Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-293
18 893. országos ülés 1894. február 10-én, szombaton. nok érvényre juttatui, és ez az, hogy úgy állami érdekeink, valamint közgazdasági és hiteligényeink a bankkérdés megoldásánál teljes megoldást nyerjenek. Ez volt az én elvi álláspontom. De másodszor annyival inkább csodálkozom a t. képviselő úr vádján, mert hisz ha figyelmére méltatta a bank törvénybe iktatott alapszabályainak 105. czikkét, láthatja, hogy e szabadalom lejárta előtt három évvel a bank közgyűlése a fölött fog tanácskozni és határozni, vájjon kérje-e a szabadalom megújítását, és így mintegy maga a törvény utal arra, hogy midőn a bankkérdés megoldásáról gondoskodunk, a bankkal is folytattatnak tárgyalások. Azt hiszem tehát, igen helyesen cselekedtem az ügy érdekében, midőn nem vártam meg a törvényben megállapított határidőt, hanem épen azért, hogy valahogy ki ne kopjunk a kérdés czélszerű és helyes megoldásából, már most felszólítottam a bankot, hogy még a határidő lejárta előtt is bocsátkozzék e szabadalom megújítása iránti tárgyalásokba. A ház előzetes megkérdése sem törvényen, sem az eddigi szokáson nem alapúi, mert hisz maga a törvény mintegy utal arra, hogy a szabadalom megújítása iránti tárgyalásokat legalább megkisértsem. Egyébiránt a képviselő úr első kérdésére, hajlandó vagyok-e azt az iratot, melyet e tekintetben a bankhoz intéztem, a t. házzal közölni, válaszom ez: Igenis hajlandó vagyok az egész iratot szó szerint kÖKÖlni, és hogy e részben ne kelljen külön előterjesztést tennem, s minthogy még e hó folyamán úgy is elő fogok néhány, a valutarendezésre vonatkozó törvényjavaslatot terjeszteni, azt hiszem, talán leghelyesebben cselekszem, ha a szükséges felvilágosításokat a javaslatok kapcsán fogom megadni. (Helyeslés jobb felől.) Ez válaszom az első kérdésre. A másodikra, hogy szándékozom-e az időt felhasználni arra, hogy egy önálló jegybank létesíttessék, válaszom ugyanaz, a mit az előbb idézett memorandumban elfoglaltam, hogy t. i. én az önálló jegybank létesítését egyáltalában nem tekintem önczélnak. Igenis elismerem, hogy jogunk van önálló jegybank felállítására, s hogy esetleg ez lehet a kérdés egyik czélszerű megoldási módja. De én nem ezt az álláspontot foglaltam el, elfoglalom azt az álláspontot, hogy a bankkérdés megoldásánál arra kell tekintettel lenni, hogy úgy állami érdekeink, mint közgazdasági és hiteligényeink minden tekintetben megfelelő megoldáshoz jussanak. Ezen értelemben folytatom a tárgyalásokat, és kérem a t. házat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Helfy Ignácz: T. ház! Sajnálom, de én a t. miniszterelnök úr válaszának utolsó részét tudomásul nem vehetem. Hálás köszönettel fogadom ugyan azt az ígéretét, hogy a legközelebbi időben az osztrák-magyar bankhoz intézett átiratot velünk közölni fogja, és fentartom magamnak, hogy esetleg akkor tegyem meg rá észrevételeimet; de e perczben mégis kénytelen vagyok röviden felelni a t miniszterelnök úrnak azon állítására, hogy az önálló bank nem önczél, hanem mindig csak az a kérdés, mennyiben felelhetünk meg az ország hiteligényeinek ? Az bizonyos, hogy mikor bankról van szó, az ember szemei előtt első sorban az ország anyagi érdekei és hiteligényei lebegnek, de azt, hogy egy országnak, a mely magát államnak nevezi, nem fontos és nem önczél az önálló nemzeti bank, egyedül Magyarország miniszterelnöke állíthatja. (Helyeslés a szélső baloldalon ) Nincs erre példa a világon, és én felkérem a t. miniszterelnök urat, idézzen nekem példát, nevezzen meg bármely piczike kis államot, mely ne rendelkeznék önálló bankkal. (Igaz! Úgy van! a szésöbalon) Vagy kérdem, melyik az az ország, a mely elfogadna olyan propozicziót, hogy egy más országnak bankja fogja őt, — tegyük fel, bőségesen, — ellátni forgalmi eszközökkel *? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tisztán függetlenségi és államisági szempontból sem szabad tehát kimondani e házban azt, hogy Magyarországnak nincs szüksége önálló bankra; de minthogy az igen t. miniszterelnök úr a fősúlyt a kérdés anyagi oldalára fekteti, kénytelen vagyok emlékezetébe idézni azokat a tapasztalatokat, a melyeket az utolsó időben az országban szereztünk, midőn lépten-nyomon feljajdult a kereskedelem és az ipar egyik-másik része, hogy ez az osztrákmagyar bank a magyar hiteligényeknek nem képes, vagy nem akar kellőleg megfelelni. (Igaz! Úgy van ! a szélsőbalon.) Tudnék idézni olyan előkelő kereskedőket, a kik legégetőbb perczekben nem voltak képesek váltóikat a banknál eszkomptálni, vagy szántszándékkal várakoztatták őket 3 — 4 — 5 napig, hogy időközben kénytelenek legyenek másutt drágábban venni a pénzt. Pedig tudjuk, hogy a kereskedelemben némelykor 4—5 nap épen annyira döntő, mint 4—5 hónap, mert a kereskedelemnek rögtön kell, hogy rendelkezésére álljon a pénz. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Vissza kell, hogy idézzem az igen t. miniszter úr emlékezetébe azt az ádáz harczot is, melyet a bécsi sajtó a mi pénzpiaczunk ellen hónapokon át folytatott? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Miért volt ez, és kire akarnak ott ezzel nyomást gyakorolni? Hisz az osztrák-magyar bank direkcziöjáuak gyökérszálai ott, azon talajban vannak, a hol a bank született, melynek érdekei szivén feküsznek, a melynek érdekeiről első sorban