Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-294
294. országos ülés 1894. február 19-én, hétfőn. ss állami anyakönyvezéssel kapcsolatban hozatnék be, ez egyfelől szintén bonyodalmakra vezetne, másfelől pedig következetlenség lenne, hogy az állam a jogbiztonság szempontjából az állami anyakönyvvezetés behozatalát tartja szükségesnek, s ezt mégsem azon az egyházi helyes úton kívánja létesíteni, hogy a házasságkötés az annak közokirati tanúsítására hivatott állami közeg előtt történjék, hanem a házasságkötést meghagyja olyan nem állami közegek kezében, a kiket a kötés közokirati tanúsításának jogával felruházhátoknak nem tart. A házasságkötés kötelező polgári formája aggály nélktíl elfogadható azért, mert a házasságkötésnek ezen rendszere egyáltalán nem áll útjában annak, hogy a házasság, a mennyiben egyházi akadály fenn nem forog, utólag egyházilag is megköttessék ; ha, pedig egyházi akadály forog fenn, a szükségbeli, vagy fakultatív polgári házasság lendszere mellett sem lehet helye egyházi kötésnek. (Helyeslés jobbról.) Á kötelező polgári házasság mellett is mindenkinek meg van engedve, hogy az államilag már megkötött házasságot egyházilag is megkösse, ha az egyházi akadályba nem ütközik, és senki sincs kényszerítve, hogy ha az állam törvényében megszabott bontási ok fenforog is, házasságának felbontását kérje, ha a házasságot egyházaink hitelvei szerint felbonthatlannak tekinti; sőt a házastársának kérelmére hozott felbontó ítélet daczára is maga magára nézve egyházi hatályában fennállónak tekintheti a házasságot. És ha a, törvényjavaslatban foglalt állami házassági akadályokat a katholikus kánonjog bontó akadályaival egybehasonlítíuk, akkor azt fogjuk találni, hogy míg egyfelől a kánonjog több olyan akadályt ismer, mely a javaslat szerint nem képez házassági akadályt, addig másfelől a javaslat által megállapított házassági akadályok között is vannak olyanok, melyek a kánonjog szerint a házasságkösést nem akadályozzák, de ezek közül kiválóbb gyakorlati jelentőséggel csak két bontó akadály bir, tudniillik a fejletlen kor és a törvényes képviselő, illetőleg a szülő, vagy a gyámhatóság beleegyezésének hiánya. Felesleges volna bizonyítani, hogy ezeknek a bontó akadályoknak törvénybe iktatását eminens állami érdek követeli. De az ilynemű akadályoknak állami törvényben való megállapítása a katholikus hitelvekbe ütközőnek nem tekintetik. Erre nézve elegendő utalni arra, hogy az osztrák polgári törvényköny 49. §-a a kiskorúak házasságkötésének érvényességéhez szintén a törvényes atyának, illetőleg a törvényes kép viselőnek és gyámhatósági hatáskörben eljáró bíróságnak beleegyezését kívánja meg. és az KÉPVH. MXVhÓ. 189Í—97. XVI, KÖTBT. ezen törvény szerint a házasságkötésre jogosított római katholikus lelkészek az állami törvény ezen intézkedését hitelvi sérelmet tartalmazónak nem tekintik, hanem ahhoz alkalmazkodva, ha az állami akadály fenforog, mellőzik a házasság megkötését, illetőleg a megkötésnél való közreműködést. A házassági jogról szóló törvényjavaslatnak főleg jogi szempontból való méltatására hívatott igazságügyi bizottság nem hagyta figyelmen kívül a törvényjavaslatnak kiváló politikai horderejét sem s úgy találta, hogy a javaslat a házasság fontos intézményét a kor követelményeinek megfelelően szabályozva, a különböző vallásfelekezetíí és nemzetiségű honpolgárok nemzeti egységének erős védbástyáját, (Élénk helyeslés jobbról.) a jogegységet és a jogegyenlőséget fogja létesíteni, Ugy találta a bizottság, hogy a törvényjavaslat a kapcsolatos egyházpolitikai kérdések helyes megoldása végett is szükséges olyan reformeszmét valósít meg, melyre a magyar nemzet megérett, s melynek törvénybe iktatása századunk egyik kimagasló vívmányát, (Úgy van! Úgy van! jobbról.) államiságunk évezredes megünneplésével egybeeső végrehajtása pedig a magyar nemzet törvényhozása által emelt, a nagy nemzeti ünnephez igazán méltó, maradandó emléket fog képezni. (Zajos helyeslés és tetszés jobbról.) Az igazságügyi bizottság ezek alapján a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául egyhangúlag hozott határozattal elfogadta, s annak beható részletes tárgyalása során többrendbeli, részben jelentékeny, de a törvényjavaslat lényegét nem érintő módosításokat és kiegészítéseket hozott javaslatba, a, melyeknek méltatását a részletes tárgyalás keretébe tartozónak tekintem, s így asokra ezúttal kiterjeszkedni nem kívánok. Hivatásomból folyónak tartom azonban, hogy lehető rövidséggel megemlékezzem a törvényjavaslat tárgyalása során előterjesztett kisebbségi és különvéleményről annak kijelentésével, hogy mindkét kérdés felvettetett már előbb, jelesen a törvényjavaslatot előkészítő azon szakbizottságokban is, a melyeknek üléseiben, mint egyik tag, én is részt vettem. Polónyi Géza: És mégis kihagyták! Teleszky István előadó: Ezek a kérdések nem egyszerűen kifelejtettek, (Zaj és mozgás a szélsőbalon. Halljuk! Ealljuk!) hanem a közvélemény által különben is méltán sürge tett e törvényjavaslat e kérdések mellőzésével azért terjesztetett be, mert a törvényjavaslat, mint általános házasságjogi törvény, ezek nélkül is kikerekített egészet képez, s mert a kérdések külön törvényben is megoldhatók, sőt nézetem szerint különösen a kir. ház tagjai 5