Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-299
1 66 29í *' onaAgof ülés 18S4 február 84-éa, szombaton. adományt tesz, azt mi e házban ultramantánnak nevezzük és üldözzük, — ez a kijelentés nem fele] meg sem annak a szellemnek, melyet e pártban tapasztalunk, sem annak, a mi e párt jelenlegi nyilatkozataiból kiárad. (Úgy van! Úgy van! jobb felől. Mozgás és felkiáltások a balés szélsőbalon: Mindennap úgy halljuk!) Lehet, hogy mindennap hallják a t. képviselő urak, de tagadom, hogy az ez oldalról felszólalt bármelyik képviselő beszédében ilyen egyáltalában helyt falált volna. (Úgy van! jobb felöl.) Mert épen a szabadelvüségtől áthatott férfiak azok, a kik minden vallásos meggyőződésnek, minden lelkiismereti őszinteségnek tiszteletét leginkább kell, hogy megköveteljék, a kiknek el kell elisraerniök azt, hogy mentől buzgóbb valaki azon kötelességek teljesítésében, melyeket lelkiismerete reá ró, kétségtelenül annál jobb honpolgár; de a kik e mellett azt is megkövetelik, hogy az egyéni meggyőződésnek, az egyéni lelkiismeretnek, az egyéni magaviseletének irányt adó volta ne terjedjen azon a körön túl, a melyre az egyén jogosítva van a saját véleményét tényekben kifejezni: lehetetlen, hogy azok másokat akarjanak hasonló tényekre kényszeríteni. Az ultrámon tani zinus ott kezdődik, a hol, mint említem, az állam hatalmát arra akarják igénybe venni, hogy az az eyyház részére, miiuegy karhatalom gyanánt, az egyházi cselekmények végzésének kényszerére vezessen. Az ultramontánizmus ott kezdődik, a hol a dogmákat, a hol egyes vallásfelekezet elveit olyanoknak akarják feltűntetni, mint a melyeknél az egyház jogosítva van az állam segélyét, az állam hatalmának érvényesítését a lelkiismereten kivííl is igénybe venni. Ha, t. ház, mint említettem, meggondoljuk a feladat nagyságát, meggondoljuk a nehézségeket, melyekkel a feladat keresztülvitele jár, akkor kétségen kívül szemünkbe ötlik az, hogy nem theoretikus, nem általános elméleti előszeretetből kellett kiindulnia annak a mozgalomnak, mely e törvényjavaslat előterjesztésére vezetett, hanem hogy annak szükségképen a történeti alakúiások momentumaiban kellett csíráznia. (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) És ha végigtekintünk a javaslat történetén, akkor könnyen megmagyarázhatjuk azt, hogy miért jutottunk idáig, miért volt szükséges e harczban helyt állatiunk, miért volt szükséges a megoldásnak ehhez a módjához nyúlnunk. A történen előzményeket megszokott világos, kétségbevonhatlan előadásával az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr részletezte tegnap. Megtoldotta ezzel ellentétben nem álló momentumokkal gr. Szapáry Gyula képviselő úr, de ezen megtoldás alkalmával reflektált egy oly mozzanatra, a mely szerintem igaz, de a melynek magyarázata, interpretácziója az ö beszédében — azt hiszem — nem egészen felel meg annak, a mi e kérdésben valóban fordulatot idézett elő. Az igen t. képviselő úr a tegnapi napon azt mondta, hogy az anyakönyv kérdésén kívül, a melyet sokkal csekélyebb jelentőségűnek tart, mint azt különböző részről feltüntették, egy másik oka is volt a harcz keletkezésének. »Es — mint mondja — erre czélzott mai felszólalásában a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, hogy ha ezen kérdés, a kötelező polgári házasság kérdése esetleg felvettetik az ellenzék, vagy egy ellenzéki férfiú részéről, akkor a kormány és a szabadelvű párt csak nem maradhat hátra ezen szabadelvű kérdésben. Ez előttem — mondja gr. Szapáry Gyula képviselő úr — argumentumot nem képezhet, mert felfogásom szerint a kormánynak nem lehet feladata az, hogy egy kérdésben az ellenzékkel liczitáczióra lépjen. Ha én a saját felfogásomat és meggyőződésemet jónak és czélszertínek tartom — így folytatja — az ország érdekéből, megteszem azt a saját inieziativámból, de nem fogom azt megtenni esetleges felszólításra, akár jó barátok, akár ellenfelek részéről történjék, mert a ki ezt veszi figyelembe, cselekedhetik népszerűsége érdekében, de nem cselekedhetik az állam érdekében.* Aranyszavak ezek, t. ház, aranyszavak, a melyek méltók arra, hogy minden pártnak és minden kormánynak szívébe be legyenek vésve, s a melyekben azon államférfiúi felfogás viszszatükrözését látom, a melyet sokáig tiszteltünk az ezen párt élén álló férfiúban. Csakhogy ha helyes is az elv, talán nem egészen helyes annak ilyetén alkalmazása. Mert, nem arról volt szó, t. ház, hogy az ellenzék túliiczitáltassék, hogy egy ellenzéki férfiú nyilatkozatánál több mondassák a szabadelvtíség, vagy a kormány elhatározása szempontjából; nem ez forgott kérdésben. Hiszen az egész kérdésnek a gyökere nemcsak a klérussal való összeütközés az anyakönyvek kérdésében, hanem azon meggyőződés is, a mely már régen áthatotta a kormánynak és a pártnak tagjait, hogy a házassági jogot általában rendezni kell. Azon első felszólalásban, melyet az igeu t. igazságügyminiszter úr közvetlen hivatalba lépése után tartott, a melyben a jogalkotás egymásután való rendjét megállapította, azon beszédben, a melyben örökké emlékezetes szavaiban kifejtette, hogy sem az örökösödési jogot, sem a házassági jog rendezését egyedül, elszigetelve, egyéb tényezők, a polgári törvénykönyv egyéb tekinteteinek figyelembevétele nélkül megalkotni nem lehet; azon beszédben, a mely a házassági jogról szóló törvényjavaslat indo-
