Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-282

420 282. országos ülés 1884. január 26-án, pénteken. múlt kedden itt e házban köztem és Hock János képviselő úr között lefolyt, és mely sok mindenféle hírlapi czikkre és nyilatkozatra adott alkalmat, nézetem szerint csakis itt a házban reparálható; csakis itt a házban lehet a teljes igazságot kideríteni. Szomorú szignaturája az időknek, t, ház, hogy túlságosan idegesek vagyunk mindnyájan. (Egy hang a szélső baloldalon: Mi nem! Halljuk ! Halljuk.') Nem tudom, az influenza, vagy a reverzálisok okozzák-e, de tény az, hogy túlságosan idegesek az emberek. Napról-napra gyanúsítják egymást, nem hisznek egymás szavának, és egy ily szavanemhivésnek következése volt az az inczidens is, a mely köztem és Hock János képviselő űr közt történt. Ha Hock János képviselő úr elhiszi, a mint kötelessége lett volna elhinni, mikor azt kiáltottam neki, hogy én nem beszéltem Ábrányi Kornél képviselő úrról, akkor nem történt volna semmi tovább, de mivel ezt el nem hitte, ezért következtek a többi dolgok. Nem akarok, t. ház, rekriminálni, nem akarom a dolgot tovább el mérgesíteni, hanem tisztán a való igazságot akarom kideríteni, s miután ezt tehetem, bátor leszek meg is tenni. Ezt különösen azért is tehetem, mert egy igen szavahihető tanúra hivatkozhatom, a ki az egész jelenetnek szem- és fültanúja volt. Elmondom tehát az esetet úgy, a mint volt. (Halljuk!) Ott a szélsőbaloldali padok előtt beszélgettünk többen, köztük Farkas Balázs képviselőtársunk is, a ki egészen mellettem állt. Többek közt azt mondtam, hogy helytelenítem a szerkesztőségnek azt az eljárását, hogy szegény hivatalnokoktól megvesznek oly iratokat, melyeket ők bizonyosan a minisztériumokból, a hivatalokból hoznak el, s az által, hogy ezeket pénzért megveszik, mintegy elősegítik, vagy premiumot adnak ;irra, hogy sikkaszszanak. Erre oldalról hírtelenül egy hangot hallottam, hogy »kikérem Ábrányi nevében, ez nem úgy van, mert Ábrányi nem vett meg semmi íratot«. Erre határozottan visszafeleltem, hogy én Ábrányi nevét nem említettem. Hogy ez így van, maga Farkas Balázs képviselő úr bizonyítja, a ki rögtön az esemény után a »Magyarország« egyik munkatársának az esetet elbeszélte és a »Magyarországában e szerint jelent meg a dolog. Ez pedig így van (Olvassa): »Hock János az előadói emelvény mellett, a naplószerkesztő helyén ült, mikor Urányi utolsó szavait hallotta. Ingerülten ugrott fel helyéről, s hangosan kiálltott fel: » Ábrányi nevében tiltakozom ellene, hogy azt a díjnokot ő vette volna meg. Ez rágalom*. Urányit láthatólag meglepte Hock izgatottsága és haragosan vágta vissza: »Én Ábrányi nevét nem említettem, én általánosságban beszéltem! Ha mást mondasz, akkor hazudsz*. »Te vagy hazug!« Hogy nekem igazságom van, az fényesen be fog bizonyulni abból a nyilatkozatból, melyet Farkas Balázs képviselőtársunk adott, s a mely így szól (Halljuk ! Halljuk! Olvassa): »Budapest, 1894. január hó 14-én. Édes barátom! Felhívásod folytán kinyilatkoztatom: miként a képviselőház keddi ülésében közted és Hock képviselőtársad között előfordult inczidens alkalmával, te' általánosságban szerkesztőségekről beszéltél, s az Ábrányi Kornél nevét nem említetted. Őszinte barátod Farkas Balázs.« Azt hiszem, hogy ez elég bizonyíték arra, hogy én teljes igazságban voltam, mikor azt mondtam, hogy Ábrányi nevét nem említettéin. De hogy még eklatánsabbul és még csattanósabban bizonyítsam azt, hogy nem is említhettem Ábrányi nevét, s hogy a tényeknek a »Pesti Napló«-ban Hock János képviseli! úr által, vagy más által írt, de ő általa sugalmazott előadása nem való, az kitűnik abból, hogy épen én voltam az, — igen sokan emlékeznek rá t. képviselőtársaim kú'zítl ez oldalon, — a ki többeket ez oldalon azon eszmének igyekeztem megnyerni, hogy a bizottság véleménye ellen szavazzunk, nem lévén ez pártkérdés. Ezt többeknek megmondtam, különösen Lukács László államtitkár úrnak, sőt a miniszterelnök úrnak is, a ki nem tett semmi észrevételt ez ellen, sőt mondotta: »szavazzatok, a mint nektek tetszik, ez nem pártkérdés!«, és az első szavalás alkalmával, hétfőn ellene is szavaztam a bizottság javaslatának és ugyanezt tettem másnap, és épen azért mentem oda, mikor láttam Farkas Balázs barátomat, és vele beszélgetve azt mondtam nekij: »Edes barátom, ma veletek szavazok, én nem akarom a kiadást.« Akkor mondtam beszéd közben, hogy helytelenítem a szerkesztőségeknek azt az eljárását, hogy ilyen iratokat megvesznek, de semmi más szót nem szóltam. Azt hiszem tehát, t. ház, eléggé bebizonyítottam azt, hogy én Ábrányi képviselőtársam nevét nem említettem, és hogy mindazon czikkek és mindazon nyilatkozatok, a melyek ezen téves felfogás folytán írattak, szándékosan és helytelenül írattak. Ezek után felkérem Hock János t. képviselőtársamat, legyen szíves tévedését beismerni; továbbá felkérem Ábrányi Kornél t. képviselőtársamat, mint a >Pesti Napló« szerkesztőjét, hogy azokat a nyilatkozatokat, a melyeket téves értesítés folytán írt, a »Pesti Napló«-ban rektinkálja. És most, mélyen t. ház, engedjék meg nekem, mint veterán képviselőnek, hogy egy kérést intézhessek t. képviselőtársaimhoz: (Halljuk! Halljuk!) Nagy viták előestéjén állunk. Igye-