Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-262

262. oruiges ülés 1898, i kategóriába tartozik a közös hadseregbeli hadapród iskolákkal. Ellenben a wiener-neustadti iskola felsőbb tiszti iskola, tehát magasabb qualifikácziót is kíván, A mi azonban azt az észrevételt illeti, hogy a fiatal embernek a csapatszolgálat tekintetében is kell bizonyos gyakorlattal birnia, erre nézve azt felelem, hogy az a fiatal ember, a ki nyolcz gimnáziumi osztály elvégzése után lép be uz intézetbe, az sem teljesített azelőtt esapatszolgálatot, s három év alatt mégis kinevezik tisztté ; ellenben a Ludovika-akadémiában négy évig szolgál, s úgy tudom, hogy ott is a gyakorlati szabályzatra és az egzerczirozásra is nagy súlyt fektetnek, s a tiszti hiány daczára, melyet a miniszter úr is bevall, azt látjuk, hogy a növendékek közííl csak a jeles osztályzatnak lehetnek tisztek. Pedig nem mindig áll az, t. ház, hogy az a fiatal ember, a ki a katonai elméleti tudományban jeles osztályzatot nyert, egyúttal a csapatszolgábit tekintetében is olyan jeles legyen, és vannak akárhányan, a kik a teoretikus tudományokban gyöngébben állanak, ellenben csapatszolgálat teljesítésénél kitűnők. Ez az ellenérv tehát nem állja meg a sarat. Ezután azt mondja a t. miniszter úr, hogy én abból kovácsoltam érvet a honvédségnek tüzérséggel való ellátására, hogy felemlítettem, hogy a kőszegi hadgyakorlatok alkalmával, a hadgyakorlatról magáról különben rokonszenvesen nyilatkozó külföldi lap, a »Kölnische Zeitungé azt jegyezte meg, hogy : »Égyébként nagyon tanulságosak voltak a hadgyakorlatok, tanúságot tettek, hogy mennyit fejlődött a közös hadsereg és honvéd-ég, de az által támadtak konfúziók, hogy a, műszaki csapatok, melyek a honvédséghez voltak beosztva, a legénység nyelvét nem értették.* Azt mondja a miniszter úr, hogy én ebből kovácsoltam érvemet. Nemcsak ebből, hanem ebből is. Sokszor mondottam már el azokat az indokokat, hogy miért kívánom én a honvédségnek műszaki csapatokkal való ellátását; itt csak rá akartam mutatni, hogy egy nem is ellenzéki lapban jelent meg ily bírálat, hanem egy rólunk igen rokonszenvesen nyilatkozó lapban, a melyről fölteszem, hogy tudósítói kellő szakismerettel birtak. Erre azt méltóztatott megjegyezni, hogy a lapok bármit írnak, azzal nem törődik. Azt hiszem, hogy állításom támogatására ezt is joggal felhozhattam. Egyébként annyiszor meg volt e kérdés itt e házban általam is vitatva, hogy azt, hogy miért volna erre szükség, hogy miért lehet esetleg nagyon káros a honvédség csonka szervezete, újabb érvekkel itt vitatni nem akarom. Do attól félek, hogy akkor leszünk egy tapasztalattal gazdagabbak, mikor egy vesztett csata után a honvédség tüzérségi csapatokkal ezember 1-én, pénteken. 47 ^aló ellátásának hiányáról meggyőződtünk, azért okuljunk. Például szolgálhat az a történeti tény, hogy a hátúltölt'i fegyverrel az osztrák kormányt kínálta meg a feltaláló az 1866-iki évet jóval megelőzőleg. Azt mondták rá, hogy arra nincs szükség, az csak gyerekjáték; 1866. után azután nagyon meggyőződtek, hogy még sem gyerekjáték az a puska, és akkor belátták tévedésüket, és behozták a hátultöltő fegyvert. Szeretném jövőre az ilyen szomorú tapasztalattól megóvni úgy a t. miniszter urat, mint magát az országot is, hogy csak egy elvesztett háború után győződjenek meg az irányadó körök e részbeni álláspontunk helyességéről, mert ez nagyon drága ár lenne, és óhajtanám, hogy ezen drága áron szerzendő tapasztalattól megmeneküljünk. Ezért járultam hozzá Tóth Ernőt, képviselőtársam javaslatához. Ezeket kívántam elmondani. (Helyeslés bal felől.) Elnök: Kíván még valaki Szólni? Josipovich Géza jegyző: Péchy Tamás! Péchy Tamás: T. ház! A tételt, tekintekintettel arra, hogy a mi honvédségünknek nagyszerű fejlődése tagadhatatlan, és minthogy ezt a fejlődést megakasztani semmi esetre sem, akarom: a magam részéről elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem is vettem volna részt ebben az igazán érdekts és szakszerű vitában, a mely itt most lefolyt, nem is fogok reflektálni azokra, a mikre a t. miniszter út' már válaszolt; csak két kérdésre nézve tartom kötelességemnek felhívni a t. miniszter úr figyelmét, a melyekre nézve kellő és alapos felvilágosítást, nézetem szerint, nem méltóztatott adni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik kérdés, a mely csekélyebb fon tosságú, a magyar testőrségre vonatkozik, és erre nézve azt kérdem a t. miniszter úrtól, a nélkül, hogy annak mélyremenő taglalásába bocsátkoznám, hogy milyen elemekből állíttatik az össze? Hiszen azt én is tudom, hogy nem o'y fiatal emberekből áll, a kik ott képezik ki magukat, hanem inkább olyanokból, a kiket jutalomképen neveznek ki testőrökké, — tehát nem erre, hanem arra vonatkozólag volnék bátor kérdést intézni, hogy a t. miniszter úr nagyon jól méltóztatik tudni, hogy azon időben, a mikor a magyar testőrség a régi alapon megalakíttatott, annak Magyarország egy külön épületet, teljes felszerelést, nagy befektetéssel járó mindenféle könyvtárt stb. szerzett be, a melyek jelentékeny összeget képviselnek, és a melyekről, hogy ez idő szerint meg vannak-e, nincsenek-e, hova fordíttattak, mi lett belőlük, — semmi tudomásunk nincs. (Halljuk! Halljuk!a szélső baloldalon.) Arra kérem tehát a t. miniszter urat, hogy erre is méltóztassék kiterjeszteni figyelmét, és a menynyiben ott Magyarországnak talán külöu vagyona