Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-285

285, orsíásro*. ülés lS94.JBnnár SO-ÄÜ, keddon. 517 kőzik, és kivétetik egy másik rész, t. i. az állami utak, a melyek befásítására való intézkedést a kereskedelmi és a földmívelésügyi miniszterre bizza. Azt nem kifogásolnám az esetben, ha ez az úttesteken történik, melyek határozottan az állam útjai. De itt az van, hogy az úttesten kivűl is intézkednek a miniszterek, nz utak mellett pedig birtokosok tulajdonai vannak, és az ő földterületükön történik az ültetés, tehát azok a birto kosok felelősek az ültetésért és megbirságoltatnak, ha a felügyeletet és ellenőrzést kellőleg nem teljesítik, az őrzésre pedig senki segédkezet nem nyújt, ennélfogva minduntalan újra kell ültetniök az elrontott fákat, és senki ezért az illető birtokosnak kárpótlást nem nyújt. Nagyon furcsának találom, hogy innen a központból a talajnak kellő ismerete nélkül oktrojáltassék azon birtokosokra, hogy minő fanemeket és minő távolságra kell ültetniök az ő saját költségükön. Minek vannak akkor a törvényhatóságokban a gazdasági egyesületek? Miért van az egész fejezetben kifejezve az, hogy a lokális ismeret határozza azt meg, hogy fásítás miként foganatost'ttassék, ha ezt a központból akarják intézni? Én ezt nem fogadhatom el. (Helyeslés balról.) A gyakorlatból tudjuk, hogy a törvényhatóságokban az utak felett az államépítészeti hivatal, a főmérnökség ügyel fel, s így az állam érdekét ezek fogják kellőleg ellenőrizni és érvényesíteni. Minthogy a birtokosoknak, kik az állami utak mellett bírnak ingatlannal és kiknek egyedül szakad a nyakukba az a teher, a hozzászólás épen a törvényhatóság körében van biztosítva, ezért én általában a törvényhatóságokra akarom ezen dispozicziót ruházni, és a földmívelési és kereskedelemügyi minisztérium beleszólását elejteni. Ennek megfelelően a szövegmódosítását ajánlom és pedig olyformán, hogy a második bekezdés így hangzanék: »Mely utak milyen határidő alatt fásíttassanak be, továbbá hogy a fák bizonyos utaknál az úttestre vagy azonkívül< — mert itt fordulhat elő konfliktus — »és egymástól milyen távolságra ültettessenek és milyen fanemek legyenek ültetendők, azt a törvényhatóságok határozzák meg«. (Helyeslés a baloldalon.) Eddig is úgy volt a gyakorlatban, hogy a törvényhatóság e tekintetben szabályrendeletet hozott, és nincs rá ok, hogy most eltérjünk ettől. Kérem, méltóztassék ezen módosítványt elfogadni. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Kíván-e még valaki szólani? Hentaller Lajos jegyző: Makfalvay Géza! Makfalvay Géza : T. ház ! Nem magához a 49. §-hoz akarok szólni, hanem ezután indítványozok egy új szakaszt. (Halljuk!) Tudjuk, hogy Magyarország legtöbb vidékén a nép bizonyos ellenszenvvel viseltetik az út mellett ültetett fák iránt. A ki fát ültet, szomorúan tapasztalja, hogy egy-két hét múlva a fele ki van vágva s a hol a hatóság a birtokosokat kötelezi a faültetésre, valami ostornyélfélét beszúrunk a földbe s min dent elkövetnek, hogy abból fa ne legyen. Nem tisztán duhajkodásból és indolencziából teszi ezt a nép, hanem, mert a fák által neki okozott károsodásoktól fél, melyeket azok árnyékuk és gyökerei'í által okoznak. (Úgy van! bal felöl.) Ha a közérdek szempontjából valakinek kárt okozunk, törekedni kell arra is, hogy a kárért némi kártalanításban részesüljön; mert ha valakinek évtizedeken át az a fa földjében kárt okozott, rosszul esik neki, ha azt a fát a szél ledönti, vagy a hatóság a kivágását rendeli el, vagy elkorhad és annak értéke a község czéljaira fordíttatik, vagy a megye dugja zsebre a vételárat, vagy az állam-mérnöki hivatal rendelkezik felette. Azt hiszem, hogy ezt némileg ellensúlyozni kell, a mi úgy volna lehetséges, ha kimondanók, hogy ha az út mellé ültetett fa elpusztul, azt az illető birtokos rendelkezésére kell bocsátani. (Helyeslés.) Ezért vagyok bátor a következő új szakaszt a 49 §. után elfogadásra ajánlani. (Olvassa.) »Ha az út mellé valakinek birtokára ültetett fa kidől, vagy elpusztul, az illető hatóság (állammérnök, alispán, községi elöljáróság) azt az illető birtokos rendelkezésére bocsátja ama kötelezettség mellett, hogy helyette a legközelebbi faültetési évadban új fát tartozik ültetni. Ha az illető birtokos azt el nem fogadja, a fa felett az illető hatóság rendelkezik. Az érette befolyt összeg faiskola czéljára fordítandó.* (Helyeslés.) Elnök: Kíván-e valaki szólni? Miklós Ödön államtitkár: T. ház! Ernuszt Kelemen t. képviselőtársamhoz volnék bátor egy kérdést intézni. Azt hiszem, hogy az ő inódo sítása nem azt czélozza, hogy a befásítást ad graecas Kalendas kitolják; ezt nem is ezélozhatta, tekintettel arra, hogy a t. képviselőtársam is nagyon intenzív gazdaságot folytat. Azonban a módosítvány majdnem úgy hangzik, mintha a törvényhatóságokra bízatnék, hogy a betanítás iránt rendelkezzenek-e, vagy nem. Ezt azonban az 1890-iki törvény már anticzipálta. T. képviselőtárs ím felszólalásának intencziója, a mint kivettem, az volt, hogy az állami utak befá-dtásának feladatát is szeretné a törvényhatóságokra ruházni, és akkor jobbnak tartanám a szakasz szövegét megtartani azzal, hogy az államútakra