Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-300

BÖO, •Ttírtgos fllés 189*. feJmiAr 26-án, hétfőn. 21 3 politikáját, a mely a jogkört külön nem választja, lianem ideiglenes, átmeneti viszonyokat akar teremteni, tarthatatlanná. Tarthatatlanná és elfogadhatatlanná teszi ezen politikát először azért, mert — a mint leszek bátor röviden kifejezni — annak hiányait, még pedig pótolhatatlan hiányait ismerem önmagában a politikában, másodszor, mert — a mint bizonyítékát leszek bátor szolgáltatni — nem megvalósítása, hanem egyszerűen elodázása, lehetetlenné tétele lenne a végezel elérésének. (Igás! Úgy van! jobbról.) A ki azt az álláspontot foglalja el, hogy az állam és egyház cselekvési köre ne választassék szét,, még ha átmeneti időszakot akar is teremteni, nemcsak hogy teljesen czélt nem fogna ezzel érni, de a mi viszonyaink közt, azt hiszem, helyesebben cselekednék, ha a házasság megkötésének fakultatív formájához folyamodnék. Ez sem szünteti meg a bajokat, és pedig azért nem, mert az egyházak férfiai és papjai tovább is állami funkcziók teljesítői lennényk, továbbra is találkoznánk a kolluziónak egy fő kútforrásával, de legalább ezen kollizió korlátolt, szűkebb térre szoríttatnék. Az úgynevezett szükségbeli polgári házasság azonban nemcsak hogy meg nem oldja a kérdést, hanem az egyenetlenségnek és végnéktíli ellentéteknek magvát hordja méhében. (Igaz! Ügy van! jobbról.) A szükségbeli polgári házasságnak mindenütt egy előfeltétele van. És ez az, hogy egy adminisztratív közeg, vagy hatóság által konstatáltassék, hogy az adott esetben a házasság egyházi megkötésének feltételei nem forognak fenn, tehát, hogy az előfeltételek hiányában beáll azon eset, midőn szükségbeli házasság köthető. Ez, t. ház, más államokban, a hol ideiglenesen, mint kisegítő eszköz alkalmaztatik, szintén igen félszeg eredményre vezet, a menynyiben ezen közbeeső hosszas és nehézkes eljárás nem szűnteti meg a bajokat, hanem — a mint az igazságügyminiszter úr által felhozott példák is igazolják — igen gyakran oda vezet, hogy az egyes felek inkább vallást cserélnek, semhogy magukat ezen hosszadalmas, késedelmes és nem ritkán költséges eljárásnak alávessék. (Úgy van! jobbról.) Olyan államokban azonban, a hol a lakosság viszonylag csak igen csekély része van más valláson, pl. vegyük Ausztriát, a hol — ha jól emlékezem — a lakosságnak csak mintegy hat százaléka nem katholikus, ez a baj épen azért, mert csak sporadicze, igen ritkán fordul elő, kevéssé érezhető; de mi következnék be nálunk, a hol nagy arányokban szólva, elmondhatjuk, hogy a lakosság fele nem katholikus, s a hol ennek köre tízszer akkora lenne az alkalmazásbau, mint ott; a hol a vegyes házasságok napirenden vannak, és a házasságkötéseknek jelentékeny százalékátképezik; a hol mindenekfelett — kivált az előzmények után — még azzal a garancziával sem bírunk, hogy a papság az adatok szolgáltatásában engedelmeskednék, mint a hogy ott engedelmeskedik ; s a hol az előzmények után el kell készülve lenni arra, hogy ez az adat nem szolgáltatás es nem engedelmesség, a mint érvényestíl egy^ téren, úgy érvényesülne ezen a téren is Én tehát azt hiszem, hogy a viszonyoknak mérlegelése talán mégis bizonyítékát szolgáltatja annak, hogy oly intézménynyel tennénk kisérletet, a mely kielégítő nem lenne, és nemcsak hogy eredményre nem vezetne, hanem újabb és újabb kollizióknak lenne forrása. (Helyeslés jobbról.) E11 tarthatatlannak tartom e politikát önmagában véve; tarthatatlannak tartom azért, mert az egyházi férfiak által továbbra is állami funkcziók teljesíttetnének és azok a lélekháborító esetek, melyek a reverzálisok követelése által épen a vegyes házasságok kötésénél mindig megújulnak, nem fognának ez által megoldatni, és épen ezért újabb kolliziók kiindulási pontját képeznék. De ha tarthatatlannak tartom is ezen politikát ezen szempontból, még inkább tarthatatlannak tartom azt a végezel elérése szempontjából. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úr abból a szempontból indul ki, hogy az egyházpolitikai kérdések megoldásának egy előfeltétele van, hogy egy bizonyos nyugalom teremtessék, és ezen nyugalmi állapotban a valódi szükséglet mérvéhez képest oldjuk meg az egyházpolitikai kérdéseket. De hogy állunk a végezel tekintetében? Azt hiszem, hogy átmenetileg ez nem nyugalmat, hanem újabb zavarokat idézne elő, és épen azért, a mi ma még lehető, hogy a két hatáskör egymástól elválasztassék, ennek a czélnak elérését csak nagyban megnehezítené. Én azonban a t. képviselő úr álláspontjára helyezkedem és azt mondom: ám jó, tegyük fel, hogy az nyugalmi állapotot teremt és azzal ideiglenesen czélt érünk, de hogy állunk a t. képviselő úr által is kitűzött végezel lal, a* hatáskörök elválasztásával? Higyje el a képviselő úr, hogy akkor is áll az a szépen kifejtett tétele, hogy mi nem absztrakt ideák megvalósítása végett alkotunk törvényeket, hanem azért, hogy a magyar politikai élet egyik, vagy másik gyakorlati szükségét megoldjuk. Ha tehát bekövetkeznék is azon állapot, a melyet a képviselő úr remél, de a melyre nézve én határozottan tagadom, hogy nyugalmi állapot állana elő, akkor legyen megyőződve, hogy nem következnék be azon másik állapot, a midőn azon végleges állapotnak: a lelkiismereti és vallási szabadság biztosításának előfel-