Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-263
263.országos Illés. 1893. déezember 2 sin,szombaton. 87 szükségképen az egyház és állam küzdelmévé fajúlniok. (Általános, élénk helyeslés.) Nem kell pedig azért, mert mi is, és mindenki, a ki ennek az intézménynek barátja, ismeri azt, hogy szét vannak választva a hatáskörök. A polgári jogrend körében az állam uralkodik, a vallási élet az egyházé. Jól tudjuk, hogy némely egyház tanai szerint a házasság vallási intézmény is, és minden egyház felfogása szerint a házasságnak vannak vallási oldalai, vannak benne vallási momentumok. Minden egyház feladatának ismeri azt, hogy a házasságnak ezt az oldalát, a vallási momentumot befolyása és gondozása alatt tartsa, és részünkről abban a meggyőződésben vagyunk, hogy ezeknek a törekvéseknek nem kell szükségkép üsszeütközniök az állami jogrendszer feltétlen érvényesülésével, sőt minden állam szívesen látja azt, ha az egyházak a maguk terén befolyásukat, gondozásukat érvényesítik, (Ügy van! Úgy van! jobb felöl.) mert minden állam, a melyben a család jogi szilárdsága és erkölcsi fensége nagy érdek, nem gátolja azt, ha a család és a házasság intézményét a vallási kötelességek is áthatják, és ha a család és házasság intézményének épsége és erkölcsi magassága ez által is új biztosítékot nyer. (Élénk helyeslés.) Ezért, t. ház, ezen a téren a törvényjavaslat teljesen szabadon hagyja az egyházak működését, és azért mondhatom, hogy az emberi élet e két nagy körének, az államnak és egyháznak harmonikus közreműködése lehetséges, de akkor az egyházak részéről is azon méltányos és békülékeny felfogásnak kell érvényesülnie, a melyet mi tanúsítunk, (Élénk helyeslés.) és nem abban kell keresniük és találniok hivatásukat, hogy az állami jogrendnek a ma<ra terén való érvényesülését híveik meggyőződésében és érzelmeiben megzavarják vagy aláássák. (Élénk helyeslés) És mi, — meg vagyok róla győződve, — akármily nagy küzdelmek fejlődjenek ki e törvényjavaslat tárgyalásánál a törvényhozás termében, egyet bizonyára nem fogunk elfelejteni: azt, hogy ha, a mint hiszem és remélem, a házasságjogmik ilynemű rendezése Magyarország jogrendjévé, maradandó jogrendjévé fog válni, a politikai viták természetével járó izgalmakat, — nem a törvényhozás tagjaira mondom, hanem inkább azokra, a kik ide nem tartoznak, — ne feszítsük túl és ne fokozzuk szükség nélkül, (Élénk helyeslés.) mert bármi keletkezik vitáinkból, az állam törvénye és intézménye, annak jogi és erkölcsi értéke iránti véleményt nem szabad és nem jó a népben előre megrendíteni. (Élénk helyeslés.) Erre jó gondolni, bármint vélekedik valaki. Vajay István: Frázisnak fog bizonyulni az egész! (Élénk felkiáltások; Halljuk! Halljuk! Rendre!) Elnök: Vajay képviselő urat kérem, hogy ne szóljon közbe! (Zaj.) Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: Azt hiszem, mindenki osztozni fog azon megjegyzésben, hogy ha ily intézmények létrejönnek, az állam és mindnyájunk érdeke tiltja azt, hogy a politikai vitákból több ingerültség és keserűség maradjon fenn, mint a mennyit a politikai viták természete okvetlenül megkövetel. (Élénk helyeslés.) Ezen okokból, t. ház, legyen szabad azt mondanom, hogy ajánlom a házassági jogról szóló törvényjavaslatot, (Élénk éljenzés.) és kérem a t. házat, méltóztassék azt tárgyalás végett az osztályok elkerülésével a jogügyi bizottsághoz utasítunk (Hosszantartó, zajos éljenzés jobb felől.) Elnök: T. ház! A törvényjavaslat ki fog nyomatni, a ház tagjai közt szét fog osztatni s előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a jogügyi bizottságnak fog kiadatni. Ugron Gábor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Az igen t. miniszter úr azt az indítványt tette, hogy e törvényjavaslat az osztályok mellőzésével a jogügyi bizottsághoz tétessék át. Az ellen nincs kifogásom, hogy a törvényjavaslat az igazságügyi bizottságnak adassék ki, de kérem a t. házat, hogy csak akkor méltóztassék a fölött határozni, vájjon az osztályokat mellőzni akarja-e a ház, vagy sem, a midőn az igazságügyi bizottság megfogja tenni jelentését. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbal felöl.) Elnök: T. ház! A határozatot úgy mondtam ki, hogy a törvényjavaslat előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az igazságügyi bizottságnak adatik ki. (Helyeslés) Gr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. ház! (Halljuk! Halljuk ! Nagy zaj a bal- és szélsőbalon. Elnök csenget.) Kapcsolatban a házassági jogról szóló törvényjavaslattal, a melyet az igen t. igazságügyminiszter úr épen most mutatott be a t. háznak, van szerencsém a magam részéről bemutatni egy törvényjavaslatot (írom. 523), a mely a gyermekek vallásáról, illetőleg az 1868 : LIII. tcz. némely szakaszainak módosításáról szól. (íloszszantartój meg-megújuló, élénk éljenzés a bal- és szélsőbalon Fölkiáltások: Miért nem helyesel a többség? ! Zajos derültség a szélsőbalon.) Kérem a t. házat, méltóztassék e javaslatomat kinyomatni, szétosztatni, és első sorban a közoktatási, másodsorban pedig az igazságügyi bizottsághoz előzetes tárgyalás végett utasítani. (Hosszantartó éljenzés.) Thaly Kálmán: Én ismeretlennek nem éljenzék! (Zajos derültség a baloldalon.) Elnök: A törvényjavaslat ki fog nyomatni,