Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-297

130 297. országos ülés 1894. fetirnár 28-4n, csütörtökön. szives volt kiemelni a protestáns egyházakat és a görög keletieket — anyagi viszonyaiban bizonyos javulásnak kell történnie, mielőtt a kötelező polgári íiázasság intézményére, mielőtt az általános anyakönyvezésre, mielőtt az 1868. törvény ismert szakaszának módosítására áttérhetnénk. Ez a második indok; ezzel röviden óhajtok foglalkozni, és azutáu rátérek az utolsó és legnagyobb indokra, a mely nézetem szerint ennél a kérdésnél a legtíízetesebb vizsgálatot igényli. (Halljuk! Bálijuk!) Én abban a meggyőződésben vagyok, t. ház, hogy az 1848 : XX. tcz. gondolata, — ha igazságos akar lenni ti törvényhozás, — kell, hogy a törvényhozás eljárásának motívumát képezze. A gondolat, a mely ott ki van fejezve, abban áll, hogy minden egyház méltányosan részesíttessék állami dotáezióban, állami segélyezésben. Mert nagy az egyenlőtlenség. Vannak dúsan dotált egyházak; vannak olyanok is, melyek az évi segélynél más, semmi féle dotáczióban^nem részesülnek. Az 1848. törvény más alakban akarta ezt keresztülvinni, abban az alakban, hogy minden egyházat az állam fizet a maga pénztárából. Az az első mód, hogy minden egyházat egyedül az állam fizessen, nem az az irány, . . . Remete Géza: Nem meri kimondani! (Zaj.) Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: ... a melyet viszonyaink közt a törvényhozásnak ajánlatba hozhatnék. A közbeszóló képviselő úr viszonyaink közt maga meg fogna ettől hátrálni, ha meggondolja, hogy megvalósítása annak, hogy minden egyházi kiadás az állam pénztárából fedeztessék, azt az egyenes logikai következést vonná maga után, hogy az összes egyházi javak szekularizáltassanak. (Helyeslés jobb felől. Egy hang a szélső baloldalon: Ezen kellett volna kezdeni! Es az igazság!) Madarász József: 1848! (Zaj és felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: Hanem, t. ház, én azon törvényhozási alapgondolatnak követelményét, hogy, — mivel vannak gazdagon dotált egyházak, és vannak egyházak, melyek épen nincsenek, vagy igen csekély mértékben dotálva, — itt egy méltányos kiegyenlítésnek kell történni: helyesnek, eszközlendőnek tartom, (Helyeslések, a jobboldalon.) de nem tartom az egyházpolitikai javaslatok föltételének. (Élénk helyeslés jobb felől.) És megmondom, miért? Mert én igazságnak csak azt tartom, hogy az 1848 : XX. tcz. gondolata abban az értelemben végrehajtatik akkor is, ha az egyházpolitikai javaslatok nincsenek. (Élénk helyeslés a szélső bal- és a jobboldalon.) És én különösen nem tartanám helyesnek a protestánsokra nézve ezt az 1868 : Lili. tcz. módosításával feltétel és következmény viszonyába hozni. Megmondom, miért? Mert ha annak módosításához a protestánsok hozzájárulnak, — már azok, a kik hozzájárulnak, — teszik azt vagy azér\ mert meg vannak nyugtatva és teljesen megbíznak egyházuk erejében vagy azért, mert azt a közbékének és országunk nagy érdekeinek érzelmeikből meghozott hazafias áldozatnak tekintik; de semmi körülmények közt sem akarnám abba a színbe keverni, — mert mindig csak szin volna, — hogy előbb ezért megfizettetni kívánják magukat. (Élénk tetszés a jobboldalon.) A mi az 1848 : XX. tczikknek alapját képező gondolatot illeti, azt viszonyainknak megfelelő módon minden egyházra nézve valósítandónak tartom és különösen a protestáns egyházra nézve; de tartanám még akkor is, ha az 1868. évi tcz, illető szakasza nem módosíttatnék, mert annak igazságos és méltányos alapja sem függ semmiben ama törvény fentartásától, vagy módosításától. Erre nézve egyébiránt a kormány felfogását részletesebben t. barátom, a kabinet feje, úgy tudom, ki fogja fejteni. Nyilatkozott egyébiránt már több alkalommal, csak legutóbb is egy más helyen, de szintén a nyilvánosság előtt. Sajnálom, t. ház, hogy csak beszédem végén térhetek a legfontosabb okra, (Halljuk! Halljuk!) melyet Apponyi t. képviselő úr a kötelező polgári házasság ellen felhozott, a mely már nem halasztó természetű, de olyan, mely egyenesen az intézmény lényegét érinti. Igazságosan meg kell engednem, hogy ez megfontolást érdemel. Ez az érv abban összpontosul, hogy a kötelező polgári házasság behozatala által a vallásosság és a népnek a valláshoz, egyhizhoz való ragaszkodása nem csak aggályos válság elé vezettetik, de lényegesen meg fog csökkenni, és a vallási és erkölcsi állapotokban, különösen a házassági viszonyok terén nagy hanyatlás és romlás fog előállani. Kiemelem itt, és a képviselő úr is elismerte, hogy a javaslat semmi lelkiismereti kény szert nem foglal magában, hogy a kormánynak czélzata sem az, hogy a vallásosságot a népben gyöngítse, és az egyháztól való elidegenedést előmozdítsa. (Helyeslés jobb felöl.) Ha röviden össze akarom vonni t. képviselőtársam érvelését, az úgy hangzanék: a nép, — mert hisz erről van szó, — különösen a magyar nép könyelmíí, nem mondom: frivol, de kicsinyességekből elidegenedik egyházától. És ha az egyházi házasságkötés mellőzése nagyobb mérveket öltene, a nép elvesztené összefüggését azzal az egyetlen erkölcsi bázissal, mely reá nézve gyakorlatilag képezheti az összefüggést az