Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-283

283. országos Ülés 18M. sági czélok előmozdítására, a törvényhatóságok rendelkezésére bocsátani. (Élénk helyeslés.) És ez lesz azután azon impulzus, és ez lesz a magva az anyagi erőnek, a mely animálni fogja a törvényhatóságokat arra, hogy saját erejükből saját érdekükben áldozatokat hozzanak. (Igaz! Úgy van!) Mert, t. ház, sokkal jobban fog kijönni az a gazdaközönség egy oly törvényhatóságban, a hol magát egy csekély pótadóval fogja megróni bizonyos specziális czélok elérésére a gazdasági életnek fejlesztésére, mert akkor ezen egész áldozat saját magának javára fog szolgálni, holott, ha, a mint az rendesen történt, az államra appellálnak, egy állami adóforintból alig jut két krajczár mezőgazdasági czélokra. Ez nem is lehet máskép, midőn az állani annyi különböző irányban van igénybe véve. Ezzel, azt hiszem, megnyugtatására szolgáltam azoknak, a kik hibájául róják fel ezen törvényjavaslatnak azt, hogy a gazdasági érdekképviselet ezúttal abból kimaradt. T. ház ! A másik ellenvetés az, hogy nem eléggé liberális, nem eléggé haladó a törvényjavaslat és itt különösen az ugarrendszer fentartásának kérdései lettek bőven megvitatva és oda állítva, mint olyanok, a melyek ezt bebizonyítják. T. ház! Ha e törvényjavaslat egészét tekintjük, azt biszem, senki sem vonhatja két ségbe, hogy azon mint vörös fonál vonul végig az a törekvés, hogy a birtok lehetőleg szabadon hasznältatha8sék ki, hogy a korlátok lehetőleg mellőztessenek és csak oly esetekben tartassanak fenn, a melyekben az illető korlátoztatik, oly irányban, hogy másnak kárára ne használja birtokát. Épen azért ;-ajátságos, hogy épen velem szemben állíttatik fel e vád és azon helyzetbe jutok, hogy úgy mondjam, kettős fronttal kell megütköznöm. Ha úgy állíttatnék fel a kérdés, hogy az ugar-rendszer tartassék-e fenn az egész országban, vagy annak ellentéte, a szabad gazdálkodás, egy perczig sem haboznám ; de azt hiszem, e házban senki sincs, a ki haboznék, hogy az utóbbinak adjon előnyt. De nem egészen így áll a kérdés. Midőn a szabad gazdálkodás elve mondatik ki, midőn ennek útjában az akadályok elhárításáról van szó, csak az a kérdés, hogy átmenetileg nem szükséges és méltányos-e, hogy az ellenkező irányzatoknak is mások kára nélkül bizonyos idő és tér engedtessék. Valóban semmisem kegyetlenebb, mint az elvek rideg alkalmazása, és itt nem szabad a statisztika után indulni. mert nem lehet egyszerűen azt mondanunk, hogy ezen elv alkalmazása által 99 esetben az illető boldogul, egy azonban szerencsétlenül jár és ez az ő dolga; a törvényhozásnak kötelessége ezzel az egygyel is foglalkozni és ha mód van rá, január 2í-én, szombaton. ££f az ő érdekét is megvédeni. (Úgy van! Úgy van! jobh felöl.) Azt sem lehet mondani, a mit az orvos szokott mondani a betegének, hogy: »fáj biz az, azonban az ő javára van, ne jajgasson« ; fog az azért jajgatni. És valóban a közéletben az is áll, hogy egy károsnak jajgatása nagyobb lármát okoz, mint tíz, vagy száz boldoguló hálálkodása. (Úgy van! Úgy van! jobh felől.) Ép azért, t. ház, midőn e javaslat előkészítése alkalmával ezen momentumok is tekintetbe vétettek és nem lehetett elzárkózni az elől sem, hogy vannak tényleg az ország különböző vidékein oly viszonyok, melyek jogosulttá teszik azt, hogy egy ideig az ugarkényszer fentartassék, a kormányt és az előkészítő bizottságokat foglalkoztatta a kérdés, hogy a törvényben erre módot találjunk, és azt hiszem, hogy az a diluált forma, a melyben ennek hely adatik, nem mondható épen túlzottnak. Még csak a jogosultságra vonatkozólag vagyok bátor egy körülményt felemlíteni. Az ország nyugati előhal adottabb részében fogalmunk sincs arról, hogy hogyan néz ki egy erdélyi tagosítatlan birtok. Ott, a hol a parczellák átlaga talán egynegyed holdat tesz ki, ezen szabad gazdálkodást folytatni lehetetlen. Erre nagyon könnyű azt mondani, hogy tehát tagosítsunk. Én is azt mondom, hogy tagosítsunk és azt a törvényhozás minden eszközével mozdítsuk elő, de tudok eseteket, hogy 7—8 évig tart egy ilyen tagosítás s ezen időközben gazdaságilag nem is indokolt arra kényszeríteni az illetőket, hogy átmenjenek a szabad gazdálkodásra ; kénytelenek folytatni azon primitív gazdasági rendszert, a mely bizony ideálul nem szolgálhat. Helyesnek tartom tehát azt, hogy legyen a törvényben erre nézve mód adva, és ez az, a melyet, azt hiszem, Lits Gyula t. barátom is intendál, hogy kivételkép legyen megengedve az, hogy ez pl. a törvényhatóság ellenőrzése mellett kivételképen helyet foglaljon, és akkor a többi előrehaladottabb megyék veszélyeztetése nélkül képesek leszünk megnyugtatni azokat, a kik, megvallom, részben indolencziából teszik, de részben a viszonyok kényszerítik őket reá, hogy ideig-óráig megmaradjanak eddigi gazdálkodási módszerük mellett. Azt hiszem, t. ház, midőn javaslatomat a ház jó indulatába ajánlom, szabad felemlítenem még egy momentumot, a melyet mint annak előnyét tekintek, és ez a törvénynek bizonyos ruganyossága. Igyekeztem tartózkodni attól, hogy a törvényben minden egyes kérdés részletekig menőleg szabályoztassék. Mert hiszen hazánk területének klimatikus, etnografikus, kulturális viszonyai oly különbözők, hogy lehej tétlen akár térben, akár időben egységes rend-