Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-298

148 398> országos ölés 1894, felímár 23-án, pénteken. lalni. (Felkiáltások: Helyre.

1 Zaj.) Csendet kérek. (Felkiáltások: Helyréi) A felfüggesztve volt ülést ezennel megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Papp Elek jegyző : GrófSzapäry Gyula! (Nagy mozgás. Halljuk! Halljuk!) Gr. Szapáry Gyula: Mélyen t. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Midőn ezer, kérdésben felszólalok, mindenekelőtt a magam részéről is örömömnek akarok kifejezést adni a felett, hogy daczára annak, hogy ezen képviselőházban csekélyebb jelentőségű kérdésekben igen nagy izgatottságot és izgatott hangúlatot észleltünk; daczára annak, hogy ezen nagyfontosságú kérdés, mielőtt ezen képviselőház tanácskozási termében való tárgyalása megkezdetett, nagy hullámokat vert fel: mégis ezen képviselőházban való tárgyalásának ötödik napján a tárgyalás teljesen nyugodtan és teljesen tárgyilagosan foíy. (Helyeslés,) Én, mint a parlamentarizmusnak és a parlamenti nyugodt tárgyalásnak híí barátja, e felett csak örömömnek adhatok kifejezést, (Általános helyeslés.) és magam ettől eltérni nem fogok. (Általános helyeslés.) De midőn ezen kérdésben, és különösen a napirenden levő házassági jogról szóló törvényjavaslat tárgyában felszólalok, nem maradhatok tisztán ezen tárgy keretén belől, de kel!, hogy szóljak általánosságban a kormány egyházpolitikájáról és annak előzményeiről. (Halljuk! Halljuk !) Daczára annak, hogy nem osztozom az előttem szólott t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnak azon nézetében, hogy a kormány mostani egyházpolitikája következetes folyománya az 1890. évben kiadott elkeresztelési rendeletnek, mégis bizonyos összefüggés van a kettő között, és ezért kénytelen vagyok magára ezen rendeletre is kitérni. Ezen rendeletnek, melyet a vallás- és közoktatásügyi miniszter lír 1890. évi február 26-án kiadott, két czélja volt. Az egyik czélja volt a 1868 : Lili. tez. 12. §-ának érvényt szerezni, a másik czélja volt az elkeresztelés folytán az egyes felekezetek közt fennálló súrlódásokat kiegyenlíteni. Az első czélnak ezen rendelet nem felelt meg, mert az 1890. február 26-iki rendelet után az elkeresztelések ép oly inertekben folytait attak, mint az előtt, de kénytelen vagyok konstatálni az igazság kedvéért, hogy nemcsak a katholikusok részéről történtek elkeresztelések, hanem legalább is ép oly mértékben a protestánsok részéről is. (Igaz! Úgy van! a baloldalon és a középen.) Az 1890. évi február 26-iki rendeletnek egy következménye volt, és ez az, hogy egyes felekezetek lelkészei meg lettek büntetve; de az 1868 : LM. tcz. 12. §-a rendelkezésének végrehajtása ez által egy lépést sem ment előre. Merem konstatálni még azt is, hogy ezen 1890. február 26-iki rendelet épen ezen elkeresztelési esetekre nézve kedvezőtlenebb helyzetet idézett elő, mint azelőtt volt. Ismerem az ország számos vidékét és gyakorlati tapasztalatból tudom, hogy ha előbb elkeresztelések történtek is oly értelemben, hogy a szülő ahhoz a lelkészhez vitte gyermekét, a kit közelebb ért, de mert jó viszony állott fenn azelőtt az ország igen sok részében a katholikus és protestáns papok között, ezen jó viszony folytán akár az egyik, akár a másik keresztelt, áttette az anyakönyvi kivonatot a másikhoz. Csak az 1890. évi február 26-án kiadott rendelet után, a mikor a viszony sokkal élesebb lett a papok között, merültek fel sokkal nagyobb mértékben és arányban, mint az megelőzőleg történt, az elkeresztelések. (Igaz! Úgy van! a báloldalon és a középen) És hogy miként érte el ezen rendelet másik czélját, a felekezeti súrlódások megszüntetését, az kitűnik az előbb jelzett körülményen kivííl még azon izgalomból is, a mely ezen rendeletből eredt. De, t. képviselőház, még egyet konstatálok és ez az, hogy ezen rendeletnek, a melyből az egyházi felekezetek papjainak megbüntetése keletkezeti, nem volt oly nagy fontossága, mint a milyen annak mindkét részről tulajdoníttatott. A vegyes házasságból származott gyermekek száma, a mennyiben ez a statisztika alapján megközelítőleg megállapítható, az országban ötvenezerre megy. Hogy ezek közül hány lett elkeresztelve az egyik részről, vagy a másik részről, azt konstatálni nem lehet, és pedig azért nem, mert igen sok anyakönyvvezető a szülők vallását az anyakönyvbe nem vezette be, a mi miatt a gyermek vallása pontosan meg nem állapítható. De köztudomású tény és hivatalos adatok alapján is konstatálható, hogy ezen elkeresztelések száma igen nagy volt és méltóztassék megengedni, hogy hivatkozhassam arra, hogy hány eset fordult elő a hatóságoknál, melyek a belügyminisztériumba is felterjesztettek 1891-ben. Az elkeresztelési rendelet kiadása után az izgatottság ebben az esztendőben volt a legnagyobb e kérdésben, és összesen 36 panasz jött a belügyminisztériumhoz. Ezekből 9 alaptalannak bizonyult, tehát a büntetések összesen 27 esetre szorítkoztak. Ebből következtetem, t. ház, azt, hogy az elkeresztelési rendeletnek sem azon az oldalon, a kik az elkeresztelési rendeletet megtámadták, sem azon az oldalon, a kik azt fentartani kívánták, oly mélyreható következménye nem volt, (Igaz! Úgy van! a baloldalon és a középen.) De, t. ház, hogyha egy törvénynek végrehajtásáról van szó, irreleváns dolog az, hogy a törvény egyes esetekben, vagy számos esetekben nem tartatik meg. A kérdés az, hogy mi volt a törvényhozás