Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-294

294. országos ftiés 1894. februir 19-én, hétfőn. 89 meg kell oldani, az, hogy van-e joga az állam­nak a liázasságjog terén jogrendjét önmagának megállapítani. Ezen kérdés eldöntésénél a fő­dolog az, t. ház, hogy milyen definiczió adatik a házasság intézményének. Vannak, a kik azt szentségnek tartják, vannak — jogászokról beszélek — a kik polgári kötésnek tartják. Én magam, t. ház, mint katholikus vallása ember, saját lelkiismereti álláspontom szempontjából szívesen elismerem pro foro interno, hogy az szentség, de én állami szempontból azt sem szentségi, sem polgári kötési alakjában nem mérlegelhetem, mert az nézetem szerint állami juriszdikezió szempontjából sem mint szentség, sem mint szerződés figyelembe nem jöhet, hanem tisztán és kizárólag mint állami instituezió. Hogy a szentség elmélete felállíttatott, t. ház, az nem egészen ügyetlen sakkhúzás volt a középkorban, a theokratikus államrendszer azon keretében, hol az egyház hatalmi körét az állam kereteire is mindenütt kiterjesztette. A szentség fogalmából önként foly az egyházi bíráskodás és azon tény, mely szerint a szent­séget magát mások, mint az egyház szolgái ki nem szolgáltathatják. Azonban, t. ház, az az elmélet sem állja meg egészen a helyét, a mely szerződésnek deklarálja a házasságot, mert a házasság nem csupán magánjogi instituezió; nem ugy, mint a vallás törvényében, két nembeli személynek életfogytig tartó életközösségre szóló egybe­kelése oly ezélból, hogy családot alapítson s hogy egymást gyámolítsák, hanem ezen messze túl a házasságnak magának a perszonális status terén lényeges és bizonyos részében közjogi vonatkozása is van, a mennyiben törvényeink szerint, különösen a nőt illetőleg, házasság utján az állampolgárság is megszerezhető. Mint ilyen állami instituezió, felfogásom szerint, föltétlenül és kizárólag az állam rendelkezési jogkörébe tartozik és sehova máshova. Igen, elemi igazságokat fogok mondani, t. ház! (Halljuk! Halljuk!) Ezen elemi igazsá­goknak nem utolsó előnyük, hogy nem én fede­zem fel őket! A házasság alapja a családnak, a család alapja az államnak. Elismerték ezt az encziklopédisták; elismerték a kantisták, hege­listák ; elismerték: Rousseau, Voltaire, Diderot, Dr. Alembert, stb. Ha ez igaz, t. ház, mivel a házasság, mint jogviszony a házasfelek egy­másközti jogviszonyát Szabályozza, de szabá­lyozza egyszersmind a két fél jogviszonyát az állammal szemben is, ennek következtében an­nak az államnak, mely saját eszközeivel, tör­vényeivel és végrehajtó hatalmával megvédi a házastársakat s azok gyermekeit, gondoskodik gyámról, gondnokról segélyez, gyógyít, a nél­kül, hogy az egyház ezen kötelességek teljesí­téséből magának részt követelne: annak az államnak föltétlen joga van ahhoz, hogy az állam alapját képező házasság instituczióját és annak jogkörét saját törvényei szerint szabá­lyozza. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az állam, tisztelt ház, nem kormányozhat dog­mák szerint, a modern jogállam nem az isteni kinyilatkoztatás változhatatlan törvényein épül fel, hanem az állami rendben, a népképviseleti alapon, a, népnek magának törvényhozási rész­vételével alkotja meg fejlődésnek alávetett, de egyúttal ősi jogon alapuló törvényeit. Az állam, t. ház, midőn a házassági jog institucziójáról kell, hogy rendelkezzék, ha a cultus disparitas elméletével foglalkozik, egyenesen lehetetlen, hogy a maga számára fenn ne tartsa a házas­ság megkötésének instituczióját, mert a cultus disparitas elméletével az egyház a házasság kötésére nem vállalkozhatik, mert a vegyes házasság kötését a katholikus egyház dogmái szerint csak tűrni lehet, de elismerni nem, az állam pedig nem járulhat hozzá azon alkuhoz, hogy a gyermekszállítás lelki üdvözítő tana a a házasság révén, az állam útján közvetítessék. Az az állam, t. ház, a mely a jogállamok kere­tébe akar lépni, lehetetlen, hogy megtűrje, hogy saját jogterületén egy és ugyanazon házasságból származott gyermekek, a szerint, a mint az az apának, vagy anyának vallási törvényei szerint bíráltatik el, törvényesek, vagy törvénytelenek legyenek; az az állam, mely hivatásának ma­gaslatán áll, nem engedlieti meg, nem tűrheti, hogy polgárai a vallásváltoztatásnak csere-beréjé­vel az egyik lelkiismereti kényszer alól a másikba meneküljenek és hogy lealacsonyítsák magát a vallást az által, hogy a válóperekben kénytelenek megtagadni azt, a mit különben hitelvök s lelkiismereti törvényük elébök szab. (Helyeslés a szélsőbalon.) Az állam nem tűrheti meg azt, hogy egy és ugyanazon polgárnak két-három özvegye lehessen, az állam nem tűr­heti meg azt, hogy a cultus disparitas révén a polgárok a szeretetnek örökké élő igaz törvé­nyei szerint össze ne kelhessenek s hogy a szeretet törvényei csak ott ne érvényesülhesse­nek, a hol azokra a legnagyobb szükség van: a házasság:, a családalapítás nemességében. Annak, t. ház, ki az evangélium tanait jól meg­érti, a ki ismeri azt a szót, hogy a mit Isten egybekötött, azt az emberek szét ne válaszszák, annak hirdetnie kell ezen igazság mellett azt is, hogy az emberek tehát, a mit Isten egybe­rendelt, legalább összekötni engedjék és ezt meg ne akadályozzák. Ha a házasságnak alap­köve a szeretet tana, akkor a szeretet vallásá­nak nem szabad, nem lehet gátat emelnie az ellen, hogy az a maga egészében, teljességében

Next

/
Oldalképek
Tartalom