Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-303
270 803. országos nWs 1894 márezlusl-én, rsntfírtfíkfin hibája folytán szenvedett károkért az államkincstártól megfelelő kárpótlást kér. Mindezen felíratok és kérvények tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatnak a ház kérvényi bizottságának. Végííl bemutatom a t. háznak a házszabályok 188. §-ára való tekintettel, a függőben lévő interpellácziók és indítványok jegyzékét. Méltóztassanak meghallgatni, Bartók Lajos jegyző úr fogja azt felolvasni. Bartók Lajos jegyző (olvassa a jegyzéket). Elnök: Méltóztatnak tudomásul venni? (Igen!) A jegyzék megtekinthetés czéljából a ház irodájába fog tétetni. Különben a jegyzék a napirendben is ki van nyomatva, és így a képviselő urak ebből is tájékozhatják magukat. Az elnökségnek több jelenteni valója nincs. Áttérünk a napirendre; a házassági jogról szó'ó törvényjavaslat (Írom. 513., 588.) általánosságban való tárgyalásának folytatására. A következő szónok? Bartók Lajos jegyző : Gr. Szápáry László! Gr. Szápáry László: T. ház! Már tavaly, a vallás-és közoktatási budget tárgyalása alatt volt szerencsém elmondani, hogy miért nem vagyok én a kötele'ő polgári házasság barátja a kereszténység szempontjából. Legyen szabad e r í idén, midőn már az arról szóló törvényjavaslatok a ház asztalán feküaznck, elmondanom, hogy miért nem tartom azokat az állam szempontjából elfogadhatóknak. (Halljuk! Halljuk!) A mi azok eredetét és behozataluk idejét illeti, a törvényhozás csak úgy felel meg magasztos, de nehéz feladatának, ha nyomon követi a nemzetből önmagából kifejlődő öntudatos és általánosan átérzett szükségleteket, ("Úgy van! a lalol'ial<m.) ha a legégetőbb hiányokat pótolja, ha legelőször a legfontosabb anyagi és erkölcsi érdekeket igyekszik kielégíteni és csak azután helyezkedik a divatos eszmék, avagy a kathedráról szépeknek látszó elvek álláspontjára. Ha a törvényhozás megelőzi azon szükség-érzetet, mely önmagából a nemzetből támadt, nem felel meg feladatának; és ha valamely körülmény mesterségesen iparkodik olyan orgánumok felhasználásával, melyek más ezélokra vannak szánva, az országban egy ilyen szükségletet terjeszteni, akkor sajnálom, de nem érdemli meg az ország bizalmát, (Úgy van! bal felől.) mert úgy tesz, mint a mesebeli orvos, a ki pácziensén mesterségesen idézett elő nagyobb bajokat, avagy újabb betegségeket, azon czélból, hogy azok meggyógyítása által magának hiúsági, vagy egyéb előnyöket szerezzen. (Tetszés bal jelöl.) A kötelező polgári házasság védői azt állítják, hogy ezen intézménv a liberalizmusnak legszükségesebb korolláriuma, és hogy a ki azt ellenzi, az nem liberális. Már, negvallom, t. ház, nekem a liberalizmusról más nézetem van. Midőn az abszolút monarchia egyszer jogait abszorbeálni kezdi, midőn az állampolgárok jogait elnyomta és a magánéletbe szentségtörő kezekkel nyúlt, midőn a társadalmak és a felekezetek jogait lábbal kezdé tapodd akkor fellázadt ellene a társadalom, és folytatott ellene egy nagy és győzedelmes harczot és ezen harczot folytató iránynak liberalizmus volt a neve, s ezen harczok közepette született meg a liberalizmusnak óriási nimbusza. De ma, hogy alkotmányosság van Európa majd minden államában, ügyes kezekkel használják fel e szép és fényes jelszót az állam mindenhatóságának, az újabbkori abszolutizmusnak hívei a végett, hogy újólag az egyesek, a társadalom és felekezetek jogait az állam részére biztosítsák, (Igás! Úgy van! bal felől.) s ezen szép és fényes jelszó alatt, azt hiszem, könnyebben érhetik el egyesek a társadalom, és felekezetek jogainak csorbítását, mint azt hajdanában ősi nyerseségében az abszolutisztikus monarchia tette. Egy igen súlyosnak látszó ellenvetéssel állhatnak elő a jelenkor igen liberális urai, azt mondhatják, hogy nagy különbség van a között, hogy az állami főhatalom egy, a népnek nem felelőd ember kezében van összpontosítva és a között, ha a nép által megválasztott, és annak felelős testület kezébe van letéve. De, t. ház, ez a kifogás époly hiú és csekély, mint azon bombasztikus liberális frázisok, (Igás! Úgy van! a baloldalon.) hiú és csekély pedig azért, mert nem az a kérdés, hogy mi a főhatalom természete, hanem az, hogy miképen használtatik az fel egyesek, a társadalom, vagy a felekezetek jogai ellen? De, t. ház, nézetem szerint, az állampolgár egyformán érzi azt, ha az állami főhatalom birtoklói valódi hatáskörükön túlhágnak, ha a főhatalmat akár ex Dei gratia bírják, akár választásuk, akár saját közvetett akaratuk folytán. Vagy nincs-e úgy a keletafrikai szerecsen, a ki lándzsáját eltöri egy másik előtt a végett, hogy annak rabszolgájává legyen, nem lesz e épúgy .rabszolga, mint az, a ki már rabszolgának született? Az újabb kor parlamentáris története azt mutatja, (Halljuk! Halljuk!) hogy a valódi liberalizmus mindig az egyének, a társadalom és a felekezetek oltalmára kél a mindenhatóságra törekvő államban. Láttuk ezt Poroszországban. Mert, t. ház, a liberalizmusnak czélja nem a rombolás, sem a ienyfígözés, hanem a védelem és oltalom. Ez a különbség a liberalizmus és a radikalizmus között. A radikalizmusnak czélja a sok százados intézménveknek lerombolása és
