Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-264
368. országos ülés 1893. deezember 2-án, szombaton. 89 doni, hogy a község képviselőtestületének az volt a védekezése, hogy azok, a kik leginkább rászorulnak ezen könyöradományokra, már részben kaptak azokból, czélszerííbb lesz tehát a még fenmaradt és rendelkezésre álló összeget egy közös községi czélra, egy községház építésére fordítani. A hozzám intézett interpelláczió folytán meg fogom vizsgálni azt a kérdést, hogy vájjon azok, a kik a könyöradományokra rászorulnak, részesűltek-e belőlük, és a községnek kérését csak íizon esetben fogom teljesíteni, ha könyöradományokra szorulók a községben nem lennének. Ha azonbasi lennének, nem fogom teljesíteni a község óhaját, hanem el fogom rendelni a még ki nem osztott könyöradományok kiosztását. Azt hiszem, hogy ilyen módon a képviselő űr óhajának megfelelően fogok eljárni. Kérem válaszomnak tudomásulvételét. (Helyeslés.) Szluha István : Minthogy a belügyminiszter úr volt szíves megígérni, hogy a még kiosztandó pénzek kiosztásáról rögtön fog intézkedni, a választ tudomásul veszem. Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a miniszter úr válaszát tudomásul venni ? (Igen !) Kijelentem, hogy a válasz tudomásul vétetett. T. ház! Bátor vagyok a hétfőn délelőtt 10 órakor tartandó legközelebbi ülésnek napirendjére nézve javaslatba hozni, hogy arra tűzessék ki a kisebb tárczák 1894. költségvetésének folytatólagos tárgyalása. (Helyeslés.) Ugyancsak ez ülésen a háznak korábbi határozata értelmében fog megtörténni a gr. Zichy Jenő által beadott azon indítványnak indokolása, hogy a múzeumi könyvtárba beküldendő köteles példányok ügyében törvényjavaslat készíttessék. (Helyeslés.) Végre, a mennyiben az idő engedné, tárgyaltatni fog a pénzügyminisztérium jövő évi költségvetése. (Helyeslés.) Ha méltóztatik ehhez hozzájárulni, ilyen irányban mondom ki a határozatot, s ezzel az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 45 pereskor.) 264. ORSZÁGOS ÜLÉS 1893. évi deezember hó 4-én, hétfőn, B. Bánffy Dezső elnöklete alatt Tárgyai: Jegyzőkönyv hitelesítése. — Ónody Gézának a ház hat heti szabadságot engedélyez. — Főrendiház elnökének átiratai több törvényjavaslat és határozat tárgyában. — Kérvény bemutatása. — Az 1894-iki költségvetés részletes tárgyalásának folytatása (Kisebb tárczák). — Napirend. — Miniszterelnök benyújtja az államalapítás ezredik évfordulójának megünneplésére vonatkozó előterjesztést. — Gr. Zichy Jenő indítványa a nemzeti múzeum könyvtárának beküldendő köteles nyomdai példányok tárgyában. A kormány részérói jelen vannak: Wekerle Sándor, gr. Tisza Lajos, Hieronymi Károly, Josipovich Imre, gr. Bethlen András, gr. Csáky Albin. (As ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Méltóztassanak helyöket elfoglalni, az ülést megnyitom. A mai ülés jegyző könyvét Josipovich Géza jegyző úr fogja vezetni. A javaslatok mellett szólni kívánókat Schóber Ernő, az azok ellen jelentkezőket Bernáth Dezső jegyző urak fogják jegyezni. Olvastatik a szombati ülés jegyzőkönyve. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa a deezember hó 2-án tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Kérdem a t. házat, van-e megKÉPVH. NAPLÓ 1892—97. XV. KÖTET. jegyzés a jegyzőkönyvre? (Nincs!) Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesítve van. T. ház! Előterjesztem Ónody Géza képviselő úr kérelmét, a ki egészségi okokból hat heti szabadságidő engedélyezését kéri. Méltóztatnak a kért szabadságidőt megadni? (Megadjuk !) A kért szabadságidőt a ház engedélyezi. Bemutatom a főrendiház elnökének öt rendbeli átiratát, melyek szerint a főrendiház f. évi deezember hó 2-án tartott ülésében a Tisza és Bodrog mellékfolyó szabályozásának folytatólagos munkálatairól, valamint a Ferencz-csatorna tiszai torkolatának áthelyezéséről (írom. % 8), 19