép lehet, ha az összeforrásnak minden gondolatát, minden törekvését felkaroljuk. (Helyeslés a baloldalon.) Csatlakozik a másik rész azért, mert az elkeresztelési rendeletből származó és kifejlődött események folyton fokozódó ereje hajtják őket, és arra a meggyőződésre vezették, hogy ma már sem az állami tekintélyt megóvni, sem pedig a sajnosán megzavart felekezeti békét máskép helyreállítani, mint a radikális egyházpolitika felállításával, lehetetlen. Az első kategóriához tartoznak azok, a kik az eszmék elméletéből indulnak ki, nem törődve azzal, hogy a megvalósítandó eszmék a gyakorlatban keresztül vihetők-e, vagy sem ? A másik kategóriába tartoznak azok, a kik a kormány tekintélyét az állam tekintélyével összezavarják, a kik abban a hitben és nézetben vannak, hogy ha a kormány hibát követ el, annak számláját az államnak kell megfizetni. Úgy az egyik, mint a másik kategóriával szemben távol állok attól, hogy az intencziók tisztaságát és őszinteségét kétségbe vonnám. Hogy hibák követtettek el a múltban'; hogy sajnos tévedések nyúltak bele a jelenlegi helyzet megítélésébe, az meggyőződésem; de épen e körülmény teszi szükségessé, hogy a helyzetet a jövőre nézve megbeszéljük és megbíráljuk, mert hogy felismerhessük és helyesen megállapíthassuk az institucziókat, a melyeket nálunk is meg kell alkotni, erre csakis objektív bírálat, objektív mérlegelés vezethet. De vannak, t. ház, az egyházpolitika jelenlegi pártolói között olyanok kiknek az egyházpolitika csak mellékes, ellenbeu a taktika minden ; a kik folyton a felekezeti békét hirdetik, pedig szakadatlanul annak zavaros vizében halásznak; (Igaz! Ügy van! a hal és szélsőbalon.) a kik még csak pár évvel ezelőtt a polgári házasságnak, sőt többet mondok, a polgári házasság kötelező formájának nemcsak hívei nem voltak, hanem a fölött egyszerűen mosolyogtak: ma pedig a polgári házasságnak kötelező formáját a legzajosabb lármával követelik ; a kik tegnap még gr. Szapáry Gyula képviselőtársamnak, a volt miniszterelnöknek liberalizmusára esküdtek, ma pedig ezen liberalizmust magával vezérével együtt lefejezik, hűségesen hódolva annak az örök igazságnak: »donec eris felix, multog mimerabis amicos*. (Derültség a bál- és ssélső baloldalon.) Az egyházpolitika pártolóinak ezen része ezúttal is, mint miadíg, az imádott hazaszeretet eszméjéből indul ki, kiindul a felekezeti súrlódások és féltékenység eszméjéből, és azután a liquidáczió előtt álló párthatalmi konzisztenczia féltett dolgából. A kik ma is, mint mindig, vérző szívvel folyton azon taktikához fordulnak, a mely . taktikából, hitem és meggyőződésem szerint, az egyházpolitika is megszűnt. Minthogy pedig a nemzetnek utóvégre is tisztán kell látnia; szükséges, hogy felderítsük a helyzetet, hogy bonczkés alá vegyük azt a taktikát, mely az egyházpolitikát megszülte, és pedig azért, hogy annál tisztábban láthassunk a kérdés lényegében, mennél nagyobb az a terrorizmus és a misztifikáczió, a melylyel a gyenge idegzettíekre hatni és a felfogásokat elhomályosítani lehet. (Helyeslés bal felől.) Köztudomású, hogy a Szapáry-koraány azon két, vagy harmadfél év alatt, a mely alatt Magyarország ügyeit vezette, számos hibát követett el, a melyeknek súlya alatt exisztencziája teljesen megrendült. E megrendülés feltárta egyszersmind azon beteges állapotokat is, melyek a szabadelvű párt organizmusán rágódnak. És hogy erre mindjárt eíőijáróképen is szolgáljak egy bizonyítékkal, hivatkozom gr. Andrássy Tivadar t. képviselőtársamnak azon beszédére, a melyet ő a szabadelvű párt körében akkor tartott, a midőn a volt miniszterelnököt elbúcsúztatták, és a melyben egyebek között kijelentette azt is, hogy a kötelező polgári házasság behozatala a párt hsrczképességének érdekében is szükséges. Világos tehát ebből is, hogy a többség az egyházpolitikai programmot nem az ország szükségletének átérzéséből, hanem párthatalmi taktikából merítette. A Szapáry-kormány megrendülése azon kisebb jelentőségű hibákon kivűl, melyeket ezúttal nem említek, főkép három okra vezethető vissza. Az egyik volt a közigazgatási törvények bukása, a másik a Hentzi-szobor megkoszorúzásának ügye, a harmadik pedig az a tévelygés, mely az elkeresztelési rendelet kérdésében mindnyájunk szeme láttára követtetett Lélektani dolog, hogy a két első ok a t. kormány kebelében megvolt egyetértést megbontotta. Megbontotta volna talán akkor is, ha e kabinet kezdettől fogva a homogeneitásnak, sőt talán, mondhatom, az összeférhetőségnek feltételeit is birta volna. (Derültség bal felől.) Kitört a palota-forradalom, és hogy ebben a vezérnek buknia kellett: az egészen természetes, mert ő az események fejlődését összetett kezekkel nézte, és ez másra, mint az ő bukására nem vezethetett. Ha szabad nagy történelmi momentumokból kisebb dolgokra következtetést vonni, úgy