Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-284
484 s8 *- országos Illés 18í>4. január 23-én, hétfőn. vételár nagyságában az »intelligens« gazdák ezekkel nem versenyezhetnek. Arról is tneg fog győződui, — de már akkor késő lesz, — hogy nem egészen helyesen argumentált a maga nézete mellett e fontos kérdés eldöntésénél. Ezek után csak egyre vagyok bátor felkérni a t. házat: tartsuk meg a mi buzgó vágyainkat az iránt az okszerű intenzív gazdálkodás iránt, törekedjünk arra, de vigyázzunk, nehogy ezen törvény csak ezeknek a vágyaknak legyen a kifejezője, megfeledkezvén az életről, a melynek számára alkottatik. Hiszen ezeknek a vágyaknak tág tere nyílik a közéletben, igyekezzenek t. képviselőtársaim, a kik különben az okszerű, intenzív gazdálkodásnak hívei, a maguk körében megismertetni az okszerű, intenzív gazdálkodás előnyeit a parasztgazdákkal, hogy hadd lássák és tanulják meg azok. Mert semmi sem képes a magyar gazdát a jobb gazdálkodásra iukáfab vinni, mint a jó példa. A magyar gazda konzervatív, nem szívesen hagyja el a megszokottat, de ha egyszer megmutatják neki, hogy valami jó, jobb a régi rendszernél, örömmel kap rajta. Félek tőle, hogy nagyon sokan didicsekvésnek fogják tartani, a mit elmondok, de mégis felemlítem, mert az a közvetlen tapasztalaton alapuló, az életből vett példa. Én, mint gazda, bizonyos ambicziót fejtettem ki arra nézve, hogy azon községben, a melyben gazdálkodom, a parasztságot a helyes és okszerű gazdálkodásra rávezessem; nem resteltem elmenni, ellovagolni a községi határba, megnézni, hogy az egyes parasztgazda hogy műveli földét, milyen ekével szánt; ellovagoltam gulyájához, méneséhez, hogy meglássam, milyen apaállatja van, nem resteltem, ha összejöttem velők, beszélni egyről-másról, és tanukat merek hívni, — nagyon szívesen látom azokat Esztár községben, — hogy annak határa megfelelő viszonyok mellett, népies gazdálkodásban, mennyire kiválik a környék többi községei köztíl. Mert itt a parasztgazdák vasekével szántanak, gyönyörű sorvetést csinálnak, igen szép sertést tenyésztenek, csikóikkal, borjúikkal a vidéki ki állításokról elhozzák az első díjakat és ennek egyedüli oka az, hogy eltanulták a jó példát. Ott vau a szomszédban agy más község, Henczida, a hol egyike azoknak az eseteknek merült fel, a melyeket előbb fölhoztam, hogy egyes értelmetlen emberek megakadályozták, hogy a régi nyomásos gazdálkodás foíytattassék és kényszer-rabló-gazdálkodást honosítottak meg. így ment az évről-évre, de egyszerre ott, a hol azelőtt zengő kalászok voltak, kezdett a búza évről-évre rosszabb lenni. Az utolsó években keserűség volt a dűlőkön végigmenni, a búzavirágtól, ragadó fűtől és pipacstól nem játszott ki a búza ; a minek oka az volt, hogy ott szabadgazdálkodást űztek akkor, a mikor arra az alapfeltétel nem volt meg. Belátta ezt a helytelen gazdálkodást maga a község is, és visszatért a régi rendszerre, de 20—30 ezer forint kárral. Már most felhívom a t. ház figyelmét még erre a kérdésre. Ha nem intézkedik a törvény arról, hogy az ilyen gazdálkodásból menekvés legyen, meghonosítjuk Magyarország tekintélyes részében a kényszer-rabló-gazdálkodást. Mindezeknél fogva elfogadom a 2. §-t, és arra kérem a t. házat, hogy Terényi t. képviselőtársam határozati javaslatát fogadja el, és azt itt a házban bocsássa szavazás alá. (Helyeslés a jobboldalon. Ellenmondás bal felől.) Papp Elek jegyző: Bernáth Dezső! Bernáth Dezső: T. ház! Szívesen hozzájárulok ahhoz, hogy az egész fejezet visszaÚtasíttassék a bizottsághoz, mely talán a 2. §. számára oly szövegezést fog találni, mely a házat minden oldalról megnyugtatja. Engem, — megvallom, — a mostani 2. §. jobban megnyugtat, mint minden eddig benyújtott módosítvány, mégpedig azért, mert ép annak nem tulajdonítok olv nagy fontosságot, mint az eddigi felszólalók. Ok úgy tüntették fel a dolgot, mintha ettől függne, vájjon fentartjuk-e a nyomásos gazdálkodást, vagy átmegyünk-e a szabad gazdálkodásra? Pedig a dolog tulajdonképen nem így áll. E szakasz intézkedése a gazdálkodások aránylag nagyon kicsiny számára vonatkozik; vonatkozik oly birtokokra, melyek formájuknagyságuk, fizikai természetüknél fogva nem alkalmasak arra, hogy azokon a szabad gazdálkodás követése mellett a szomszédok megkárosítása kikerűltessék. E birtokokra nézve csíkugyan leghelyesebb, ha közösen határoztatik el, hogy a mit eddig jónak tartottak, ezután is fentarsák. De ha e paragrafus inezilenséből akarjuk elhatározni a bizottsághoz való utasítást, én szívesen hozzájárulok ahhoz, hogy nemcsak e paragrafus, hanem az egész fejezet útasíttassék oda. Ez esetben azonban a tizenkettedik szakaszhoz volna egy megjegyzésem, melyet a bizottságnak is szíves figyelmébe ajánlok. A 12. §. első bekezdése ugyanis igy szól: *Közös legelők csak akkor oszthatók fel, ha a földmívelésügyi miniszter a felosztáshoz az engedélyt megadta.« A második alineában az van megmondva, mily módozatokat kell ennél figyelembe venni. Én háromféle közös legelőt ismerek Magyarországon : községi közös legelőt, azaz olyat, a mely egy morális terűlet, község, város, vagy törvényhatóság tulajdona; másodszor a volt úrbéres község legelőjét, mely az úrbéri illetmények után hasíttatott ki a birtokrendezéskor, vagy birtokrendezés híjján, mint ilyen adatott á
