Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-282
883. orssägon Illés 1*94. január 96-án, pénteken. 429 eonlÓ jogainak gyakorlásában akadályozná. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A szokásra történt hivatkozása az indokolásnak csak addig respektálandó, míg a magánjog követelése azt háttérbe nem szorítja. A törvényhozásnak egyáltalán nem lehet hivatása az egyenlő jogalapon nyugvó birtoklásnál a többség jogait és a többségvélte boldogulásának feltételeit a kisebbség fölé helyezni, a kisebbség jogainak csorbításával és annak pozitív kárával biztosítani. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbnlpn.) E jogi érvek mellett még sokkal nyoinósahbak ama közgazdasági követelmények, a melyek a szabad gazdálkodás mellett harezolnak, s a melyek ellenében eltörpül az indokolás azon tétele, hogy mindaddig, míg a tagosítás az ország jelentékeny részében foganatosíttatni nem fog, módot kellett nyújtani a népnek arra, hogy a megszokott gazdasági életrendjéből egyes élelmesebb gazdák által könnyelműen kizökkent hető ne legyen. E tételből indulva ki, mindenekelőtt annak hibás alakját igyekezem megvilágítani. Az élelmesség, mely nem mások csorbításában nyilvánul, a természet és a társadalom törvényei szerint a létért való küzdelemben oly elfogadott tulajdonság, a melyen alapszik a világ folytatásának fejlődése, s ennek útját állani annyi volna, mint útjába állani a haladásnak, (É'énk helyeslés és tetszés a bal- és szélsőbalon.) a melynek, minthogy a természetben nincs megállapodás, feltétlenül a visszaesés volna következménye. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Én tehát megfordítom a tételt és azt mondom, hogy a szűklátkörtít, a haladásnak hódolni nem akarót a törvény erejével kényszeríteni nem akarom ugyan, de nem is adom meg neki a vétójogot, hogy a törekvőnek, az intelligencziának, vagy hogy az indokolás szavaival éljek, az élelmesnek ebbeli jogát gátolja. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) A dolog természetében fekszik, hogy a haladás kezdeményezése nem a többség köréből indul ki, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbalon.) hanem a mélyebb belátása tágabb látköríí egyé nek példája után lesz az általuk megragadva, ha tehát ezen hivatott erők érvéuyesítését meggátolják, akkor elzárjuk a, haladás útját a több ség előtt is. (Élénk helyeslés a bal és a szélsőbalon.) A mezőgazdaság fejlődési korát éljük s mint az indokolás is mondja, az átalakulás eddig is jelentékeny. A megélhetés föltétele és a minden irányú verseny leküzdése még rohamosabb fejlődést fog követelni, a törvényhozásnak tehát el kell hárítani az akadályokat, a melyek a fejlődés útját állják. A községi határokban a biríokrészek szétszórtsága, a gazdálkodásnak ebből származó hátránya, a munkaerő elfecsérlése a gazdasági haladás legnagyobb akadálya. Mindazon intézkedések tehát, melyek e hátrányok elhárítására szolgálnak, nyomásos rendszer érdekében tétetnek, a fejlődés létfeltételét magában fogd tló birtokrendezések elodázására fognak szolgálni. A szabad gazdálkodásnak ellenben ezen körülmények között azon előnye lesz, hogy a butaság és indolenczia nem fogja a modern haladásnak útját állhatni és részint az ebből vont tanulság, részint az elöbbeni állapot megbolygatása a csigaléptekkel haladó tagosításra nagyobb ösztönt fog nyújtani, (Élénk helyeslés a bal- és szélső balon.) a mely esetben nem a törvény szigora, hanem a helyzet kényszere fog arra hatni Látjuk azt, hogy a tagosított határokban a földnek forgalmi ára magasan kiemelkedik a nem tagosított földek forgalmi ára fölött, úgy, hogy ennek következtében némely helyütt 50°/o-kal emelkedik a föld ára a tagosítás folytán. Most már feltűnően találkozunk azon esetekkel, hogy a községek, mint erkölcsi testületek, vagy pedig a községi lakosság társulás útján birtokvételeket eszközölnek, a mely örvendetes jelenség a tagosított földek értékének emelkedése folytán beállott vagyonnövekedésnek, másrészt pedig a munkae r ő czélszerü felhasználása által előidézett jövedelmi emelkedés nek is a következménye. Kitetszik tehát ebből, hogy minden magántulajdonnak általában, de különösen a földtulajdonnak, melynek használhatósága igen különböző, akár a birtoklás, akár a birtok használatában való megszorítása oly súly ként nehezedik a tulajdonra, a mely úgy az érték, mint a jövedelmezőség csökkenésében nyilvánul. Eltekintve ezúttal a magántulajdonban e réven szenvedett veszteségtől, az ország közvagyonának kára a birtoklás ezen korlátozása folytán milliókra rúg, és ismét millióra tehető az a veszteség, a mely a használhatóság korlátozása folytán a jövedelem csökkenésében mutatkozik. (Helyeslés bal felől.) Végül engedje meg a t. ház, hogy gazdasági szempontból is megvilágíthassam e kérdést. (Halljuk! Halljuk!) Mint már előzőleg is voltam bátor említeni, ezen ősi intézmény annak idején talán helyes, vagy legalább a helyzetnek megfelelő gazdasági elvekre volt fektetve, mert abban az időben a kereskedelem és forgalom fejletlensége folytán a szántás-vetés csak igen alárendelt gazdasági ágazatot képezett. Alig terjedt ez tovább, a helyi fogyasztás szükségletének bevetésén kivül szántás alá inkább csak a közelebbi dűlők osztattak fel, a
