Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-302

244 30iä. országos fllés 1894. február 28-án, mrdán. vezetésével: a magyar állam erősbödése. A hol az állam az erkölcsöket lazító intézményeknek útját vágja, történjék az bármi téren: ott az állam tekintélye emelkedik, következőleg az állam erősbödik is. Fölvettetett, t. ház, az ellenzéki padokról, hogy nem a mi hivatásunk a végvonaglásban sínlődő kormány új életre támasztása érdekében konzíliumokat tartani és neki gyógyító írt nyújtani. Nem ezen szavakkal mondatott ugyan, hanem ez volt az értelme. Erre, t. ház, azt felelem, hogy azon t. képviselőtársaimnak, a kiknek álláspontjuk általában ez, tökéletesen igazuk van, én azt alá is írom, csakhogy ezen kérdésban nem. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ugyanis, t. ház, az én és a függetlenségi és 48-as párt azon tagjainak felfogása, a kikkel ezen kérdésben szerencsém van egy állásponton lenni, egészen más. Mi a törvényjavaslatot nem ennek a kormánynak szavazzuk meg, és nem azért szavazzuk meg, hogy a kormánynak új erőket adjunk, (Egy hang a haloldalon : Hát miért ? Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) hanem megszavazzuk azért, mert mi ezen elveket évtizedeken keresztül szíveinkben és ajkainkon hordjuk, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és megszavazzuk azért, mert meg vagyunk róla győződve, hogy ez által nemcsak Magyarország polgárai túlnyomó részének óhaját teljesítjük, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) hanem ez által a nemzetiségek és felekezetek békéjét nagy mérvben előmozdítjuk, mi által p<;dig a nemzet haladását s a magyar állam erősbödését nagy mérvben elősegítjük. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ha tehát, t. ház, azon képviselőtársainkkal tartanánk, a kik e kérdésben a kormánynyal szemben foglaltak állást, úgy nemcsak a kormányt temetnők el, hanem a kormánynyal együtt eltemetnők hosszú időre törvényjavaslatot magát s azzal együtt az ország felzaklatott nyugalmát. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ép azért csodálkozom azon t. képviselőtársaimon, kik — bár e reformokat maguk is óhajtják — e kérdésben mégis a törvényjavaslattal szemben foglaltak állást, mert ha ők azt hiszik, hogy a kormány megbuktatásával eltemetett törvényjavaslatot a kormány megbuktatása folytán alakulandó új kormány majd ismételve be fogná nyújtani: nagy csalódásban ringatják magukat. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon. Egy hang balról: Miért ?) A? ért, mert az a nagy hatalom, mely a törvényjavaslat ellen állást foglaló képviselőtársaimmal együtt küzd a törvényjavaslat megbuktatására, erejében csak nyerni fogna az által, ha a kormány és vele együtt a törvényjavaslat is megbuknék, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) következve képes is lenne megakadályozni oly kormány, melyről feltehető volna, hogy a megbuktatott törvényjavaslatot újból benyújtó szándékai vannak, ne juthasson azon helyzetbe, hogy azt ne tehesse. De tovább megyek, t. ház, ha csak némi garancziám lenne a tekintetben, hogy e törvényjavaslat megbuktatásával a közös-ügyes rendszert is eltörtílhetnők a föld színéről, úgy készséggel feláldoznék a törvényjavaslatot. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) De így vájjon mi következése lenne? Legfelebb cseberből vederbe esnénk, mint azt az utóbbi kormányválságnál tapasztaltuk. De nézzük ennek következményeit a függetlenségi és 48-as pártra. Az esetben, ha ezen párt a törvényjavaslattal szemben mintegy falanxot képezne, vájjon nem joggal mondhatná-e a nép, hogy »ti ámítók, egész életetekben, évtizedeken keresztül a legszabadelvübb elveket hirdettétek és vallottátok, és mikor a ti nyomástok folytán nem állhatván tovább ellent a kormány, s a nagy ostrommal szemben kénytelen volt e törvényjavaslatot benyújtani, íme, ti voltatok az elsők, a kik ellene fordultatok. Menjetek Isten hírével és ne mutassátok többé magatokat!* (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt hiszem, t. ház, hogy ez a legkevesebb, a mit a néptől várhatnánk. Felemlíttetett, t. ház, hogy a közigazgatás jelen állapotában sem az általános kötelező polgári házasság, sem az anyakönyvek vezetése nem léptethetők életbe és nem vihető keresztül úgy, hogy az által a közmegnyugvásnak csak némi mértéke is biztosittassék. (Halljtik! Halljuk!) Gondolkoztam a felett, vájjon a nemzeti párt t. vezérének ezen aggályai oly mérvüek-e, hogy a törvényjavaslat már a részletes tárgyalás előtt ezen okok miatt elvetendő volna. Megvallom, t. ház, nekem is sok aggályom van e tekintetben, (Halljuk!) de nem azért, mintha e kényes természetű állapotokon csak az állami közigazgatás behozatalával fognánk segíthetni, mert hiszen köztudomású, t. ház, hogy kevés kivétellel a főispáni mindenható kandidáczionális jognál fogva tulaj donképen ma is csak azok lehetnek közigazgatási tisztviselők, a kiket a kormány akar. Én tehát magától a közigazgatásunk államosításától, ha a rendszer a régi marad és az gyökerében változtatást nem szenved, minden jót nem várok s a helyzet, ha a rendszer a régi marad, változni épen nem fog. Különben, t. ház, sem az állami anyakönyvek vezetését, sem pedig a házasfelek egybeadását nem tartom valami ördögi mesterségnek. A fődolog, a mit szem elől téveszteni nem szabad ós a mire a súlyt helyezni kell, a megbízhatóság. Hiba eddigelé is történt, senki sem fogja tagadni, valamint ezután is fog történhetni; de én elég garaneziát látok abban, hogy a visszaélések megtorlásáról a büntetőtörvénykönyv rendelkezik. Ha tehát